A felvételizők 55 százalékának nincs középfokú nyelvvizsgája, "felvételimentő" program kellene

Interjú2019. máj 23.Szabó Anna

A felvételizők 55 százalékának nincs meg a kötelező nyelvvizsgája, így ha nem akarjuk, hogy visszaessen a felsőoktatásba bejutók száma, egy felvételimentő programot kellene indítani - véli Salusinszky András, a Nyelviskolák Szakmai Egyesületének alelnöke, aki a nyelvoktatás széleskörű reformját tartja szükségesnek.

Jövőre kötelező lesz egy középfokú nyelvvizsga az egyetemi felvételihez. Mekkora a veszélye annak, hogy a szigorítás miatt sokan kiszorulnak majd a felsőoktatásból?

Induljunk ki a jelen állapotból: évente 100-105 ezren – nemcsak a frissen érettségizettek – felvételiznek felsőoktatási intézménybe, és mintegy 55 százalékuknak nincs meg a középfokú (B2-es szintű) nyelvvizsgája. Ők tehát a 2020-as tanévtől kezdve be se kerülhetnének a felsőoktatásba.

A frissen érettségizettek körében kicsit jobb a helyzet, “csak” 45 százalékra tehető a nyelvvizsga nélküliek aránya. Számomra ebben az a legszomorúbb, hogy a pedagógus szakokra járóknak is mindössze 43 százaléka rendelkezik megfelelő nyelvvizsgával.

Félő, hogy a nyelvvizsga-törvény bevezetésével akár 20-30 százalékkal is kevesebben lépnek majd erre a pályára, pedig már most is súlyos a tanárhiány és öregszik a pedagógustársadalom. Persze sok függ az adott felsőoktatási intézménytől, de lesznek olyan szakok, ahol kritikussá válhat a helyzet, ha nem változik a kormányrendelet.

Mit lehetne tenni? Halasszák el a nyelvvizsga-törvény bevezetését?


Ez az egyik lehetőség, de nem tartom valószínűnek, hogy a kormány teljes mértékben visszakozik. A másik megoldás az lehet, ha bizonyos kiemelt szakokon átmeneti haladékot adnának a jelentkezőknek, hiszen vannak olyan képzések, ahol akár 60-70 százalék sem tudná teljesíteni a feltételt, ha a rendelkezés ma lépne életbe.

Így például egyes egészségügyi szakokon is el tudnám képzelni a halasztást, hiszen óriási szakemberhiánnyal küzd a szektor.

Harmadik lehetőségként az vetődhet fel, hogy nem lesz semmiféle kivétel, de az állam mentőkötelet dob a kiemelten rászoruló diákoknak. A Nyelviskolák Szakmai Egyesülete is azon az állásponton van, hogy központilag és rászorultsági alapon kellene segíteni a felvételi előtt álló tanulókat. Vagyis elsősorban azokat, akik például kistelepüléseken élnek, vagy nincsenek olyan anyagi helyzetben, hogy magánúton különórákat vegyenek.

A közoktatásban ugyanis nincs előírva a középfokú nyelvvizsga szintjének elérése.

Egyes szakgimnáziumok kivételével a Nemzeti Alaptanterv csak arra vállal garanciát, hogy az első idegen nyelvből B1-es szintre, vagyis alapfokra készíti fel a tanulókat a köznevelésben töltött 12 év alatt. Ez nehezen egyeztethető össze azzal szabállyal, hogy a felvételihez viszont B2-es nyelvvizsga szükséges.

Hogyan segíthetne az állam, hogy biztosítsa a feltételeket a kötelezően előírt nyelvvizsga letételéhez?

Például indíthatna a diplomamentő programokhoz hasonló “felvételi-mentő” programot. Most ugyanis az a szabályozás van érvényben, hogy az állam a diploma megszerzését köti a nyelvvizsgához. Ezzel is sok a gond, évente mintegy tízezer diploma ragad bent az egyetemeken és főiskolákon csak azért, mert hiányzik az oklevél kiadásához szükséges nyelvvizsga. A kormány ezért két ízben is Diplomamentő programot szervezett. Az elsőben mintegy tízezren vettek részt, közülük 8 ezren meg is szerezték az államilag elismert nyelvvizsga-bizonyítványt, és 6,5 ezren át is vették a diplomájukat. A nagy sikerre való tekintettel már elindult a második szakasz, eredményesnek mondható tehát az állami beavatkozás.

Ha lenne ilyen “felvételi-mentő” program, hány plusz órát kellene venniük a diákoknak ahhoz, hogy a B1-es szintről a B2-re lépjenek?

Becslésem szerint csoportos oktatás esetén átlagosan 150-200 óra közötti időre lenne még szükség. És ezt már most el kellene kezdeni, ha jövőre el akarjuk kerülni a felsőoktatás összeomlását.

Ha egy diák 12 éven át tanul idegen nyelvet az általános és a középiskolában, akkor összesen 936 tanórát ül végig. Ekkora óraszám nem elég a középszint eléréséhez?

Elégnek kellene lennie. Bármely minősített nyelviskolában – csoportos oktatás keretein belül – átlagosan 500-600 óra alatt el lehet jutni a kezdő szinttől a B2-ig. Vagyis a közel ezer óra alatt nemcsak a középfokú nyelvtudást lehet megszerezni, hanem akár egy másik nyelv is megtanulható alapfokon.

Épp az a probléma, a magas  óraszám ellenére az ingyenes közoktatás keretei között nehéz megszerezni a szükséges nyelvtudást. Óriási pazarlás folyik ugyanis ezen a téren.

Miért van ez még mindig így? A rendelkezést 2014 decemberében fogadták el, vagyis bőven lett volna idő a felkészülésre.

Hadd szögezzem le, hogy alapvetően helyesnek tartom azt a kormányzati törekvést, hogy a felsőoktatásba jelentkező diákok tudjanak idegen nyelveket. Csak az a baj, hogy a problémát kiragadták az összefüggéseiből. Így például a magyar felsőoktatásban egyáltalán nem természetes, hogy a diákok – akár egy orvos vagy biológus – például külföldi szakirodalmat dolgozzanak fel. Ezért az intézkedés puszta kekeckedésnek tűnhet. Inkább úgy kellene kommunikálni a dolgot, hogy azért kell nyelvet tanulni, mert ezáltal szélesebb lesz a látókörük, a világban több helyről kaphatnak információt. A másik probléma a közoktatásból ered.

Még a nyelvtanárok jó része sem érti, hogy nem külön tantárgyként kellene kezelni a nyelvet, hanem kommunikációs eszközként, készségként.

A nyelvoktatás úgy nem hatékony, ha kiragadják a kontextusából, és elrugaszkodnak a való életben való használattól. Ezért az órákon nem osztályozni, a tanárnak nem a tábla előtt állva kellene magyarázni, hanem rengeteg csoport- és pármunkát kellene adni a tanulóknak. Ehhez kooperatív szemléletű nyelvoktatást kellene bevezetni, a módszernek építenie kell a tanulói önállóságra, a tanulók kreativitására, felfedező képességére és mindenek előtt végre a gyakorlatban is érvényt kell szerezni annak az alapvető elvnek, hogy a nyelvtanulásnak nemcsak célja, hanem egyúttal eszköze is a nyelvhasználat.

Vagyis jelentős szemléletváltásra lenne szükség. Egy jó nyelvtanár legalább annyi ideig készül, mint amennyi ideig tart az órája.

Mi kellene a módszertani váltáshoz a nyelvtanár-képzésben?

Először is talán változtatni kellene az egyetemeken folyó tanárképzési módszereken, és biztosan át kellene képezni a mai rendszerben tanító tanárokat is. Mindez persze pénzbe kerül, miközben a tanárok agyon vannak terhelve, és nehéz őket rávenni arra, hogy a szabadidejükből továbbképzésen vegyenek részt. Úgy gondolom, hogy ezért valamilyen módon kompenzálni, illetve rendszeresen motiválni kellene a nyelvtanárokat. Persze nemcsak a módszerrel van gond, sok esetben azért nem elég jók a nyelvtanárok, mert nincs élő kapcsolatuk az anyanyelvi környezettel. Pedig ma már számtalan uniós és hazai ösztöndíj-lehetőség létezik, de csak egy szűk réteg él vele. Tudom, hogy egyesek szerint az utak egy része csak amolyan “wellnessezés”, de szerintem még ez is jobb a semminél.

Az Eurostat adatai szerint 2014-ben az uniós tagállamok közül Magyarország állt a leggyengébben a 11-14 éves gyerekek nyelvtanulása tekintetében, míg a finnek a második legjobbak voltak. Mi a finn siker titka?

A finnek már évtizedekkel ezelőtt konszenzusos alapon eldöntötték, hogy milyen országot illetve jövőt képzelnek el maguknak és a gyerekeiknek. Az oktatás is erre épül, ezért a finn iskolarendszer rendkívül nagyfokú szabadsággal rendelkezik. Sokszínűen, mindig a helyi körülményekhez mérten tanítanak, s csak akkor folyamodnak a központi kerettantervhez, ha nem találnak jobb megoldást.

Ezzel szemben a magyar oktatás mindig “középre” tervez: a nagyon jókat és a nagyon rosszakat megpróbálja le- illetve felhúzni az átlag színvonalára. Ez szerintem hiba.

Különösen a nyelvtanulás terén lenne nagy szükség arra, hogy a tudásszint szempontjából viszonylag homogén csoportokat képezzünk. Vagyis az idegen nyelveket nem évfolyamok szerinti beosztásban, hanem – amennyire lehet - tudásszint szerint kellene csoportokba beosztani és már megszerzett ismereteikhez igazodva kellene az oktatást biztosítani. Ehhez elengedhetetlen lenne a nyelvi órák számára egy külön idősávot bevezetni (ahogy egyébként ezt számos iskolában már teszik is), hogy az órarend ne legyen akadálya annak, hogy mindenki a maga szintjén tanulhasson idegen nyelvet. Persze a tanárokat is képezni kellene, hogy képesek legyenek lassabban haladókat is tanítani. 

Lehet tudni, hogy hány nyelvtanár hiányzik a rendszerből?

Szeptemberben úgy tűnt, hogy például rengeteg angol tanár hiányzik, különösen a szakképzésből. Azért nehéz erre válaszolni, mert az iskolák év közben valahogy kezelik a problémát.

A fővárosban hallani olyan esetekről, hogy ha valakinek van egy középfokú nyelvvizsgája és valamilyen tanári végzettsége, akkor beállhat angolt tanítani.

A kisebb vidéki településeken ugyanez a helyzet, ha például a földrajztanár egy kicsit tud angolul. Általában az általános iskolák fanyalodnak erre a megoldásra, és mondanom sem kell, hogy így meg lehet ölni a nyelvoktatást, ilyen körülmények között nehéz felkelteni a gyerek érdeklődését a nyelvtanulás iránt.

Mi a véleménye a kormány 90 milliárd forintos nyelvprogramjáról? Ennek keretében az állam kétszer kéthetes külföldi kurzust finanszíroz a 9. és 11. évfolyamos diákok számára. Állítólag ősszel már indulhatnak az első próbautak.

A tanulók külföldi nyelvtanulásának akkor látom értelmét, ha inkább a 11. osztályban mennének ki egy hónapra. S persze fontos, hogy ne egyfajta osztálykirándulásként fogják fel az utat, s ne azzal töltsék az időt, hogy magyarul beszélnek egymás közt. Számomra az is kérdés, hogy ezt a 90 milliárd forintot nem lehetne-e értelmesebben is elkölteni. Ha kiszámolom az egy főre eső költséget, akkor kiderül, hogy a kéthetes külföldi nyelvtanfolyam annyiba kerül, mintha a diák egy évvel tovább tanulta volna az adott nyelvet a középiskolában.

Igaz, mint említettem, valóban nem az óraszám növelésén múlik a nyelvoktatás hatékonysága. Előbb meg kellene reformálni a nyelvtanítás rendszerét a közoktatásban.

Akárcsak a finneknek, nekünk is meg kell terveznünk, hogy mit szeretnénk: hol álljanak a magyarok tíz év múlva a nyelvtudás tekintetében. Ha ebben széleskörű egyetértésre tudnánk jutni, akkor lehetne javítani a rendszeren, rááldozva a szükséges összeget. Ha ez nem történik meg, akkor a jelenleginél is súlyosabb hátrányba kerülnek a rosszabb szociális helyzetű diákok, hiszen a közoktatás jelenleg nem alkalmas a nyelvvizsgára való felkészítésre, és ők jellemzően nem engedhetik meg maguknak a drága különórákat.

Kit tekinthetünk ebből a szempontból rászorulónak?

Általában azokat, akik nem a fővárosban vagy a megyeszékhelyeken, hanem olyan kistelepüléseken élnek, ahol alacsony szintű az idegennyelv-oktatás, és a szülők nem keresnek olyan jól, hogy magántanárt vagy külön nyelviskolát fizessenek meg. A statisztikák is ezt igazolják: Budapesten és a megyeszékhelyeken sokkal jobbak az eredmények, több diák teszi le a nyelvvizsgát az érettségiig, mint a kisebb településeken. Van egyébként egy olyan érzésem, hogy a csöndes többség már elfogadta a változást, és akinek van pénze, már a nyáron beiratkozik egy néhány hetes intenzív nyelvtanfolyamra, vagy elmegy külföldre.

De ez épp azt a kontraszelekciót segíti elő, amelyet semmilyen körülmények között nem támogathatunk.

Ezért mondja Székely László ombudsman, hogy – miután véleménye szerint a szükséges feltételek továbbra sem állnak fenn – a felvételi mellé megkövetelt nyelvvizsga alapjogot sért.