Mit fognak csinálni az olajcégek néhány év múlva?

Ötven évvel ezelőtt még a legnagyobb árbevételű és nyereségű cégek olaj és gázipari társaságok voltak. Ma már nem kerülnek be a top 100 vállalat közé.

Alapvetően van baj az olajjal. 

A nagy olajtársaságok állandóan a környezetvédők és a politikusok célkeresztjében vannak. A klímaegyezmények kibocsátás-csökkentési céljai ugyan közös felelősségünk, de például az olajtársaságok, az acélgyártók és a cementipar annyival nagyobb károsanyag-kibocsátást hajtanak végre, mint a lakosság, hogy nem véletlen, hogy

• az európai policy-bankok már nem nagyon finanszíroznak semmit, ami fosszilis (olaj, gáz, szén),
• a befektetők zöld megközelítéseibe nehezen férnek bele ezek a cégek,
• illetve a nyomást észlelve a legnagyobb cégek maguk tesznek sorozatban nettó karbonsemlegességi vállalásokat, így tett a magyar Mol is, de a Shell, a BP, a Total, az ENI és a Repsol is.

Realitás

Sokaknak sokféle matekja van, a Green New Deal hívei szerint nincs alku, 100 százalékban megújuló energiaforrásokra kellene törekedni.

Csakhogy közben a világ gazdagodik, India és Kína egyre több energiát fogyaszt, nő az autópark, még azok a forgatókönyvek is szinte lehetetlennek tűnnek, amelyek például 2050-re tűznék ki azt, hogy a 2019-ben napi 100 millió hordó olaj elfogyasztását, 66 millióra kellene csökkenteni.

Azért a 2019-es adatból indultunk ki, mert 2020-ban ugyan 8 százalékkal csökkent az olajfogyasztás, de ez a covidnak és a lezárásoknak volt köszönhető (gondoljunk például a légitársaságok kieső kerozinfogyasztására), ez sajnos aligha lesz fenntartható csökkenés.

Halkan meg lehet jegyezni, hogy „sajnos” az olaj még ma is hatalmas üzlet, vannak államok, amelyek most gazdagodnak meg egy új lelőhelyből (Mozambik Guyana), mások pedig ma is ebből élnek (nem is csak kicsi államok, elég, ha Oroszországra, vagy Szaúd-Arábiára gondolunk).

Ám a cégek érzik a nyomást és hihetetlen erőfeszítéseket tesznek, hogy kiépítsék az alternatív bevételi forrásaikat.

A magyar Molnál ezt úgy hívják, hogy fogyasztói szolgáltatások. Ha az angol nyelvű jelentésekben akarjuk megvizsgálni a hasonló bevételi elemeket, akkor a consumer services, vagy non-fuel néven érdemes keresni az olajtársaságok azon szolgáltatásait, amelyek már nem az olajjal és a földgázzal, vagyis nem a fosszilis üzletükkel vannak összefüggésben.

Három nagy terület

Ha megnézünk egy nagy szénhidrogéncéget, akkor annak jellemzően három nagy ágazata van, megint használjuk vegyesen az angol és a magyar kifejezéseket. 

1. Az upstream a kitermelés és a kutatás, vagyis az olaj és a földgáz felhozatala a földből, a mélytengerek alól.
2. A downstream a finomítás és a kereskedelem, vagyis így lesz a nyers kőolajból benzin, kerozin, gázolaj, és még számos termék, amelyet a nagy cégek eladnak.
3. Végül van egy harmadik nagy üzlet, na ez a consumer services, ami se nem kitermelés, se nem finomítás, nem is üzemanyag-értékesítés, de még csak nem is petrolkémia, hanem az egyebek. 

Utóbbiba tartozik a töltőállomáson eladott kávé, újság, vagy péksütemények, a Mol esetében a fertőtlenítő, az ásványvíz, az elektromos autókkal is működtetett carsharng, vagy éppen a jövőben tervezett hulladékgazdálkodás, ki tudja, talán egyszer a reptérüzemeltetés is. 

Ez a részterület (a Molnál ez Világi Oszkár Slovnaft-vezér felelőssége) bővül a leggyorsabban, évről, évre 20-30 százalékkal fejlődő részről van szó. 

Ezekről itt és itt olvashat róla részletesebben.

Világi Oszkár

Az amerikai úttörők

Ha töltőállomásokról van szó, akkor mindig az Egyesült Államokat érdemes először megnézni, ott ugyanis nagyon régi a bennkutak kiszélesített értelmezése, a vásárlási pont kultúra. 

Hány olyan amerikai road moviet láttunk, amikor az amerikai filmekben, akár már a hetvenes-nyolcvanas években is a benzinkútnál lehetett élelmiszert venni (a filmekben olykor végső megoldásként rabolni)? 

Vagy csodálkoztunk azon, hogy a benzinkutaknál miképpen működhetnek hatalmas bárok, motoros kocsmák. Hogy megy oda inni a sok sofőr?

A kutaknál alakult ki egy csomó autós szolgáltatás, autómosó esetleg egy szerviz is, de az amerikai kutaknál még egy időben a félkarú rablók, vagy a kisebb kaszinók, de a lottóértékesítés is teljesen bevett volt.

Sőt, amíg volt ilyen szolgáltatás, addig például a videókölcsönzők is a kutaknál működtek és persze minden kútnál volt étel és kávé, hogy aztán minden helyszínelést végző nyomozó kezében ott gőzölöghessen az elmaradhatatlan papírdobozos kávé. 

Az amerikai kutaknál olyan változatos ma is z ételkínálat, hogy az amerikai lapok rendre összesítik, hogy adott évben melyik volt a legjobb benzinkút-étel, vagyis melyik töltőállomásnál lehetett a legjobb, sztendrdizált menüket megvenni, itt egy ilyen lista olvasható.

Most éppen éttermeket vett a Mol

A Mol esetében is a legutóbbi bejelentés az volt, hogy a Mol megvette a Marché éttermi szolgáltatóegységeket működtető magyar céget.

Akkor a cég azt is közölte, hogy a 9 étterem megvásárlása illeszkedik a Mol Shape Tomorrow elnevezésű hosszú távú stratégájába, amely kiemelt hangsúlyt fektet a fogyasztói szolgáltatások fejlesztésére.

Mol Fresh Corner a XI. kerületi benzinkúton MTI Fotó: Illyés Tibor

A cél az, hogy a Fresh Corner márkanevek alatt működő töltőállomási szolgáltatási pontok messze túlmutassanak a „benzinkút” elnevezésen, lehetőséget adjanak egy háztartás sokféle igényének kielégítésére.

Vagyis a töltőállomásokon nemcsak üzemanyagot, de a fent felsoroltakat, azaz jó kávét, újságot, hot dogot, friss szendvicseket, autópályamatricákat is vásárolhatnak az úton lévők. Ez az ágazat 2020-ban rekorderedménnyel, 510 millió dollárral (156 milliárd forinttal) növelte a vállalatcsoport EBITDA-ját. A Mol rendszeresen ezt, vagyis az adók és amortizáció előtti nyereséget adja közre az ágazatról.

Tíz százalék

Ha belegondolunk a saját szokásainkba, azt nyugodtan kivetíthetjük országosan is. Akad olyan, hogy egy benzinkútnál nem tankolunk, csak jólesne egy kávé, vagy a gyerek már menne mosdóba, de

a tipikus vásárlásunk az, hogy 15-20 ezer forintért tankolunk és mellé még 500-1000 forint értékben költünk csokira, kávéra, újságra. 

Nagyjából így kell elképzelni ma az üzletág súlyát a nagy olajcégek életén belül, de ha több lesz a jó szolgáltatás, alighanem az arány eltolódhat a fogyasztói szolgáltatások javára.

Ha erről a szegmensről beszélünk, egy rövidebb (eladásösztönzés) és egy hosszabb távú (nagy energetikai tranzíció) szempontot is mindenképpen érdemes figyelni.

Rövid távú ösztönzés

Gondoljunk bele, hogy miképpen tankolunk! Természetesen vannak, akik járják az országot, sokfelé szólítja őket a kötelesség, és így a tankolásaik is eltérő helyen történnek.

Ám a magyarok nagy többsége, naponta 10-15 kilométeres etapokon (iskola, munkahely, bevásárlás) használja az autóját, és bár ezen a távolságon is sok töltőállomással találkozik, legalábbis, ha nagyvárosi a környezet, de szinte mindig a „bevált” töltőállomáson tankol.

Ugyan nem bonyolult egy benzinkút infrastruktúrájának a használata, tankolás, fizetés, de mégis a bevált helyekhez ragaszkodunk, leginkább egy konkrét benzinkúthoz, de ha esetleg váltunk, akkor is a megszokott lánchoz (legyen az a Mol, a Shell, az OMV, vagy éppen a Lukoil) próbálunk menni. 

Ha egy benzinkút odaszoktat minket, mert jó a hűségkátyaprogram, vagy, mert közel van, esetleg finom a szendvics és a kávé, akkor még inkább ott maradunk, oda leszünk lojálisak. 

De ez fordítva is igaz, ha van a közelünkben egy pont, ahol éjjel 1-kor is pótolhatjuk a bulin elfogyó bort, vagy, ha megéheztünk, van esélyünk egy hot-dogra, az segíthet kialakítani a töltőállomásokkal kapcsolatos lojalitásunkat is. 

Különösen vidéken, kisebb településeken alakul ki, hogy az éjjel-nappali benzinkút az egyetlen kései beszerzési pont, néha emiatt találkozási helyszín is, sokszor a fiataloknak szinte éjszakai bulihelyszínként működik, ahol táncolni nem, de afterparty-szerűen dumálni még lehet (természetesen főleg a covidmentes időszakokban).

Az átalakulás

Hosszabb távon azonban nem csak ez az eladásösztönzés a lényeg. A nagy olajtársaságoknak ki kell találniuk, hogy miképpen fognak fennmaradni. Mi lesz ezekkel a társaságokkal, ha már a közlekedésben nagyobb arányban lesz megkerülhető a fosszilis üzemanyag?

Ez még messze van, ma még a világon csak elenyésző arányban adnak el elektromos autókat, bár a jövő biztosan az övék. Amíg viszont rengeteg belsőégésű motorral hajtott autót értékesítenek, addig arra is számíthatunk, hogy a következő 10-20 évben ezekbe majd üzemanyagot kell tölteni.

Ráadásul ma még bizonyos járműtípusoknál (harci járművek, tengerjáró tankerek, repülőgépek) esély sincs például az elektromos hajtásra. Ettől függetlenül minden olajcégnek érdemes átgondolni a jövőt. A kevesebb fosszilis kibocsátásra ösztönzik majd őket az államok, a bankok, a fogyasztók, a civilek, esetleg saját felelős hozzáállásuk is.

Mit lehet tenni?

A folyamat elindult, már ma is sok minden történik. A BP karbonmentességi bejelentését még a Greenpeace is köszöntötte, a Shell elsőként telepített gyors elektromos töltőket a fejlett országokban a benzinkútjaira, a Mol fertőtlenítőt gyárt, részben már elektromos autókkal működteti a Limo carsharing céget és alig titkoltan keresi a hulladékfeldolgozásban és sok más területen a fosszilis utáni helyét..

Felelősség

Az olaj- és gázipar természetesen szembesült a fosszilis tüzelőanyagok környezeti hatásaival és romló társadalmi megítélésével. Tudja, hogy ez nem lesz egy múló szeszély, látja, hogy a bankok és a befektetők is elfordulnak azoktól a cégektől, amelyek nem foglalkoznak a kérdéssel kellő felelősséggel.

Ezért a cégek mind lépnek, keresik a jövőjüket, kihelyezik az elektromos töltőket a kutakra, elkezdenek napenergiát termelni, mindenféle dekarbonizációs vállalást tesznek.

Ma már a fő kerékkötőkben, vagyis a három legnagyobb emissziós országban, az Egyesült Államokban, Indiában és Kínában is elindultak olyan folyamatok, amelyeket a nagy olajcégeknek komolyan kell venniük. A nagy cégek ezt megértették, de azért azt még ki kell találni, hogy miképpen úgy visszaszorítani a jelenlegi tevékenységüket, úgy leváltani valami másra, hogy közben életben maradjanak.