Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Nyaralók figyelem, Ferihegyről új városok érhetőek el – Most már ide is lehet közvetlenül utazni

Elemzések2023. jún. 23.D.J.

A Liszt Ferenc reptéren desztinációk tekintetében 121 útvonal közül lehet válogatni.

A nyári szezon a Ferihegyen is beköszöntött. Manapság egyre nagyobb a tömeg a reptéren. „A nyári időszakban havi másfél milliós utasszámra számítunk, így a nyári hónapok forgalma elérheti a járvány előtti, 2019-es rekord év 85 százalékát” – mondták el a növekedés.hu-nak a Liszt Ferenc Repteret üzemeltető Budapest Airport Zrt-nél.

A társaság azt is elárulta: márciustól májusig a havi utasszám minden esetben meghaladta az egymillió főt.

Az idei év első öt hónapjában összesen 5 345 288 utas fordult meg a Ferihegyen, 31,2 százalékkal több, mint az előző évben.

A vállalatnál úgy fogalmaztak: ez a jelenlegi nehéz gazdasági környezetben kifejezetten jó eredmény, amely egyrészt annak köszönhető, hogy Magyarország továbbra is vonzó úti cél, másrészt annak, hogy a Budapest Airport járatfejlesztési csapata a járvány után rendkívül gyorsan építette vissza az útvonalhálózatot,

célállomások terén így nagyon széles választék áll az utazók rendelkezésére.

Desztinációk tekintetében 121 útvonal közül lehet válogatni. A Budapest Airport folyamatosan tárgyal a már meglévő és a potenciális új légitársasági partnereivel.

Ennek köszönhetően folyamatosan indulnak új járatok Budapestről. Június 19-től összesen már négy kínai város - Peking, Shanghaj, Csunking, Ningbo - érhető el, Szaúd-Arábia irányába három közvetlen összeköttetéssel bővült a desztinációs kínálat, és az újdonságok közé sorolható a Budapest-Belfast és Budapest-Belgrád légijárat is.

Hogy magyar fővárosból hova repülnek a legtöbben? A Ferihegyről az Egyesült Királyságba utaznak a legtöbben, ezt követi a népszerűségi listán Németország és Spanyolország.

A leggyakrabban választott városok közé tartozik London, Párizs, Amszterdam és Tel Aviv, és tavaly nyáron Antalya és Isztambul is közkedvelt volt.

Ami a küldőpiacokat illeti: az Egyesült Királyság a legfontosabb a foglalható ülőhelyek számát tekintve, azt követi Németország és Olaszország, de a legnagyobb mértékű emelkedés az izraeli piacon tapasztalható.

Arról is megkérdeztük a Budapest Airportot, hogy az inflációnak van-e hatása az utasforgalomra. Ennek kapcsán elmondták: mint minden gazdasági hatás, az infláció is befolyásolja az utasforgalmat.

Ugyanakkor a repülőtér forgalmát a kiutazó magyarok, a külföldön élő haza látogató magyarok és a beutazó külföldiek utazásainak kombinációja együtt teszi ki, és mivel külföldön alacsonyabb az infláció, mint itthon,

így az infláció miatt nem számítanak visszaesésre, legfeljebb a fent említett utas összetétel változására.

A légitársaságok ügymenetére nagyobb hatással van az extraprofitadó. Legfőképpen a hosszútávú járatokra kirótt magas teherre panaszkodnak a partnerek, de az Európán belüli, előzetesen tervezett növekedést is visszafogták a légitársaságok.

Ez abból is érzékelhető, hogy a budapesti utasszám visszaépülése kis mértékben elmarad az európai átlagtól.

„Tudunk olyan Európai Unión kívüli járatról, aminek magyarországi üzemeltetését a légitársaság az adóra való hivatkozással függesztette fel idén nyáron” – árulták el a növekedés.hu-nak a Budapest Airportnál.