Mi áll a dél-koreai fejlődés mögött, és mi az ára?

A harmadik világból az elsőbe

Az első kínai-japán háborúig szegény, feudális agrárországról beszélhettünk, amely folyamatos élet-halál harcot vívott hol a Mennyei Birodalommal, hol a Felkelő nap országával. Végül a japánok érdekszférájába került, akik csak annyira modernizálták, hogy a gyarmattartó a leghatékonyabban tudja kiszipolyozni a terület erőforrásait - írja az Oeconomus Intézet elemzése.

Azonban azt még senki sem sejtette akkor, hogy az igazi gyötrelmek csak a II. világháború után következnek majd. Az egymással szembekerülő két szuperhatalom itt vívta meg első proxyháborúját, a félsziget lakói mérhetetlen szenvedést éltek át. A földdel egyenlővé tett és már véglegesen kettéosztott terület egy főre jutó nemzeti összterméke a legtöbb afrikai ország szintje alatt volt.

Sőt, ma már megmosolyogtatóan hangzik, de a természeti erőforrásokban, ásványkincsekkel teli és az erre ráépülő japán gyarmati ipartelepek miatt Észak-Korea több évtizeden keresztül jóval gazdagabb volt déli szomszédjánál. Utóbbiban az emberek jelentős részének a puszta túlélése múlott a külföldi ételsegély-szállítmányokon. Ezekből a nehéz időkből származik egy Dél-Koreában népszerű fogás elnevezése is.

A budae jjigae szó szerinti jelentése „katonai ragu” vagy „laktanyaragu”, amely tulajdonképpen az amerikai csapatok ételmaradékaiból és helyileg is, de szűkösen fellelhető hozzávalókból készült.

Az egyszerűen elkészíthető étel alapja valamilyen, az amerikai katonai bázisokról kicsempészett (1987-ig illegális volt az árusítása) löncsszerű húskonzerv és virsli, továbbá a mérsékelt kulináris élvezetet nyújtó lapkasajt, amihez helyi gombákat, instant tésztát, gochujang-ot (fermentált vörös chilipaszta), olykor sült babot, fűszernövényeket és persze tofut adtak a kreatív háziasszonyok. Ma már persze a wagyu árával vetekedő hanwoo marhára is futja.

Az idegen elnyomás rá is nyomta a bélyegét a koreai néplélekre, ami a mai napig kihat a közgondolkodásra.

Azonban a vietnámi háborútól hathatóssá váló amerikai segítség önmagában nem lett volna elég a japán modernizációs modell 50 év alatt rögzült know-how-ja nélkül a páratlanul sikeres gazdaságfejlesztés terén.

Az egyébként 1987-ig fékek és ellensúlyok komplex rendszerével távolról sem vádolható katonai diktatúra fejlesztőállam szerepét játszotta, aminek lényege, hogy a vadkapitalista viszonyok között a versenyben kitűnő cégeket a kormányzat még inkább támogatta, hogy a világpiacon is exportképes termékeket tudjanak előállítani a motivált munkaerővel.

Az idővel nem kevés erőforrást felemésztve rendkívül képzetté vált munkaerőt alkalmazó cseboloknak (chaebol) nevezett konglomerátumok ma bármelyik amerikai, japán vagy német vállalattal szemben megállják a helyüket. Ugyan jó részük még családi tulajdonban van, de a vezetésükre már egyre inkább szerződött, professzionális managereket alkalmaznak. Valószínűleg több háztartási gépünk LG, sokan vezetnek KIA, Hyundai vagy Daewoo gépkocsit, nagy eséllyel ezt a cikket is egy SK memóriachippel felszerelt készülék Samsung kijelzőjén olvassák. 

Ez felfoghatatlan teljesítmény egy Magyarországnál Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyényivel nagyobb országtól. A humán tőke univerzális jelzőszáma a HDI (Human Development Index), e tekintetben a kelet-ázsiai országnak sikerül évről évre az egyébként is rendkívül magasnak számító mutatót növelnie, ami jelenleg 0,93. Csak összehasonlításképpen, ez megegyezik az Egyesült Államokéval és enyhén meghaladja, a volt gyarmattartóét, Japánét. 

Dél-Korea és a chipgyártás

Az ország a csúcstechnológiai szektora révén igen magas pozíciókat foglal el a globális értékláncokban, hiszen a magas hozzáadott értékű, szaktudásigényes gyártás mellett a tervezés túlnyomó része is Koreában történik.

Minél magasabb szintű tudást igénylő munkafolyamatról van szó, annál nagyobb és biztosabb is egyúttal a profitabilitás, hiszen egy feltörekvőnek nehezebb kihívnia a domináns szereplőt, mert ezen a ponton már nem elég az olcsó termelési tényezőkkel való ellátottság.

A csúcstechnológiai szegmens egyik, ha nem a legfontosabb szektora a félvezetőipar.

E téren technológiai fejlettség szempontjából Dél-Korea 

nagyjából a második helyen áll világszinten Tajvan után,

de ennek a pozíciónak a birtoklása ennél árnyaltabb. A mennyiségnél fontosabb ugyanis a minőség, illetve bizonyos félkész termékekben és alapanyagokban mindegyik érintett ország függ egy másiktól. Ebben pedig a leggyakrabban igen szerencsétlen felállás alakult ki, ugyanis egymással szemben álló, sőt, ellenséges viszonyban lévő országok vannak ráutalva a másikra.

A Donald Trump volt amerikai elnök által kezdett kereskedelmi háború során megpróbálták a kormányok egymást szankciók alá vonni, de a reciprocitás miatt e területen volt a legsikertelenebb a szétválasztás, büntetés. Ráadásul a „decoupling” vagy a „de-risking” stratégiai célkitűzése szakmai szemszögből fizikailag nem kivitelezhető teljes mértékben, amellett természetesen a csökkenő méretgazdaságosság és a párhuzamos kapacitások kiépítése az optimálisnál költségesebbé teszi a végső fogyasztói árakat.

A chipek ellátási láncának tíz szakaszából ötöt az Egyesült Államok dominál, beleértve a maratást, a rétegzést és a doppingolást (szándékos szennyezés), míg Japán és Hollandia a fennmaradó területeket, például az ostyatisztítást és a litográfiát.

Dél-Korea chipgyártóként betöltött kulcsszerepe tehát a

főként az Egyesült Államokhoz és szövetségeseihez tartozó technológiáktól, alapanyagoktól és szakértelemtől függ.

A dél-koreai gyártók ezért az amerikai vállalatokkal való együttműködésre összpontosítanak nemzeti termelésük megerősítése érdekében. Ennek elősegítésére Dél-Korea nemrégiben mutatta be azt az ambiciózus tervet, hogy a kormány magáncégekkel (legfőbb szereplői a Samsung és az SK Hynix) együttműködve elképesztő összeget, 2047-ig ütemezve körülbelül 471 milliárd USD-t fektet be a chipiparába (ez a mostani magyar GDP 2,5-szerese).

Az erőforrások összevonásával az ambiciózus cél

a világ legnagyobb félvezető-szuperklaszterének létrehozása,

mely a meglévő 19 gyár mellé 16 új üzem megépítésével fog megvalósulni, számos kutatóközponttal kiegészülve, amelyek több mint 3 millió munkahelyet teremthetnek. Az ország 2022-ben 129 milliárd USD értékben exportált chipeket, ami a teljes kivitel 19%-át tette ki, ez a világgazdasági nehézségek miatt 2023-ban 98,6 milliárdra esett.

A Samsung révén ugyan a legfejlettebb logikai chipek terén is fontos szereplők a koreaiak, de leginkább a memóriachipek gyártásában piacvezetők. A terv az, hogy 2030-ra 10%-os részesedést szerezzen az ország a logikai chipek piacán a jelenlegi 3% helyett. Ezenkívül a kormány azt tervezi, hogy a kritikus alapanyagok, alkatrészek és berendezések ellátási láncában a jelenlegi 30%-ról 50%-ra emelje az önellátást 2030-ra. 

Tehát érzékelhető, hogy a kitettség még ekkora erőfeszítések ellenére is épphogy látható mértékben csökkenthető, pedig a politikai akarat nem hiányzik hozzá.

A csebolok, a gazda(g)ság motorjai

Kevés innovációt mérő mutató szerint nem tartozik a legjobb 10 ország közé Dél-Korea. 

Viszont ami gazdaságának az erőssége, az egyben a gyengesége is. Az ország gazdasági szerkezete duális, ami azt jelenti, hogy

a nagyvállalatok mellett a foglalkoztatás döntő többségéért felelős KKV szektor sokkal nehezebb helyzetben van.

A sokszor eufemisztikusan is oligopolisztikus piacon képtelenek komolyabb pozíciókat kiépíteni az informális akadályok sora miatt. Például az imént említett Hyundai és KIA valójában egy tulajdonban van, az országban használt 10 gépjárműből 8-at ez a csebol ad el. 

Makroszinten is hasonló képet kapunk. 2021-es adatok szerint a 10 legnagyobb csebol teljes vagyona meghaladta a GDP 129%-át, az éves bevételük is a teljes hazai össztermék 69%-ára rúg. Helyzetüket ki is használják, üzleti etikájuk vitatott.

Ez meglátszik abban, hogy lemásolják a start-upok innovációit, a legtehetségesebb végzett fiatalokat ők szívják fel, a kormányzati kapcsolataik révén lobbierejükkel pedig szinte maradéktalanul tudják érvényesíteni az érdekeiket. Nem véletlen tehát, hogy a csebolokban elérhető fizetések 63%-át tudják csak adni a KKV-k a dolgozóiknak. 

Ironikus módon, a csebolok fejletté és gazdaggá tették az országot, ma pedig a leglátványosabb externáliák kibocsátói, az egyenlőtlenségek növelésével a társadalmi fejlődés kerékkötőivé váltak.

A koreai nyugdíjrendszerről kijelenthető, hogy számos ponton eltér az Európában megszokottól és nem a méltányosság jut róla eszünkbe először.

Miközben az OECD-országok átlagosan 7,7%-ot költenek nyugdíjszerű ellátásokra, addig ez az arány

Dél-Koreában mindössze 3,3%;

igaz, hogy az első állami pillér mellett létezik a második, vállalati befizetéseken alapuló pillér is. A lényeg, hogy az akár egész család eltartására is elegendő nyugdíjakat az idősek azon 10-15%-a kapja, akik csebolokban dolgoztak. További 10-15%-ot tesz ki egy második kohorsz, akik volt hivatalnokként, tanárként szintén jó ellátásban részesülnek. A fennmaradó rész relatív szegénységben él, sokan kénytelenek beérni a nemzeti alapnyugdíjjal, ami 2022-ben 307,500 KRW (koreai won) volt, ami a jelenlegi árfolyammal számítva éppen meghaladja a 81 ezer Ft-ot. 

Utóbbi állapot konzerválódását vetíti előre, hogy az egyre magasabb megélhetési költségek miatt 2024-ben várhatóan meg fogja haladni az egy millió főt, aki igénybe veszi a korai nyugdíjba vonulás igénylését, ez a szám 2022-ben még csak 765 ezer embert jelentett.

A nyugdíjkorhatárhoz (jelenleg 63 év) képest 5 évvel korábbi kifizetés a normál érték csupán 70%-a, de sokan veszik fel egyszerre a teljes eddigi befizetésüket is. 

Az állami nyugdíjkassza fukarságának egyik oka a nemzetközi összehasonlításban kifejezetten alacsony teljes adóteher, ami egy fős háztartások esetén 15,84% (Magyarországon 33,5%), két gyermekes családok esetében pedig 12,24% (Magyarországon 25,94%). Tehát az állami újraelosztás mértéke igen kicsi, azonban az ebből fakadó egyenlőtlenség relatíve nem túl magas fokú; ez azzal magyarázható, hogy mindenki kiélezett versenyt folytat egymással. 

A termelékenység

Ugyan az 1700 milliárdos GDP csak a fele az indiainak, de előbbit nem egészen 52 millió ember termeli meg, szemben az 1,4 milliárddal.

Ennek ellenére az OECD-országok csoportján belül

a koreai termelékenység igen alacsonynak mondható.

2022-ben az USA-hoz viszonyított munkaerő termelékenység csupán 58%-on állt. 

Ez különösen meglepő mindannak a fényében, hogy az OECD-n belül arányaiban Koreánál (5%) csak Izrael költ többet kutatásra és fejlesztésre, továbbá Dél-Korea élen jár a csúcstechnológiák terén.

Ezen túl innovációban is előkelő helyen áll nemzetközi összehasonlításban, erre jó példa a robotok alkalmazásának magas aránya. 

Munkaórákra vetítve Dél-Korea óránkénti termelékenysége 49,4 USD volt, amivel a 33. helyet foglalta el a 37 OECD-tagország közül. Az első helyen 155,5 USD-vel Írország állt, amit Németország és az Egyesült Államok követett 88 és 87,60 dolláros adatokkal, míg Japán 53,2 USD-vel. Dél-Koreánál csak Görögországban, Chilében, Mexikóban és Kolumbiában volt gyengébb a termelékenységi mutató.

Dél-Koreában az egyik leghosszabb a hivatalosan bevallott munkaidő mennyisége,

évente 1900 óra fölött van.

Mégis, a kormány a heti 52 órában (40 óra + 12 óra túlóra) maximalizált munkaidőt 69 órára szeretné emelni. Az ilyen hozzáállású tervek teljesen ellentmondanak annak a jelenségnek, miszerint más politikusok minden lehetőséget megragadnak arra, hogy népszerűségüket növeljék azzal, amikor egy vasútfejlesztés bejelentése kapcsán is a gyermekvállalás elősegítését hangsúlyozzák. Park Sang-woo tartományi miniszter azt nyilatkozta egy új, Szöul külvárosi közlekedését javító vasútvonallal kapcsolatban, hogy az ingázási idő lecsökkentése növelheti a születésszámot, mert így az embereknek több szabadideje lesz munka után.

Stuart Gietel-Basten demográfus, a Hongkongi Tudományos és Technológiai Egyetem társadalomtudományi és közpolitikai professzora – a koreai gondolkodást kiválóan átlátva – például arra hívta fel a figyelmet az eset kapcsán, miszerint ha az új nagysebességű vonat megkönnyíti az ingázást, akkor a vállalatok azt várhatják el a munkavállalóktól, hogy több munkát végezzenek, hiszen „már lett rá még több idejük”.

Vérre menő versengés

A túldolgozásból fakadó halál jelenségére létezik egy külön kifejezés, a

„gwarosa”, ami a japán „karoshi”-nak felel meg.

A túlhajszoltság mellett a munkahelyek bizonytalan helyzete, a megfizethetetlen lakhatás, az eladósodottság, az iskolai zaklatás, a nehéz párkeresés is vezethet kilátástalansághoz.

A görögök csak a 64. helyen állnak az egyéni boldogság világrangsorában, a koreaiak az 52. helyen, ott mégis a hatoda az öngyilkosságot elkövetők népességen belüli aránya. Dél-Koreában évente 13 ezernél is többen vetnek véget önként az életüknek, ami arányát tekintve messze a legmagasabb a fejlett országok közt. Például a 2020 és 2022 közötti három évben majdhogy nem 40 ezer ember lett öngyilkos, ez a volumen mintegy ötödével haladja meg a Covid-19-ben elhunyt áldozatok számát. 

Egyre több tizenéves és a húszas éveiben járó fiatal dobja el az előtte álló életet, már messze ez a vezető halálok az említett korosztályokban. Egy kutatás szerint

a lányok 17,9%-a gondolt már az öngyilkosságra.A probléma annyira nyilvánvaló, hogy a szöuli hidakra biztonsági kerítést telepítettek, illetve a kamerák már mesterséges intelligenciát használnak a gyanús, öngyilkossági kísérletet szándékozók kiszúrására. Az extrém stressz legfontosabb oka, az ádáz versengés azonban nem csak a dolgozó felnőtteket érinti.

A nyomás már az oktatási rendszerbe bekerülő gyerekek életének a részévé válik, akiknek a helytállás érdekében még iskola utáni tanfolyamokon is részt kell venniük, a szülők nem kevés pénzét felemésztve. A fél évszázados japán uralom hagyatéka az oktatásba történő masszív befektetés rögeszméje mind az állam, mind a családok részéről. Ahogy a kínaiakban, úgy a koreaiakban is megtalálható az „arany jegy szindróma”.

Az a tapasztalat ivódott beléjük évszázadokig, hogy

egy család egyetlen kitörési pontja a (sokszor csak az egyik) gyerek taníttatása volt,

mert így jól fizető állást kapott, amiből eltarthatta a szüleit.

A teljes cikk itt olvasható.