Nyelviskolák Egyesülete: a diákok többsége képtelen középfokú nyelvvizsgát tenni

A magyar nyelvoktatással az a legnagyobb probléma, hogy nincs határozott stratégia arra vonatkozóan, mikor, hova és főleg hogyan szeretnénk eljutni, milyen legyen a magyar lakosság idegennyelv-ismerete távlatosan. Világosan tudni kellene, hogy a társadalomnak mi az elvárása a nyelvtudás tekintetében, illetve az önbevalláson alapuló EUROSTAT felmérésen túl, fel kellene mérni pontosan, hogy pillanatnyilag tulajdonképpen hol is állunk – nyilatkozta a Növekedés.hu-nak Salusinszky András, a Nyelviskolák Szakmai Egyesületének alelnöke, a Studio Italia igazgatója.

A szakember szerint jól mutatja a pillanatnyi állapotokat, hogy a magyar közoktatásban az átlagos diák hozzávetőlegesen ezer órát tanul nyelvet az érettségiig, és többségük mégis képtelen középfokú nyelvvizsgát tenni. Ezzel szemben ugyanennyi idő alatt egy nyelviskolában gond nélkül eléri a középfokú, azaz B2 szintet az egyik nyelvből, és még egy másikból is képes letenni az alapfokú vizsgát. Jó és támogatható gondolat lett volna a kormányzattól 2012-ben, hogy a felsőoktatási felvételhez kötelezővé tegyenek legalább egy középfokú nyelvvizsgát, de nem véletlen, hogy el kellett halasztani annak bevezetését.

– Nem véletlen, mert ahhoz, hogy az elképzelésből valóság legyen, a jelenlegi folyamatokból kiindulva megfelelő eszközrendszert kellene biztosítani. Ez esetben ez elmaradt - mondta. Így – amennyiben a rendszer életben maradt volna – csak azok a fiatalok juthattak volna a felsőoktatási intézményekbe, akiknek a szülei saját forrásból külön nyelvtanfolyamra, nyelvórára járatják a gyereküket a nyelvtudás tökéletesítése érdekében.

Salusinszky András szerint a legnagyobb probléma az, hogy sok gyereket a közoktatásban nem nagyon ösztönzi semmi a nyelvtanulásra, nem tudja, milyen fontos lenne önálló nyelvhasználói szinten ismerni egy idegen nyelvet, így hiányzik a motiváció. Sokuk nem eszközként tekint a nyelvre, hanem az oktatási rendszer miatt – talán néha még fölöslegesnek is tartott – tantárgyként. Egymástól elszigetelt próbálkozások léteznek ugyan, de azok nem állnak össze olyan egésszé, amelynek végeredménye az általánosan elterjedt minőségi nyelvtudás.

A felnőttképzéshez ugorva, volt például az uniós pénzből indított idegennyelvű felzárkóztatási program, amelynek 90 órájában – különösen a vidéken élők esetében – kinyílt a világ a résztvevők számára, de sajnos nem volt folytatása. Jó analógia az úszás, hiszen először ott is a vízhez kell hozzászokni, és csak utána következik az úszás. A magyar nyelvtanítás sajnos sok esetben nem jut el az úszásig.

– Mondok egy példát – tette hozzá – kevéssé jellemző a magyar közoktatásban, hogy egy szaktanár, például történelemtanár projektmunka-témahét keretében arra biztatja a gyerekeket, hogy idegennyelvű forrásból nézzenek utána, miként látnak egy-egy magyar történelmi eseményt egy másik, a történtekben esetleg érintett országban. Vagy hogy egy földrajztanár nem ösztönöz arra, hogy ahol lehetséges, egy-egy geográfiai különlegességről az adott ország nyelvén tájékozódjon a diák az interneten.

Hiányzik a nyelvtanárok élő kapcsolata a nyelvvel

Fontos lenne az is, hogy a nyelvtanárnak élő kapcsolata legyen az általa oktatott nyelvvel, és át tudja adni saját tapasztalatból az élményt a gyerekeknek, milyen mértékben nyílik ki a világ, ha valaki magabiztosan birtokol egy nyelvet. Egyenesen szomorú, hogy a felsőoktatásban nem mindenhol elvárás az idegennyelvű források használata, az idegennyelvű szakmai kapcsolatépítés.

Az sem jó üzenet, hogy miközben a magára valamit is adó politikus elismeri a nyelvtudás szükségességét, kevés szó esik arról, hogyan lehetnénk sereghajtókból Európa éllovasai, mintaországa idegennyelv-ismeretből.

Nem jó üzenet a nyelvvizsga-moratórium 

A két diplomamentő program viszont pozitív kezdeményezés volt, hiszen sok diploma azért ragadt bent a magyar felsőoktatásban, mert sok hallgató a szakdolgozat elkészítéséig sem tudott legalább a középfokú nyelvvizsgáig eljutni, márpedig ez követelmény volt a diploma átvételéhez. Ezen programok közel tízezer érintettnek adták meg a lehetőséget, hogy állami pénzből szerezzék meg a nyelvvizsgát.

Káros volt azonban a társadalmi üzenete a tavalyi moratóriumnak, nevezetesen hogy azok, akik évek óta képtelen voltak a minimális nyelvi követelményeknek is eleget tenni, nyelvvizsga nélkül tízezrével juthattak hozzá diplomájukhoz. A pandémia miatt védhető és magyarázható kompromisszum lehetett volna egy részleges nyelvvizsga amnesztia a bachelor képzésknél annak érdekében, hogy az egészségügyisek minél hamarabb munkába állhassanak, valamint az egyetemek mesterképzésein a résztvevők kényszerű kihagyás nélkül továbbtanulhassanak.

– Jól jellemzi a hazai állapotokat, hogy amíg például az orvosi képzéseken viszonylag kevés a nyelvtudás hiánya miatt beragadt diploma, addig a pedagógusképzésben kiemelkedően magas az arányuk. További gond, hogy a nyugdíjba menő tanárok, ideértve nyelvtanárokat is, a helyükbe lépő fiatal generáció hiányában utánpótlás nélkül vannak. Azért is hiányoznak, mert az egyetemről jó nyelvtudással kikerülő fiatal pedagógus a pálya alacsony társadalmi és anyagi megbecsültsége miatt, ha szakja lehetővé teszi, más területen három-négyszeres bérért keresi megélhetését – fejtegette Salusinszky András.

Drága, de elbukott ötletek

Kérdésünkre a szakértő elmondta, hogy tőle többször is kértek szakértői véleményt, hogy miként lehetne javítani a nyelvtanításon, azonban a javaslatoknak legtöbbször foganatja nem volt. Legutóbb örvendetesnek találta, hogy a módosított NAT kapcsán az olasz kerettanterv elkészítésében segíthetett, ami nem volt nehéz feladat, ugyanis az alaptanterv idegennyelv-oktatási részét kimondottan jónak tartja, mert megteremti az aktív-interaktív tanulói részvételére ösztönző keretet, viszont hiba, hogy elvégzetlen feladat maradt a tanárképzés megreformálása - fogalmazta meg. Hiányzik például az egyetemi képzés és a gyakorló iskolák közötti szimbiózis.

Véleménye szerint ebben a formában nem volt jó ötlet az a bejelentés – amelyből végül a Covid-járvány kitörése miatt nem lett semmi –, hogy minden középiskolás kétszer két hetet tölthet a tanult idegen nyelv anyanyelvi környezetében.

Egyrészt, mert diákonként ez annyiba került volna, mint amennyiből még egy teljes éves középiskolai képzésen a nyelvtanításra költ az állam. Másrészt, mert ez csoportos utakat – külföldi osztálykirándulást – jelentett volna, ahol a gyerekek maguk között továbbra is magyarul beszéltek volna, vagyis a nulla hatékonyság miatt pont a lényeg veszett volna el.

Anyanyelvi környezetbe nagyon hasznos menni, utazni érdemesebb viszont egyénileg és két hét helyett inkább négyet eltölteni. Ha prioritási sorrendet kell felállítani, a nyelvtanárokat inkább kellene anyanyelvi környezetben szakmailag és nyelvileg továbbképezni, hogy utána valódi élő nyelvet használó órákat tarthassanak és ne a minél nagyobb mennyiségű konzerv tananyag leadása legyen a cél.

Összefoglalva elmondható, hogy nulladik lépésként egy részletes felmérésre, majd tervezésre lenne szükség, biztosan a tanárképzés újragondolására, a nyelvi előkészítő évfolyamrendszer megerősítésére. Ez persze évtizedes program, amiről széleskörű társadalmi egyeztetésre lenne szükség.