Mit jelent egy deviza vagy részvény megtámadása?

Elemzések2019. szept 4.Fellegi Tamás

Gyakran olvasni arról, hogy valamely ország fizetőeszközét, esetleg egy cég részvényét megtámadták. Mit jelent ez, mi történik ilyenkor, helytálló-e a kifejezés, vagy inkább félrevezető?

Mit támadnak?

Ijesztően hangzik, ha bárkit vagy bármint „megtámadnak”, így érthetően akkor is rémisztő dologra gondolunk, ha ezt egy befektetési eszköz, vagy fizetőeszköz esetében halljuk. Nem is teljesen szerencsés a kifejezés, mivel a megtámadás leginkább fizikai erőszakra utaló kifejezés, itt pedig csak vételek és eladások zajlanak, és noha drámai árfolyammozgásokhoz vezethetnek, vér azért nem folyik.

De mi is történik olyan esetben, amikor ezt a kifejezést alkalmazni szokták? Leginkább azt lehet mondani, hogy amikor egy adott devizából vagy részvényből valaki vagy valakik nagyon sokat vesznek, vagy épp eladnak, természetesen abban a reményben, hogy ezzel pénzt keresnek. Ha az adott befektetési eszköz árfolyama tetszőlegesen mozoghat (részvényeké mindig, devizáké attól függően, alkalmaz-e valamilyen korlátozást az eszközt kibocsátó jegybank), akkor nehezebb az eseményt minősíteni, hisz az árfolyam mindig a kereslet-kínálatnak megfelelően mozog, ha viszont egy árfolyamkorlátot akarnak elmozdítani a befektetők, akkor értelmezhetőbb a kifejezés, hogy azt támadják.

Bárki lehet támadó

Ha valaki egy szabadon mozgó árfolyamú eszközből nagyon sokat vesz vagy éppen shortol (kölcsönveszi és eladja), okozhat nagy árfolyam elmozdulást, de ez csak akkor lehet tartós, ha a trend támogatja. Ha nem, akkor a nagy árfolyammozgást elindító spekuláns, akit ilyenkor gyakran támadónak neveznek, hatalmasat veszít, mivel az árfolyam rövidesen a másik irányba mozdul.

A devizák és a részvények piaca tele van olyan befektetőkkel vagy akár spekulánsokkal, akik rövidtávú árfolyammozgásokra játszanak. Olyannyira, hogy ma már bárki letölthet egy egyszerű kereskedési platformot a mobiltelefonjára (vagy belép a webes változatra), és tetszés szerint, elhelyezett pénzének többszöröséért adhat-vehet, akár percenként, vagy még gyakrabban is. Nos, ilyen alapon támadónak lehet nevezni bárkit, főleg akkor, ha sokan, mondjuk egy hír hatására egyirányban kezdenek spekulálni, ezzel hatalmas forgalom keletkezik nagy árelmozdulással, és már hallható is a támadás vádja.

Na de ki támadott ilyenkor? Egyszerre millió ember, esetleg 10 millió, miközben eszükbe sem jut, hogy ők most „támadnának” valamit, hisz például angol fontot adtak el dollár ellenében, mert arra számítanak, hogy a dollár erősödni fog a fonthoz képest. Ha sokat esik a font ettől, azt mondhatja egy banki elemző, vagy akár a brit kormány, hogy „megtámadták” a fontot, ami az adott esetben nyilvánvalóan viccesen hangzik.

Azonosítható szereplő

Kissé eltérő a helyzet, ha egy adott, szabadon mozgó árfolyamú instrumentumnál egy, maximum két hatalmas szereplő nyit szokatlanul nagy pozíciót. Nyilván ők is azért teszik ezt, mert úgy gondolják, hogy nyerni fognak vele, vagyis abból indulnak ki, hogy a piac arra fog menni, amerre ők gondolják. Persze ha tévednek, ennek megfelelően elképesztő veszteséget könyvelhetnek el, és erre sokszor van is példa.

Nos, ilyenkor is felmerül a támadás fogalma, és annyival egyszerűbb a helyzet, hogy konkrétan meg lehet nevezni a „támadót”. Ilyenkor nagy befektetési alapok szoktak a célkeresztbe kerülni, hisz ők rendelkeznek akkora összeggel, ők tudnak akkora pozíciót nyitni, amire már sokan felkapják a fejüket. Ha az adott alap kezelője vagy tulajdonosa ismert ember, akinek ráadásul nem az első nagy akciójáról van szó, rögtön nevesíthető is a támadó, szemben azzal az esettel, amikor a millió akarat mozdul egyszerre.

Tiltott piacbefolyásolás

Ilyenkor meg is szokták vizsgálni, hogy korrekten jár-e el a szereplő, vagy felmerül a tiltott piacbefolyásolás, ármanipuláció este. Tipikusan ilyen eset volt, amikor Soros György alapja 2008. október 9-én délután úgy adott el a szokásos tőzsdei forgalomhoz képest sok OTP részvényt, hogy annak záróára lényegesen lejjebb legyen, mint napközbeni ára. Ezt úgy érte el, hogy közeledve a kereskedés végéhez egyre nagyobb tételeket adott, végül az aukciós zárószakaszban egy óriási tétellel agyoncsapta a piacot (normális körülmények között minél magasabb áron akarunk eladni).

Másnap vissza is vette az eladott részvényeket, nagy nyereséggel. A másnapi ár legfeljebb részben lehetett az előző napi nagy eladástól alacsonyabb: a fő ok az volt, hogy épp összeomlott a világ pénzügyi rendszere, így amelyik bankrészvény még nem esett sokat, annál várható volt, hogy követi a többit. Az ügylet attól lett piacbefolyásolás és megtévesztés, hogy az eladás a záróár tudatos, nagymértékű elmozdítását eredményezte, így másnap jóval mélyebbről tudott indulni a kereskedés, mint a hatalmas szereplő nélkül történt volna.

Az ilyen ügyletet tipikusan támadásnak nevezik, de a hivatalos megnevezés, amiért végülis megbüntette Soros alapját az akkori Felügyelet, a piacbefolyásolás tilalmára vonatkozó szabályok megsértése volt.

Ismét Soros

Érdekesebb a helyzet olyankor, amikor egy olyan instrumentumról van szó, melynek árfolyama csak adott határok között mozoghat. Ezek leginkább kötött árfolyamú valuták szoktak lenni, amikor egy, vagy mindkét irányban van egy korlát az árfolyam számára, és ennek elmozdítását vagy eltörlését akarják kikényszeríteni a piaci szereplők. Itt már talán jogosabb a támadás kifejezés, mivel annak van tárgya: maga az árfolyamkorlát.

Több példát is lehet említeni: a leghíresebb eset ugyancsak Soros György nevéhez fűződik. Ez 1992-ben zajlott, amikor az angol fontot rögzítették a német márkával szemben az ERM mechanizmusban, de irreálisan magasan. A fontonként 2,7 márkás árfolyam mellett folyamatosan sokan adtak el fontot a márkával szemben, mivel Nagy-Britanniában recesszió alakult ki magas inflációval és felborult fizetési mérleggel.

Szélmalomharc

A brit jegybanknak így egyre több márkát kellett eladnia devizatartalékából és fontot venni, hogy fenntarthassa az árfolyamot. Nyilvánvaló volt, hogy ez sokáig nem megy, hisz egyszerűen elfogy a devizatartalék. Közben a font kamatát is megemelték, ami persze ilyenkor fokozza a recessziót és többletköltséget jelent az államadósság után fizetendő magasabb kamat miatt.

Ilyenkor nincs más lehetőség, mint az árfolyamszint feladása, amit a piac egésze kényszerít ki. Az élelmes spekuláns ilyenkor annyit tehet, hogy gyorsan még nyit egy márka/font pozíciót, amit nagy nyereséggel lezárhat az árfolyamküszöb eltörlése után. Ezt tette Soros is, persze nem kicsiben: az angol jegybank majdnem összes márkáját megvette, ezzel előrehozta pár nappal azt, ami amúgy is elkerülhetetlen volt.

A font leértékelődését tehát nem ő váltotta ki, az ügylet által így teljesen a nevéhez kötődött a dolog. Természetesen azóta felvetődött, hogy ilyenkor etikai megfontolások is felmerülnek: még ha irreálisan is viselkedik egy jegybank, nem feltétlenül illik neki megadni a kegyelemdöfést.

Amikor a jegybank van nyerőben

Egész más a helyzet abban az esetben, ha egy valuta felértékelését akarják kikényszeríteni, mivel rövid távon egy jegybank annyit bocsát ki és ad el valutájából, amennyit csak akar. Hosszú távon persze ennek jelentős költsége lehet, így a tartós fundamentális folyamatok ellen nem érdemes ezt tenni, de amikor csak a spekulációs nyomás lép fel, akkor nagyon is.

Erre remek példa, amikor 2003-ban az euróval szemben meghatározott kétszer 15 százalékos sávban mozoghatott a forint árfolyama, de a forint addig erősödött, amíg elérte a sáv szélét. Az erősödésnek azonban nem fundamentális okai voltak, épp ellenkezőleg: magas volt az infláció, magas volt a fizetési mérleg hiánya: mindez pont leértékelődést indokolt volna.

A befektetők azonban csak arra gondoltak, hogy Magyarország a következő évben belép az Európai Unióba, és gondolkodás nélkül vették a forintot. A sávhatáron pedig néhány nagy alap hatalmas tételt kezdett venni, abban a reményben, hogy az MNB és a kormány eltörli a sávot. Nos, tévedtek: az MNB megvette a bezúdított devizát, mindent, amit adtak, így elbukott a sáveltolási kísérlet. Az alapok kénytelenek voltak visszavenni a rengeteg eladott devizát, vesztességgel: ez az MNB oldalán nyereségként jelent meg. Pár hónap múlva aztán jelentősen gyengült is a forint, miután a fundamentumok lettek a meghatározóak az árfolyamalkulásban.

Medve és bika

Egy különösen érdekes eset az, amikor egy instrumentumot mindkét oldalról „megtámadnak”, ez egy-egy cég részvényével szokott előfordulni. Az egyik hatalmas szereplő shortolja a részvényt óriási tétellel, mondván, az túlárazott a cég teljesítményéhez képest, egy másik pedig hatalmas tételt vásárol belőle azzal a céllal, hogy shortos ellenfelét kiszorítsa, és az ő kényszerű pozíciózárása által előidézett árfolyamemelkedéskor besöpörje a nyereséget. Ilyenkor lényegében egy medve és egy bika viaskodik egymással, ahogy ezzel a tőzsdét gyakran szimbolizálják is.