Milyen Brexit-forgatókönyv lenne jó nekünk? – Interjú Szent-Iványi Istvánnal

Egyre nehezebben követhetőek a Brexit fordulatai. A kinti magyarok, illetve Magyarország szempontjából melyek a szóba jöhető optimális, reális és a legrosszabb forgatókönyvek?

A briteknek és nekünk is az lenne az érdekünk, hogy megállapodás szülessen mielőbb, amely kifejezetten védi a kint munkát vállaló magyarokat. Becslések szerint mintegy 3 millió uniós polgár él Nagy-Britanniában, a magyarok ennek nagyjából 10 százalékát alkotják, és 1,6 millió brit él az unióban, ami mindkét felet a megegyezésre ösztönzi. Azoknak az uniós polgároknak, így a magyaroknak is, akik már legalább öt éve kint élnek, a brit kormány tartós letelepedést ígér, bármi is történjen, tehát mondhatjuk, hogy ők teljes biztonságban vannak.

Számunkra az lenne az optimális, ha egy olyan szoros társult státuszról egyeznének meg a felek, amely vámunióval és a munkaerő szabad áramlásával együtt járna.

Ilyen szerződést már kötött az unió, például Norvégiával. Ha ez a modell valósulna meg, akkor a mostanában vagy később kiköltözők sorsa is rendben lenne, vagyis nem kell aggódniuk. Ha nem, akkor nehezebb lesz a kint munkát vállalók dolga. Azoknak viszont, akik már most is kint dolgoznak, bejelentett státusszal, akkor sem lesz aggódni valójuk.

A kilépés egyértelműen hátrányosan érinti az egyetemistákat, akik eddig a skóciai egyetemeken tandíjmentességet élveztek, illetve azonos elbánásban részesülhettek a brit állampolgárokkal,

például azonos feltételekkel férhettek hozzá az ösztöndíjakhoz. Ez a kiválás után számukra hátrányosan változik meg.

Mit jelentene a megegyezés nélküli kilépés azoknak, akik a jövőben vállalnak munkát Nagy-Britanniában?

Ugyanolyan eljárás várna rájuk, mint bármelyik harmadik országból, például valamelyik afrikai államból érkezőkre. Vagyis egyénileg kell minden hosszadalmas engedélyezési, munkavállalási eljárást végigjárniuk. Ez esetben minden korábbi kedvezményt elveszítenek az uniós állampolgárok, amit eddig élveztek.

Miután minden forgatókönyvet leszavazott a brit törvényhozás, mennyi az esélye, hogy a hard Brexit valósul meg?

Még jósolni sem merek semmit. Eddig több várakozásom sem jött be: az igenek győztek a népszavazáson, nem sikerült március 29-ére megegyezéssel lezárni a folyamatot. Többféle forgatókönyv is elképzelhető. Így előfordulhat, hogy április 12-én megállapodás nélkül lép ki Nagy-Britannia, de az is benne van a pakliban, hogy további halasztást kér a brit kormány, és attól kezdve bármilyen opció (még a bentmaradás is) elképzelhető.

 Sokan már arra fogadnak, hogy végül nem lesz kilépés, visszatáncolhatnak a britek, ám kérdés, lenne-e erre fogadókészség az EB-ben.

Még ez is elképzelhető. Erre akkor kerülhet sor, ha a britek halasztást kérnek, amire azonban csak okkal kerülhet sor. A Bizottság korábban már kijelentette, hogy ezt két esetben tudja elfogadni. Ha új kormány kerül hatalomra, amely teljesen új alapokról kezdi a tárgyalásokat. A másik lehetőség, hogy új népszavazást írnak ki az elszakadásról. Ha valóban sor kerül a hosszabbításra, akkor az év végéig szólhat, de ez esetben Nagy-Britanniának is részt kell venni az EP-választásokon.

Személyes véleményem szerint még ha egy újabb népszavazáson a bentmaradás hívei is győznének, az már senkinek sem lenne igazán jó.

Az is csak folyamatos vitákhoz vezetne mind a szigetországon belül, mind az Unióval, az előzmények után már nehezen tudom elképzelni, hogy az Egyesült Királyság konstruktív tagállami magatartást tanusítana. Meggyőződésem, hogy ez a viszony nagyon megromlott, és a britek bent maradásának már csak az is gátat szab, hogy az utóbbi két év alatt kialakult bizalomvesztést már szinte lehetetlen visszafordítani.

Nemrég jelent meg a Brexit – Háborúban mindent szabad című film, amely felveti az adatokkal való visszaélést a népszavazás előtt. Mekkora szerepe lehetett a döntésben a modern technológiának, az emberek előre megtervezett manipulálásának?

Mindenképpen volt szerepe, ahogy Donald Trump amerikai elnök megválasztásában is. A helyzet az, hogy

a társadalom nincs felkészülve arra a manipulált információáradatra, amelyet a modern technológia lehetővé tesz.

Persze van a társadalomnak egy jól képzett, a világ dolgai iránt érdeklődő vékony rétege, amely képes e hatás alól kivonni magát, de a társadalom egésze képtelen erre. Sőt, a közösségi médiában az emberek jelentős része saját maga oszt meg olyan adatokat magáról, amelyet tudományos módszerekkel elemeznek, és személyre szóló üzenetekkel befolyásolhatják a véleményét, döntéseit. Ezzel bizony teljesen kiszolgáltatottá válik a társadalom a manipulációs technikákkal szemben és az ellenállóképesség egyelőre nagyon csekély.

Felvetődik ennek kapcsán - a politikusok felelősségén túl -, hogy milyen kérdésekről lehet felelősséggel népszavazást kiírni. Rá lehet-e kényszeríteni egy bináris döntésre a lakosságot bonyolultabb ügyekben?

A népszavazások alapvető problémája, hogy a feltett kérdésre csak igennel vagy nemmel lehet válaszolni, pedig a legtöbb kérdés ennél sokkal összetettebb, nincs rá egyszerű válasz.  

Személy szerint azon az állásponton vagyok, hogy csak nagyon kivételes esetekben érdemes népszavazásra bocsátani egy kérdést. Már csak azért is, mert – amint már beszéltünk róla –, a modern kommunikációs technikával nagyon manipulálható az emberek véleménye. Persze a választások is manipulálhatók, jól példázza ezt Donald Trump megválasztása is, illetve hogy az orosz titkosszolgálatok is az ún. hibrid hadviselés keretei között nagyon hatékonyan dezinformálják és befolyásolják a közvéleményt.  A minap került nyilvánosságra egy tanulmány, miszerint a nálunk a hírek milyen nagy százaléka származik orosz titkosszolgálati forrásokból, amit aztán egyes sajtóorgánumok erőteljesen felnagyítanak. Jellemzően migrációs, illetve ehhez kapcsolódó hírekről van szó. Ennek is egyértelműen manipulációs célja van.

Sokak szerint a britek sosem akartak igazán belépni a Közös Piacba, ám nem kockáztatták a Business Europe projektből való kimaradást, és tartottak egy esetleges német-francia tengely megerősödésétől. Vagyis nem az ideológia, hanem a gazdasági érdekek döntöttek végül?

Ezzel alapvetően egyetértek, ők nem az európai egységfolyamat iránti határtalan lelkesedés miatt léptek be. Részben a gazdasági érdekeik miatt, részben pedig azért csatlakoztak, mert így belülről tudták a legjobban kontrollálni és befolyásolni a folyamatokat.

Lehetséges, hogy most újra egy brit-francia rivalizálást látunk a kilépési feltételek megnehezítésénél?

Lehet alapja ennek a vélekedésnek, hiszen a franciák már eredetileg is többször megakadályozták a britek belépését még a Közös Piacba. Maga De Gaulle elnök kétszer is visszautasította a brit belépési kérelmet. És valóban, az sem örömünnep az Egyesült Királyságnak, hogy a britekért nem rajongó francia Michel Barnier lett az uniós Brexit-ügyi főtárgyaló. De ennél azért többről van szó.

Az Unió legitim önérdeke, hogy semmiképpen ne tegye vonzóvá a közösségből való kilépést, ezért is kemények a kilépési tárgyalások.

Egy ilyen jelentős ország kiválása ugyanis meggyengítheti az EU-t, és akár kilépési hullámot indukálhat. Különösen akkor, ha mondjuk a kilépéssel egyértelműen jól járnának a britek. A tárgyalások eddigi folyamata és jelenlegi állása ezzel szemben viszont azt üzeni az embereknek, hogy nem érdemes felülni a populista szólamoknak.

A Brexit miatt is fel kell készülnünk az uniós források csökkenésére. Magyarország – a támogatások tekintetében – a leginkább kedvezményezett országok között volt eddig. Minek volt ez köszönhető?

Lényegében egy automatizmus – a berlini elvek – alapján osztották el a pénzeket, a mi esetünkben is ez történt. Magyarországnak az volt a szerencséje, hogy jelentős mezőgazdasággal rendelkezik, és miután az agrártámogatások kiemelkedően magasak voltak – mindenekelőtt a francia igényeket kielégítendő – nekünk is több jutott.

Továbbá az említett automatizmusnak köszönhetően azért is sok támogatást kapunk, mert az országban sok az uniós átlagnál szegényebb régió.

Az elv ugyanis az, hogy az unió gazdasági fejlettségének 90 százalékát el nem érő régiók már támogatásra jogosultak, a 75 százalék alattiak pedig – a hazai régiók jó része ide tartozik – kiemelt támogatásra jogosultak. Nálunk pedig Közép-Magyarország kivételével, amely Budapest miatt van 100 százalék fölött – az összes régió több támogatást kap, közülük négy 75 százalék alatti, azaz kiemelt összegű uniós pénzhez jut még mindig.

Most viszont fordul a kocka: a következő költségvetési tervezet szerint Lengyelországgal együtt mi lehetünk a legnagyobb vesztesek. Emögött politikai döntés áll, vagy változott a forráselosztás elve?

Az Európai Bizottság javaslata valóban erről a 24 százalékos csökkentésről szól. Nem értek egyet azzal, hogy Magyarország és Lengyelország kizárólag politikai okok miatt veszíthet sokat a következő uniós ciklusban. A pénzosztás elvei változnak, ugyanis

a bizottsági javaslat szerint jelentősen csökkennek az agrárcélú támogatások, hazánk és Lengyelország pedig elsősorban ezért veszíthet a legtöbbet.

A változtatás érzékenyen érinti a kohéziós alapokat is, ezek is 5 százalékkal csökkennek, mi pedig éppen ebből részesedtünk jelentős mértékben. Ezzel szemben lényegesen több pénz jut a migrációs alapba, azoknak az országoknak, amelyek sok menedékkérőt fogadtak be, de ebből mi gyakorlatilag nem kaphatunk, hiszen alig fogadtunk be menekülteket.

Az új büdzsé másik preferált területe a digitalizáció, illetve a kutatás-fejlesztés, amiben szintén nem járunk az élen, így ebből az alapból sem jut hozzánk jelentős összeg.

A kutatás-fejlesztésre szánt Horizont 2020 program ebben a ciklusban 80 milliárd eurós keretéből mi csupán 600 milliót kaptunk, míg a velünk azonos méretű és tudományos nagyhatalomnak nem tekinthető Görögország 2 milliárd euróval részesedett.

Ezt az alapot is jelentősen növelni fogja az új hétéves költségvetés, mi ebből is keveset kapunk. Így a Bizottság elmondhatja, hogy nem politikai alapon, hanem a lefektetett új elosztási elvek mentén osztják a pénzt. Azt persze nem lehet tagadni, hogy mi és a lengyelek nem tartozunk a Bizottság kedvencei közé – amit a hetes cikkely életbe léptetéséről szóló viták és a sok kötelezettségszegési eljárás is bizonyít –, így minden bizonnyal nem nagyon igyekeztek, hogy az elveket betartva ugyan, de előre soroljanak bennünket a pénzosztásnál.

Az EU másik nagy problémája, hogy nem tud igazán mit kezdeni Kína térnyerésével. Az Új Selyemútról szóló kínai-olasz együttműködés friss aláírása mutatja, hogy míg egyes országoknak van Kína-stratégiája, addig az EU-nak még most sincs. Jogos ez a kritika?

Az elég egyértelmű, hogy az uniós vezetők szeretnének közös Kína-stratégiát, de egyelőre ez még nem született meg.

A legutóbbi európai csúcsnak is ez lett volna a főtémája, de mindent elvitt a Brexit drámája. Azért nehéz a közös álláspont, mert az egyes tagállamok érdekei ebben az ügyben jelentősen eltérnek.

Több közös állásfoglalást vétózott már meg Magyarország is, akárcsak Görögország, Ciprus, vagy éppen Olaszország. Az olaszok szerepe azért kiemelten fontos, mert az első olyan ország, amely az alapítástól uniós tag, és vétójával megbontotta azt a nyugati egységet, amelynek lényege, hogy ne engedjünk az uniót megosztani kívánó kínai törekvéseknek. Fontos tudni, hogy a kínai nyomulásnak nem kizárólag gazdasági, hanem egyértelmű politikai célja is van. Sok esetben egy-egy tagállam akadályozza meg, hogy az adott ügyben az unió közös álláspontot képviseljen. Ilyen volt például, amikor Magyarország akadályozta meg, hogy az alapvető emberi jogok megsértése miatt elítéljék Kínát vagy azt, hogy a pekingi uniós nagykövetek közös levélben ítéljék el az Egy övezet-egy út kínai stratégia befolyásszerzési kísérleteit.

De a görögök is cselekedtek már hasonlóan. Ergo működőképes és sikeres az a kínai stratégia, többek között a kelet-közép-európai országokat összefogó 16+1 kezdeményezés is része ennek, amelynek célja, hogy az unió egységet megbontsák  és közös fellépését  megakadályozzák. Azzal ugyanakkor tisztában kell lenni, hogy akár az Unió végét is jelentheti, ha egyes tagországok külső hatalmakkal szövetkeznek az EU közös érdekeivel szemben.  

Nem lehetne ezt megelőzni egy markáns stratégiával, különös tekintettel a nemzetbiztonsági szektorokra és a kínai befektetésekre?

Dehogynem, de egyes tagállamok akadályozzák ennek megszületését. Több belátás és nagyobb kompromisszumképesség kellene ehhez. Vannak országok, amelyek kemény emberi jogi elvárásokat tartanak szükségesnek a Kína-stratégiában, mások pedig ezt  elutasítják és csak a gazdasági érdekekre koncentrálnak. A közös Kína-stratégia hiánya az EU mint globális szereplő hitelességét is megkérdőjelezi.