Mennyire nevezhető kapitalizmusnak a kínai gazdasági modell?

Kínában a történelmi hagyományok, az állam autoriter jellege és a decentralizáció következtében ma is erős helyi hivatalnoki kar érdekei miatt a kapitalizmus többféle helyi változata alakult ki és létezik egymás mellett - derül ki A globalizáció manipulálása című könyvből. A szerző, Ling Chen a John Hopkins Egyetem adjunktusa, kutatási területe a politikai gazdaságtan, illetve a kormányzat és a gazdaság kapcsolata Kínában és Kelet-Ázsiában. 

A kínai gazdaság az elmúlt három évtizedben két szakaszban alakult át. Az első ütemben, a közvetlen tőkeberuházások (FDI) vonzásának időszakában Kína a többi BRICS országgal (Kína mellett Brazília, Oroszország, India és a Dél-afrikai Köztársaság) együtt a globalizált gazdaságok új generációjának sorába lépett, ahol az FDI a korábban iparosodott kelet-ázsiai gazdaságokénál (Japán, Dél-Korea, Tajvan) sokkal jelentősebb szerepet játszott.

A második szakaszban, a 2000-es években az FDI vonzására irányuló gazdaságpolitikát felváltotta a hazai technológiai fejlesztés magasabb szintre emelését célzó gazdaságpolitika.

Ez utóbbi azonban nem szorította ki teljesen a korábbi gazdaságpolitikát, hanem egyszerre mindkettő jelen van és egymással versenyezve szít feszültséget, ellentétet a helyi kormányzatok különböző területein dolgozó hivatalok és hivatalnokok között, akik az erőforrások és előnyök megszerzése érdekében küzdenek.

Az első szakaszban a helyi hivatalnokok és a külföldi beruházók között erős érdekszövetségek jöttek létre, amelyek a második szakaszban hatással voltak a központi gazdaságpolitika értelmezésére, az erőforrás-allokációra és a helyi fejlesztési stratégiákra.

A külföldi tőke jelenléte ennélfogva segítette vagy akadályozta a helyi vállalatok technológiai fejlesztését. Mivel a külföldi befektetők többsége nem állt közvetlen kapcsolatban a helyi döntéshozókkal, ezért a helyi hivatalnokokon keresztül gyakoroltak befolyást a helyi gazdaságpolitika számukra kedvező alakítására. Emiatt az FDI vonzására kialakított helyi stratégiák alapvetően meghatározták a hazai vállalatok technológiai fejlesztésének irányát és lehetőségeit.

Azokban a városokban, amelyekben az export jelentős hányadát adó globális nagyvállalatok működnek, e vállalatok és a helyi hivatalnokok erős érdekszövetséget alkotnak. Ez kényszerítő erővel hat és anyagi érdekeltséget jelent a nemzetközi kereskedelemért felelős részlegek hivatalnokai számára abban, hogy

akadályozzák a hazai technológiai fejlesztésében illetékes állami szervezetek által képviselt új gazdaságpolitika megvalósítását és végső soron a hazai vállalatok technológiai fejlődését.

Azokban a városokban viszont, amelyek kisebb külföldi vállalatokat vonzottak és ahol nagyszámú hazai gyártó cég is működik, valamint az export kevésbé koncentrált, nem alakulnak ki ilyen erős érdekszövetségek, mert a hivatalok a külföldi és a hazai vállalatokkal kapcsolatban állnak, így vetélkedésük a hazai technológia modernizálására fordítható központi források megszerzéséért folyik, amely a helyi ipar fejlődését eredményezi.

Az FDI jellege meghatározza a technológiai fejlesztéseket vállalati szinten is. Az értéklánc csúcsán elhelyezkedő globális nagyvállalatok csoportszintű offshoring stratégiát követnek.

Eszerint a külföldiek maguk alá rendelik az értékláncban alattuk elhelyezkedő kínai cégeket, mint beszállítóikat, melyeket egymással is árversenyre kényszerítenek, nem hagyva teret számukra arra, hogy a technológia terén előre lépjenek.

Ez ellehetetleníti a technológia modernizálását célzó központi gazdaságpolitika vállalati szintű megvalósítását. Ezzel szemben az értéklánc közepén, illetve alján található külföldi kis „gerilla” cégek termelési stratégiája az alvállalkozás, amely nem jelent szigorú alá-fölé rendeltséget a hazai és a külföldi vállalatok között, és lehetővé teszi a hazai vállalatok technológiai fejlődését, mellyel elősegíti a központi gazdaságpolitika – mindkét fél számára kedvező – vállalati szintű megvalósulását.

Mindezek miatt a globális tőke és a helyi gazdaságpolitika egymásra hatása Kínában több szempontból is meghatározza a helyi fejlesztések irányát. Egyrészt a növekvő FDI beáramlás kiemelte a külföldi beruházásokat ösztönző városokat, amely komoly előnyöket biztosít a helyi hivatalnokoknak.

Másrészt a magas exporthányaddal rendelkező külföldi nagyvállalatok erős érdekszövetséget alkottak a helyi hivatalnokokkal, amely jelentősen befolyásolja, hogy az adott város hogyan valósítja meg a technológiai fejlesztést és arra mennyi erőforrást fordít. 

Értékelés

A könyv bemutatóján Losoncz Miklós, a Budapesti Gazdasági Egyetem kutatóprofesszora, a Magyar Közgazdaásgi Társaság korábbi elnökségi tagja kiemelte, hogy valójában nincs pontos válasz arra, milyen gazdasági forma van jelenleg Kínában. Viszonylag jónak nevezte az "interaktív pártállam" megfogalmazást, mert mutatja a pártvezetők befolyását a gazdaságra. A helyi bürokraták és a multinacionális vállalatok kapcsolatát illetően úgy fogalmazott, hogy Kína túltelítetté vált egy idő után, és a külföldi cégek "zárványként" működtek.

Az Új Selyemút kezdeményezéssel kapcsolatban Losoncz Miklós úgy látja, hogy a kínai építőipari kapacitást le kell kötni külföldön, a belföldi munkk már nem elegendőek. Kiemelte, hogy kutatás-fejlesztésre Kína költ a legtöbbet a világon a GDP-hez mérten.

Eszterhai Viktor, a Pallas Athéné Innovációs és Geopolitikai Kutatóintézet szenior kutatója a könyv témájával kapcsolatban arra helyezte a hangsúlyt, hogy nem lehet egyszerűsített kapitalizmusról beszélni az ázsiai nagyhatalom esetében, ahol a helyi szint kulcsfontosságú. Mint mondta, az exportvezérelt gazdaságról Kína fokozatosan áttér a magasabb hozzáadott értékű termeléshez, és ebben a folyamatban a helyi vállalkozások sok nagyvárosban - például Sencsenben - előnyt élveznek. 

Fontosnak nevezte a kutatás-fejlesztés központi támogatását: a kínai tervek szerint 2030-ra elérhetik, hogy tudományos szempontból is vezetők lehetnek. "Kína szuperhatalom, vagyis képes bármely másik hatalom viselkedését befolyásolni" - tette hozzá.