Milyen fejlesztések előtt nyithatja meg az utat a MISTRAL rakéták beszerzése? - a Rheinmetall is érintett lehet

Elemzések2023. jún. 22.Dajkó Ferenc Dániel

A Magyar Honvédség legújabb MISTRAL típusú légvédelmi rakéta beszerzése nem tartalmazza új indítóállványok és új légvédelmi eszközök megvásárlását, mégis megnyithatja az utat további fejlesztések előtt. Milyen irányba fejlődhet a légvédelem? Az új rakéták a Rheinmetall egyik fegyverrendszerének a beszerzéséhez, fejlesztéséhez is kapcsolódhatnak. Utánajártunk milyen MISTRAL rakétát használó eszközök érkezhetnek a későbbiekben.

Rakétát veszünk, indítót most nem

Hosszabb szünet után a napokban újabb fontos bejelentés érkezett a magyar haderőfejlesztéshez kapcsolódó hadiipari beszerzésekről. Szalay-Bobrovniczky Kristóf, honvédelmi miniszter közösségi médiában megosztott videója alapján 4 másik országgal együtt francia Mistral típusú légvédelmi rakétákat kap a Magyar Honvédség ezzel tovább erősítve a hazai légvédelmet. A bejelentésről a növekedés.hu is beszámolt.

Az új MISTRAL rakéták megvásárlása azonban kapcsolódhat egy olyan Rheinmetall fegyverrendszer beszerzéséhez, amit a jövőben Magyarországon is gyárthatnak.

A MISTRAL a rakéta gyártás területén nemzetközileg is elismert cégnek számító francia MBDA csoport terméke. A kis hatótávolságú légvédelmi rakéták közé tartozik. A MISTRAL rakéták kifejezetten pontosnak számítanak, 90 százalék feletti a találati pontosságuk és bevethetőek akár vadászgépek, csatarepülőgépek, helikopterek, vagy drónok ellen is, így kimondottan alkalmasak csapatlégvédelmi feladatok, vagy akár meghatározott objektumok légvédelmének az ellátására is.

A beszerzésről tudni lehet, hogy kimondottan csak rakéták vásárlásáról szól, indítójárműveket nem tartalmaz. Ez azért lehetséges, mert a Honvédség már a ’90-es évek óta rendelkezik MISTRAL rakétákkal és hozzájuk tartozó Unimog terepjárókra szerelt ATLAS indítóállványokkal, illetve a hozzá tartozó MCP-SHORAR vezetési ponttal és lokátorral.

Az alábbi viedón a Honvédség ATLAS MISTRAL rendszere is látható:

Modernizációs folyamatok

A meglévő rakétákat már korábban modernizálta a Honvédség, sőt már 2016-ban is történt egy nagyobb rakétabeszerzés, amikor a legújabb MISTRAL-3-as rakétákat vásároltak. Ezzel párhuzamosan éjjellátó képességgel is ellátták a rakétarendszereket és a vezetési pontokat - lokátorokat is fejlesztették. Egyszóval a meglévő 3 üteget kitevő (45 indítóállvány és 9 vezetési pont) ATLAS MISTRAL rendszere a Honvédségnek naprakésznek és modernnek számít.

Fejlesztési irányok

Az új rakéták tehát most elsődlegesen ehhez a rendszerhez érkeznek. A rakéták számának a bővítése önmagában emeli ennek a légvédelmi eszköznek az ütőképességét, hiszen a több rendelkezésre álló rakétával nyilvánvalóan nagyobb számú ellenséges célpontot tud leküzdeni a magyar légvédelem. Ezen túl azonban további fejlesztéseknek is megnyitja az utat a rakéták számának a bővítése.

Ismét érdemes kiemelni, hogy jelenleg nincs szó új indítójárművek beszerzéséről, ez azonban nem zárja ki, hogy a jövőben ilyen vásárlások is megvalósuljanak. Mi több az újabb MISTRAL rakéták vásárlása azt mutatja, hogy a Honvédség a rövid hatótávolságú légvédelem terén emellett a rakétatípus mellett köteleződött el. Nem jellemző ugyanis, hogy egymással párhuzamosan más-más gyártók eszközeit üzemeltetnék. Ennek elsődlegesen logisztikai és pénzügyi okai vannak.

Korábban már írtunk a magyar légvédelmi képességek lehetséges fejlesztési irányairól. A közepes hatótávolságú légvédelem fejlesztése nem kérdéses. Tudni lehet, hogy már az idén megérkezhetnek az első NASAMS rendszerek. A nagy hatótávolságú légvédelem terén, ami esetleg ballisztikus rakéták ellen is komolyabb védelmet nyújt gyakorlatilag semmilyen információ nem áll rendelkezésre. Jelenleg arra is van esély, hogy ezt a képességet a Honvédség nem pusztán önerőből, hanem más európai országokkal kooperálva fogja létrehozni.

A kis hatótávolságú légvédelem és kiváltképp a csapatlégvédelem terén azonban vannak hiányosságok, amiket bizonyosan önállóan fog pótolni a magyar haderő. Ennek pedig a MISTRAL rakéták különböző indítóplatformjai lehetnek az eszközei, hiszen mint írtuk nem lenne logikus valamilyen teljesen másik gyártó eszközének beszerzése, így valószínű, hogy az MBDA és a Rheinmetall indítói jöhetnek szóba.

Jármű nélkül hordozható légvédelmi eszköz

Az említett hiányosságok két területen jelentkeznek.

Ezek közül az egyik, hogy a Honvédség az Igla kivonása óta nem rendelkezik vállról indítható, úgynevezett MANPADS légvédelmi eszközzel, amelyeket a katonák egyszerűen, akár gyalog is képesek hordozni és jármű nélkül működtetni. Az ukrajnai háború során láthatóvá vált, hogy ezek a fajta légvédelmi eszközök rendkívül fontosak lehetnek, hiszen egyetlen katona egy relatív olcsó eszközzel is komoly károkat tud okozni az ellenség légi eszközeiben.

Érdemes megjegyezni, hogy a MISTRAL rakétákhoz klasszikus értelemben vett MANPADS indító jelenleg nem létezik (ami nem jelenti azt, hogy nem is fog). Ellenben az MBDA SATCP egyrakétás kilövőállványa mégis pótolhatja ezt a hiányt.

Az SATCP kilövőállvány nagyfokú mobilitást biztosít, jármű nélkül gyalogosan is hordozható, bár a működtetéséhez nem egy, hanem két ember szükséges, cserébe viszont még hatékonyabb és pontosabb, mint a MANPADS rendszerek, mivel az SATCP rendelkezik egy háromlábú állvánnyal, illetve egy kis kihajtható székkel, ezek pedig a nagyobb fokú stabilitást szolgálják.

Ennek az eszköznek a beszerzésével tehát a Honvédség pótolhatná a jármű nélkül hordozható légvédelmi eszközök hiányát, így nem kizárt, hogy a jövőben ilyen indítóállvány beszerzésére is sor kerülhet. (Ha esetleg az MBDA kifejlesztene egy klasszikus MANPADS eszközt, az is egy lehetséges fejlesztési irány lehetne.)

Csapatlégvédelem - Rheinmetall Skyranger

A másik hiányosság a csapatlégvédelem terén mutatkozik. Itt valójában nem is annyira rakétaindítók beszerzéséről van szó, hanem a légvédelmi gépágyúk/géppuskák teljes hiányáról, pedig ezekre nagy szükség lenne a drónok elleni védekezés terén. Ennek ellenére a MISTRAL mégis kapcsolódhat ezekhez a beszerzésekhez.

Az ellentmondás úgy oldható fel, hogy az MBDA rendelkezik egy olyan platformmal, az MPCV-vel, amely egyszerre tartalmaz rakétaindítót légvédelmi géppuskával, egészen pontosan egy távirányítású, stabilizált fegyverállvánnyal, egy 12,7 mm-es géppuskával és 4 darab MISTRAL rakéta indítóval. Ez az eszköz ráadásul szinte bármilyen járműre felszerelhető.

Ami növeli az esetleges beszerzésnek a valószínűségét, az nem más, minthogy az MPCV az MBDA és -a magyar hadiipari beszerzések sorát magáénak tudó- Rheinmetall közös fejlesztése.

Tudni lehet, hogy a haderőfejlesztésnél tervben van olyan csapatlégvédelmi eszközök beszerzése, amelyek Lynx alvázra vannak integrálva, erre pedig akár az MPCV is alkalmas lehet, sőt akár Gidrán 4X4-es járművek is felszerelhetőek lehetnének vele. Így nem kizárt, hogy ilyen irányban fejlesztik a magyar légvédelmet.

Ennél is esélyesebb azonban egy másik konfiguráció, amelyik szintén MISTRAL rakétákat használ és nagyon hasonló az MPCV-hez. A német Rheinmetall és a svájci Oerlikon közös fejlesztése a Skyranger 30, ami egy kimondottan drónok elleni védekezésre szolgáló, kis hatótávolságú légvédelmi rendszer, egy 30 mm-es gépágyúval és MISTRAL rakétaindítókkal felszerelve.

A Skyranger 30 kifejezetten nagyobb, 6X6-os, vagy 8X8-as kerékképletű, illetve lánctalpas járművekre lett kifejlesztve. Teljesen kompatibilis a Lynx járművek alvázával. Az eddigi hírek alapján a Honvédség tervei között szerepel Lynxekre integrált Skyranger 30 rendszer beszerzése. A mostani MISTRAL rakéta vásárlás pedig szintén ebbe az irányba mutat. 

A Lynx járművekre integrált Skyranger azért is érdekes, mert a jövőben akár ennek a konfigurációnak a továbbfejlesztésében is részt vehet Magyarország és a Skyrangerrel szerelt Lynxek gyártása valószínűleg legalább részben Zalaegerszegen történhet. 

Ez viszont nem zárja ki teljesen az MPCV beszerzését, mivel a Skyranger 30 elvileg nem integrálható a 4X4-es Gidránokra, így amennyiben felmerülne a légvédelmi képességekkel ellátott MRAP-k rendszerbe állítása ez egy lehetséges opcióként merülhet fel, mint fejlesztési irány. Ez jól kapcsolódna ahhoz a tervhez, hogy a Gidránokat különböző konfigurációkban a Rheinmetallal együttműködve fejlesztheti tovább Magyarország. 

Megnyithatja új fejlesztések előtt az utat

Mindent összevetve, bár a mostani beszerzés kizárólag rakétákat tartalmaz, valójában az új MISTRAL rakéták vásárlása a jövőben megnyithatja az utat új légvédelmi eszközök beszerzése felé, amelyekkel elveszett képességeket pótolhatna a Honvédség.

A címlapi és a borítóképen az MBDA SATCP kilövőállványa látható; Kép forrása: MBDA Newsroom