Orbán Viktor: az inflációt le kell törni, mint a kukoricát!

Elemzések2023. márc. 31.Sz.A.

Az első fecskék megjelentek, a kereskedők és az élelmiszerláncok már abban versenyeznek egymással, hogy ki tud olcsóbb árat adni – mutatott rá Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádión elhangzott reggeli interjúban. A miniszterelnök megerősítette, hogy a kormány célja, hogy az év végére egyszámjegyűre csökkenjen az infláció Magyarországon. Orbán Viktor hangsúlyozta: a fogyasztóvédelem és a versenyhivatal hatalmas erőkkel dolgozik az infláció letörésén.

Januárban tetőzött a magyarországi infláció, a külső és a belső tényezők is a dezinfláció irányába mutatnak – hangsúlyozta Balatoni András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) közgazdasági előrejelzés és elemzés igazgatóság igazgatója a jegybank csütörtökön kiadott Inflációs jelentését bemutató online sajtótájékoztatón.

A jegybank inflációs jelentése szerint az élelmiszerek inflációja január után februárban is csökkent.

Az élelmiszer-infláció folytatódó mérséklődését a tavaly május óta folyamatosan csökkenő globális élelmiszer-alapanyagárak támogatják.

Az infláció lassulásához belső tényezők is jelentősen hozzájárulnak – emelte ki az MNB jelentése, amely arra is rávilágított, hogy a belső kereslet csökkenése szűkíti a vállalatok árazási mozgásterét, miközben a Gazdasági Versenyhivatal aktív fellépése is az egyre fegyelmezettebb árazási magatartás irányába hat.

Az MNB szerint a következő hónapokban a fogyasztóiár-index lassú mérséklődése várható, majd a lakossági energiaárak és az egyes adóintézkedések bázishatásának kifutásával az év közepétől felgyorsul a dezinflációs folyamat.

A hazai infláció 2023 első felében lassan, majd az év közepétől jelentősebben csökken – áll az MNB csütörtökön kiadott legfrissebb inflációs jelentésében.

Orbán Viktor: az inflációt le kell törni!

Az infláció visszaszorításáról Orbán Viktor kormányfő is beszélt a Kossuth Rádióban. Megerősítette, hogy a magyar kormány célja, hogy az év végére az infláció Magyarországon egy számjegyű legyen. Mint mondta: az infláció magától nem fog csökkenni, az inflációt le kell törni, mint a kukoricát. Kifejtette: erre van nemzetközi tudás, amit adaptálni, értelmezni kell egy adott országhoz. Ezt a munkát elvégeztük – szögezte le a kormányfő.

Mint mondta: az első fecskék megjelentek.

Nem szeretnék hurráoptimista lenni, de most már a kereskedők és élelmiszerláncok versenyeznek abban, hogy ki tud olcsóbb árat ajánlani. Egy antiinflációs verseny alakult ki – mutatott rá a kormányfő. Hozzátette: fogyasztóvédelem és a versenyhivatal hatalmas erőkkel dolgozik az infláció letörésén.

Orván Viktor beszélt arról is, hogy egy intellektuális kihívás még áll a kormány előtt. Vannak még az árstopjaink, ezek hasznosak, de zavarokat is okoznak az ellátásban. Amíg az infláció nagyon magas ezeket fent kell tartani, hogy az emberek olcsón jussanak élelmiszerhez. A rezsivédelmi rendszert meg tudtuk tartani, de az élelmiszerek tekintetében, ahogy csökkennek az árak, úgy fogjuk kivezetni az árstopokat – világított rá a miniszterelnök.

Már dolgozik a munkacsoport az online árfigyelő adatbázis létrehozásán

A Gazdasági Versenyhivatal és a Gazdaságfejlesztési Minisztérium egy héttel ezelőtt jelentette be, hogy online árfigyelő adatbázis hoznak létre, ami segítheti az infláció visszaszorítását.

Azt közölték, hogy a nemzetközi tapasztalatok rávilágítottak arra, hogy a növekvő ártranszparencia, a fogyasztói árak összehasonlíthatósága fokozhatja a versenyt, ami hosszú távon is mérséklő hatással lehet az árakra, illetve erősítheti a vásárlói tudatosságot.

A Kormány és a GVH azt várják az online árfigyelő adatbázistól, hogy jelentősen megerősíti a transzparenciát, átláthatóvá teszi a különböző árképzési gyakorlatokat, végső soron – a fogyasztók érdekeivel összhangban – hozzájárul a piaci verseny fokozásához, a túlárazás megakadályozásához,

így összességében elősegíti, hogy az infláció az év végére egy számjegyűre mérséklődjön.