A hatékony holland mezőgazdaság példaként szolgálhat a magyar agrárium számára is Nagy István agrárminiszter szerint. Bár a hazai agrárgazdaság erősödött az elmúlt években, a látványos előrelépéshez a versenyképesség jelentős javulására lenne szükség.
„A hollandok már Afrikában termesztik virágaik nagy részét, és charterjáratokkal szállítják a hazai tőzsdére, illetve a megrendelőkhöz” – mutatott rá egy interjújában Nagy István agrárminiszter, aki előszeretettel állítja a magyar agrárium számára példaképül a holland mezőgazdaságot. Szerinte a holland eredmények is azt mutatják, hogy a hazai természeti adottságokra és szakembergárdára építve az eddigieknél jóval keményebben kellene beszállni a nemzetközi versenybe.
Hollandia a magyar mezőgazdaságnak más téren is mintául szolgálhat, mivel a befektetett agrármunka hatékonyságát tükröző adatok szerint az Európai Unióban nem csak előttünk, hanem minden tagállam előtt utcahosszal vezet.
2017-ben például egy holland mezőgazdasági dolgozó teljes éves tevékenységével 82 ezer euró bruttó hozzáadott értéket állított elő, míg Magyarországon e mutató mindössze 8 ezer eurót tett ki, így a 19 ezer eurós EU-átlag felét sem érte el, és mindössze huszonegyedik helyre volt elegendő a tagországi rangsorban.
Hasonló a helyzet, ha a mezőgazdasági kibocsátási adatokat vesszük alapul. Tavaly az Európai Unió huszonnyolc tagállama 427 milliárd eurónyi agrárértéket állított elő, amelyből Hollandia - Franciaország, Németország, Olaszország, Spanyolország és az Egyesült Királyság mellett – oroszlánrészt vállalt, mivel e tagországok együttesen a teljes uniós kibocsátás 68 százalékát termelték meg. Magyarországra ugyanakkor 1,9 százaléka jutott, kissé csökkenő részesedés mellett.
Így végeredményben a magyar gazdálkodók a növényi termékek 2,2 százalékát és az állati termékek 1,6 százalékát állították elő az EU-ban.
Hollandia agrárteljesítményének értékét növeli, hogy mezőgazdasági eredményeit mindössze 41,5 ezer négyzetkilométernyi területen éri el, amely Magyarország teljes területének a felét sem éri el.
Ebből is látszik, hogy a holland mezőgazdaság – elsősorban a kertészeti növénykultúrákban - rendkívül intenzív körülmények között termel, illetve a ráfordítások aránya és a technológiai fejlettségi szint is messze meghaladja az EU-s átlagot.
Nem véletlen, hogy Nagy István a lemaradás csökkentése érdekében már miniszterjelölti parlamenti bizottsági meghallgatásán a magyar mezőgazdaság versenyképességének növelését helyezte a középpontba. Hiába növekedett ugyanis a mezőgazdasági kibocsátás folyó áron 52 százalékkal - 2568 milliárd forintra - 2010-2017 között, ha az egy hektáron előállított értéket vizsgáljuk, megint csak jelentős hátrányra bukkanunk. Az EU-tagállamok ugyanis hektárra vetítve átlagosan 2630 euró értéket állítanak elő, míg Magyarországon e viszonyszám a növekedés ellenére is csupán 1574 eurót tesz ki, vagyis az uniós átlag 60 százalékán áll.
Az agrárminiszter erre hivatkozva stratégiai célként fogalmazta meg, hogy le kell küzdeni a tagállamokkal szembeni versenyhátrányt, és a hazai területhasznosításnak, illetve termelési színvonalnak a következő 10-15 évben el kell érnie az EU-15-ök szintjét. Ez egyúttal azt is jelentené, hogy a hazai agrárgazdaság 20 millió ember ellátására lenne képes, azaz a jelenleginél is markánsabb agrárexportőr országgá válhatnánk, mivel az itthoni szükségletnél kétszer több élelmiszert állíthatnánk elő. Így a 2017-ben rekordot elért, 8896 millió eurós magyar agrárkivitel is tovább bővülhetne.
A különböző felmérések és hangulatindexek szerint a magyar agrárgazdasági vállalkozások optimisták, és valószínűleg ennek tudható be, hogy 2017-ben mintegy 306 milliárd forintot költöttek fejlesztésekre, így változatlan áron 27 százalékkal többet fordítottak modernizációra 2010-hez képest.
Ugyanakkor az uniós forrásokból táplálkozó, 2015-2020 közötti magyar Vidékfejlesztési Program (VP) beruházási pályázatainak népszerűsége és túlterheltsége is mutatja, hogy nem mindenkinél van elegendő saját erő a korszerűsítésekre.
Tovább árnyalja a képet, hogy a magyar agrárium támogatásainak zömét adó uniós Közös Agrárpolitika (KAP) várhatóan szűkebb – a jelen állás szerint nominálisan 5 százalékkal kisebb – támogatási keretet tartalmaz majd a 2021-2027 közötti új uniós költségvetési ciklusban. Ezen belül pedig a vidékfejlesztési források – amelyekből nemzeti beruházási-fejlesztési programokat lehetne finanszírozni – előreláthatólag még nagyobb mértékben zsugorodnak majd.
Márpedig további nagyarányú fejlesztések nélkül elképzelhetetlen, hogy a miniszter által felvázolt célok teljesüljenek. Ezért a magyar büdzsének kellene mélyebben zsebbe nyúlnia, ha Magyarország a fejlesztési ütemet növelni akarja. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara már meg is fogalmazott egy stratégiai javaslatot, amely szerint a beruházásokra is szolgáló vidékfejlesztési kasszát 2000 milliárd forintra kellene bővíteni a mostani VP 1300 milliárd forintos keretével szemben. Ehhez Brüsszel elvileg csökkenő uniós büdzsé mellett is biztosítaná a lehetőséget, mivel bővítené a tagállamok vidékfejlesztési társfinanszírozási (saját költségvetésükből táplálkozó) pénzügyi mozgásterét.
Ha a mezőgazdasági termelést nézzük, a kormány az általános beruházás-ösztönzésen kívül az egyik legsürgetőbb hatékonyságjavító intézkedésként az úgynevezett osztatlan közös földtulajdonok megszüntetését tűzte célul. Ennek már több parlamenti kurzus is nekirugaszkodott, de eddig nem születtek látványos eredmények. A statisztikák szerint a mintegy 5 millió hektáros mezőgazdasági területből egymillió hektár ma is osztatlan tulajdonban van, vagyis tulajdonosi szerkezete rendkívül elaprózott.
E táblák 60 ezer helyrajzi számot és 300 ezer tulajdonost érintenek, akik jellemzően nem is saját maguk művelik, hanem bérbe adják területeiket. A földhasználók azonban nehezen boldogulnak a sokszor több száz tulajdonosra oszló táblákkal, és a művelési bizonytalanság nehezíti gazdasági szintű stratégiai fejlesztési döntéseik meghozatalát is. Ezért az osztatlan tulajdonok felszámolása javítaná az agrárium versenyképességét, de közben valószínűleg át kell alakítani a földöröklési szabályozást is, hogy a mezőgazdasági területek újbóli elaprózódását meg lehessen akadályozni.
Javíthatná a versenyképességet az öntözhető területek növelése is, mivel ezzel csökkenteni lehetne a termelés időjárással szembeni kitettségét. Ma mintegy 200 ezer hektárnyi területnek van vízjogi engedélye, amelyből azonban különböző okokból csak 103 ezer hektárt öntöznek. A gazdálkodók ugyanakkor egyes felmérések szerint 400-500 ezer hektár öntözésére tartanának igényt, de a beruházásokhoz több százmilliárd forintnyi forrásra lenne szükség.
Ennél is nehezebb feladat az állattenyésztés felélesztése, mert ehhez először stabil piacokra lenne szükség. Bár az előrejelzések szerint tíz év múlva 40 százalékkal több fehérjére, azaz húsra lesz szükség a világon, e tendencia a magyar exportesélyekben egyelőre nem mutatkozik meg. A mai helyzetet jól érzékelteti, hogy a hazai sertésállomány minden erőfeszítés ellenére csökken, a baromfi- és a juhlétszám pedig stagnál, így egyedül a szarvasmarha-ágazatban látszik folyamatos bővülés, bár a tejpiacon is időről-időre értékesítési zavarok lépnek fel. A kormány az állattenyésztési szektornak (is) a „keleti és a déli nyitás” politikájával igyekszik új piacokat találni, de ennek eddig kevés eredménye látszik, mivel a tavalyi agrárexport-rekordot is főként az EU-n belüli értékesítések növelésével sikerült elérni.
Kulcskérdés lehet az élelmiszeripar fejlesztése is, hogy – elsősorban az elsődleges mezőgazdasági alapanyagokat feldolgozó iparágakban – nagyobb hozzáadott értéket lehessen elérni. Az élelmiszeripari kkv-k a 2014-2020-as időszakban összesen 300 milliárd forintnyi uniós és hazai támogatást használhatnak fel, miközben óvatos becslések szerint is 1000 milliárdos nagyságrendű forrásra lenne szükség. Ezért az élelmiszeriparnak juttatott összegeket is növelni kellene, főként akkor, ha az exportszerkezetben a feldolgozott termékek arányát legalább 78 százalékra, ezen belül a másodlagosan feldolgozott termékekét 50-60 százalékra kívánnánk növelni, ahogy ez a jelenlegi kormányzati célokban szerepel.
Természetesen több kisebb további program is hozzájárulhat a versenyképesség növeléséhez, mint amilyen például az országos jégkár-mérséklő rendszer közelmúltbeli kiépítése, a hazai GMO-stratégia, illetve az azzal összefüggő új fehérjeprogram is. Nem teljesen világos azonban, hogy a kormány a látványos fejlődést milyen üzemszerkezetben képzeli el. Nagy István miniszterjelölti meghallgatásán azt hangsúlyozta, hogy az agrárium minden gazdasági méretű szereplőjére számít, de a kormány sokszor deklarálta azt is, hogy a kis- és közepes családi gazdaságokra kívánja helyezni a hangsúlyt, illetve elkötelezett az önellátás, a kertművelés és a kisállattenyésztés elterjesztése mellett is. Kérdés, hogy a mezőgazdaság fejlesztése milyen ütemben haladhat, illetve az agrárium hogyan erősödhet az egyébként is éles nemzetközi versenyben, ha a szektorban egy kevésbé piacképes üzemi struktúra kerülne túlsúlyba?