Mi történne, ha ledobnának egy atombombát?

Akár verbális fenyegetőzés, akár valós veszély, egy biztos: az orosz-ukrán konfliktus kirobbanása óta mind többször kerül szóba nukleáris háború, és nem csak e két ország között. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök bármeddig hajlandó elmenni, hogy véget vessen az orosz szempontból is katasztrofálisra sikerült háborúnak, és ehhez atomfegyvert is képes bevetni. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter erre válaszul megismételte, hogy országának nem áll szándékában nukleáris fegyvert bevetni, Oroszország az ukrajnai „különleges hadművelet” jelenlegi szakaszában csak a hagyományos fegyverek alkalmazásának lehetőségét mérlegeli.

Az Amerikai Tudósok Szövetsége szerint

Oroszország és az Egyesült Államok rendelkezik jelenleg is a világ nukleáris fegyvereinek 90 %-ával. Mindkét atomfegyver-arzenálnak a 30-40 %-át olyan kisebb bombák teszik ki, amelyek hatótávolsága szárazföldön kevesebb, mint 310 mérföld (500 kilométer), tengeren vagy levegőben pedig maximum 372 mérföld (600 km). 

Ezek a fegyverek ugyan még mindig iszonyú pusztítást végeznének a robbanási zóna közelében, de nem okoznák apokalipszist, mint egy globális atomháború. 

Tömegpusztító fegyver – nem csak nevében

Míg egy atomreaktor-baleset következtében egyértelműen a környezetbe kerülő sugárzó anyagok jelentik a legsúlyosabb egészségügyi problémát, a nukleáris fegyverek pusztító hatása nem a sugárdózisban rejlik. Maga a nukleáris robbanás ugyanis hatalmas mennyiségű energiát szabadít fel lökéshullám és hő, valamint sugárzás formájában, mégpedig ebben a sorrendben: a felszabaduló energia 35%-a hő, 50%-a lökéshullám formájában terjed tovább, 15%-a pedig atommagsugárzásként.

A nukleáris fegyverek romboló hatását alapvetően az ugyanolyan mennyiségű TNT erejével mérik.

Egy hagyományos atombomba ereje 10 és 1000 kilótonna TNT-vel egyenértékű. Az 1945. augusztus 6-án Hirosimára dobott Little Boy 15 kilótonnás volt, míg az eddig készült legnagyobb atombomba, a szovjet Cár-bomba, amelyet 1961 októberében dobtak le a Jeges-tengerbe, 50 megatonnás.

(Ez utóbbi már egy fúziós atombomba volt: a kétfázisú nukleáris fegyverben egy atombomba indítja be a fúziós láncreakciót, amelynek során a hidrogénatomok héliummá egyesülnek.)

Egy nagyvárosra dobott atombomba akár több száz tonna TNT-vel egyenértékű erejű robbanást idézhet elő, a nyomában kialakuló tűzgömb és a viharos sebességű lökéshullám pedig százezrek, milliók életét oltja ki, és további százezreknek, millióknak okoz súlyos vagy akár maradandó sérülést, mindössze néhány perc alatt.

Az atombomba robbanását követően kialakuló jellegzetes gombaforma tulajdonképpen egy tűzgömb, ami a detonációtól számított alig 10 másodpercen belül eléri maximális méretét, amely akár több kilométer átmérőjű is lehet.

Mint a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat kiadványának egyik cikkében részletezik, közvetlenül a robbanás után a „gomba” középpontjában több millió °C hőmérséklet keletkezik, amely szuperszonikus gyorsasággal terjed, nyomában hurrikánszerű forgószéllel, hőmérséklet-emelkedéssel és sugárzással.

A halált gyakran nem is a közvetlen, hanem az indirekt hatások okozzák: az épületek összedőlése, a nyomás fokozódása. Az emberi szervezet körülbelül 2 atmoszféra (200 kPa) nyomásnak képes ellenállni, a nukleáris robbanás azonban 350 kPa nyomást is okozhat. Az úgynevezett „halálzóna” egy 100 kilótonnás robbanás után 2,4 négyzetkilométer, 1 megatonna esetében viszont akár 71 négyzetkilométer is lehet. A hőhatás azonban akár 75 km2 -es területen túl is pusztíthat.

Földi detonáció esetén a széthulló roncsok és a törmelék a szél irányában viszik tovább a sugárzó anyagokat. Városok, vagy azok közelében, olajmezők, finomítók, erdős területeken fekvő fegyversilókat ért támadás hetekig tartó tüzeket, „nukleáris telet” okozna.

Túlélhető egy atombomba?

A robbanás az epicentrumában és az annak környezetében lévőket azonnal megöli.

A hőhatás következtében minden, a robbanás közvetlen közelében lévő élő és élettelen hamuvá válik. Egy nagyjából 4 km sugarú körön belüli az emberek harmadfokú égési sérüléseket szenvednek és megvakulnak. Nagy területek borulnak lángba, és még a földalatti menedékhelyeken lévőknek is csekély az esélye a túlélésre az oxigénhiány és/vagy a szén-monoxid-mérgezés miatt.

A robbanás által keltett lökéshullám tüdő- és hallássérüléseket, belső vérzést okoz.

A lökéshullám romba dönti az épületeket, a hidakat, a felüljárókat, magával sodor minden útjába kerülő tárgyat és élőlényt, óriási pusztítást okozva.  

Míg Hiroshima és Nagasaki esetében az azonnali neutron- és gamma-sugárzás is ezrek halálával járt,

a mai nukleáris fegyverek robbanásából származó sugárzás csak azon a területen vezet halálhoz, ahol a hő és a robbanás mindent elpusztított.

Ami a nukleáris fegyverek hosszú távú hatásait illeti, arra a Hirosimára és Nagaszakira ledobott atombombák következményeit vizsgáló, a japán és az amerikai kormány által támogatott, a sugárzás hatásait kutató alapítvány (Radiation Effects Research Foundation - RERF) elemzéséből lehet következtetni. Ez a szervezet gyűjt adatokat nagyjából 100 ezer túlélőtől, 77 ezer leszármazottól és kontrollként 20 ezer olyan embertől, akik nem voltak kitéve a sugárzásnak.

Az összegzések szerint bár a rákos megbetegedések aránya valóban magasabb a robbanást túlélők között, összehasonlítva azokkal, akik nem voltak a két városban a támadások idején, a kockázat emelkedése erősen függött attól, hogy ki hol tartózkodott a robbanás idején. Emellett a nők és a gyerekek körében magasabb volt a rák előfordulása, és jellemzően rövidebb kort is éltek meg, mint a férfiak és az idősebbek.

Az amerikai kormány Belbiztonsági Minisztériuma egyébként azt tanácsolja, hogy aki csak teheti – tehát nem hal meg azonnal –, az egy atomtámadás esetén haladéktalanul menjen egy pincébe vagy legalább egy épületbe, és maradjon ott legalább 24 óráig, hogy elkerülje a radioaktív csapadékot. A Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága (ICRC) szerint azonban

kívülről jó ideig szinte lehetetlen lenni segíteni a túlélőknek. A robbanás következtében ugyanis megsemmisülnének az utak, a vasúti sínek, a kórházak, életüket vesztenék vagy megsérülnének a tűzoltók, az orvosok, az ápolók, és kevés lehetőség lenne élelmiszer vagy gyógyszer bejuttatására vagy a túlélők kimenekítésére a veszélyzónából a detonációt követő magas sugárzási szint miatt.