Corvinus rektor: a legfontosabb csökkenteni az inflációt, ehhez magas kamatok kellenek

Nemrégiben nagy nemzetközi konferenciát szerveztek, amelyen nagyon jelentős közgazdászok is előadtak. Hogy látják a mostani világgazdasági helyzetet a top közgazdászok?

A Corvinus Egyetem mellett a London School of Economics and Political Sciences, (LSE), amely Európában talán a legjobb egyetem a közgazdasági, pénzügyi területen, a Bank for International Settlements (BIS), amely a világ legrégebbi, jelenleg is működő nemzetközi pénzügyi szervezete és a Magyar Nemzeti Bank közösen szervezte ezt a, nyugodtan mondhatom, óriási jelentőségű konferenciát.

Itt volt a világ közgazdasági elitje.

Csak néhány nevet említenék: itt volt Agustín Carstens, a BIS első embere, eljött Ricardo Reis portugál közgazdász, aki korábban a Princetoni Egyetemen tanított, most az LSE-n professzor, és Európában az egyik legjobb makroprofesszor. Itt volt Andrei Kirilenko, a Cambridge Egyetem professzora, aki korábban a CFTC (az amerikai derivatív piacot szabályozó hatóság) vezető közgazdásza volt. Itt volt Cristopher Erceg, az IMF pénzügyi kérdésekkel foglalkozó osztályának második embere és az MNB vezetősége. De megemlíteném még Egon Zakrajseket, a BIS, korábban a FED vezető tanácsadóját vagy Andrés Velascót, aki chilei pénzügyminiszter volt, most az LSE professzora.

Szóval jogos a kérdés, hogy ők mit neveztek a legnagyobb globális gazdasági problémának és egyértelműen az inflációt nevezték meg.

Mintha erre késve reagáltak volna a fejlett nyugati államok. Hogy látták ezt?

Kétségtelenül tény, hogy a feltörekvő országok – és ezt az előadók is megerősítették – sok esetben jobban reagálnak a válság tüneteire, mint a fejlettek. A fejlődő piacokon  sok helyen a monetáris politika gyorsabban szigorított például az inflációt látva.

Az inflációval kapcsolatban mi volt az álláspont?

Globális infláció van, ilyen nem volt 25 éve. A világ összes országában küzdenek az áremelkedésekkel. Ráadásul nehezíti a helyzet pontos értékelését, hogy generációnyi közgazdász, bankár és gazdaságpolitikus nem dolgozott olyan magas inflációs körülmények között, amit most láttunk.

A BIS közgazdászai kiemelték, kétféle inflációs rezsim van: egyfelől az alacsony, 2-4 százalék körüli és a magas, 10 feletti vagy azt közelítő inflációs rezsim. És nagyon máshogy működik ez a kettő.

Az alacsony infláció esetében az áremelkedés nem egy fontos tétel, nincs benne a közgondolkodásban, nem foglalkoznak vele különösebben. A magas inflációs rezsimben viszont ehhez viszonyítanak mindent. A bértárgyalásokon például az infláció nagyon fontos kérdés. A veszélyes pont az, amikor az alacsony inflációs rezsimből átmegyünk a magasba, mert magasabbról, amikor már beépült a lakosság, a vállalkozók mindennapjaiba, már nagyon nehéz visszafordítani az inflációt.

Ezért ha már átkerültünk a magas inflációs rezsimbe, meg kell akadályozni, hogy hosszú időt töltsünk ott. Ennek van egy ára, de sokkal többe kerül, ha bennragadunk a magas inflációban. Úgy látom, hogy a vezető közgazdászoknál töretlen elkötelezettség van abban, hogy az inflációt a jegybankoknak le kell küzdeni.  

Kamatemelésekkel, de mi az, ami ezt komplikálja?

Valóban, kamatot kell emelni. De nehezíti a helyzetet, hogy a kamatemelésnek három fő mellékhatása van.

Az első a gazdasági növekedés lassulása, a második a költségvetés pozíciójának a romlása és a harmadik, talán most éppen a legfontosabb, a pénzügyi stabilitás gyengülése.

A kamatemelés lassítja a gazdasági növekedést, akár recesszióhoz is vezethet.

Ez értetlenséget is szülhet, sok vállalatvezető nem érti, hogy miért taszítják a jegybankok recesszióba a gazdaságot a kamatemelésekkel.

A másik pont a költségvetés.

Amikor a jegybankok kamatot emelnek, akkor a befektetők átárazzák az újonnan kibocsátott államkötvények kamatait – és mindez növeli a költségvetés kamatkiadásait. A gazdasági növekedés lassulása és a kamatok emelkedése együtt rontja a költségvetési helyzetét.

Vagyis költségvetési ára van a kamatemeléseknek, és nem is kevés.

Így van, és kérdés, hogy milyen mértékben terhelhető a költségvetés. Az biztos, hogy nem a végtelenségig. Szélsőséges esetben, ha a költségvetés egetverően rossz állapotban van, akkor a kamatemelés nem tud megvalósulni, mert az fenntarthatatlan pályára állítaná az államadósságot. Egy államcsődben pedig, ahol nem működik a pénzügyi rendszer, nyilván nem lehet kontrollálni az inflációt sem. Ez a szélsőséges eset a fiskális dominancia, ami szerencsére nem jellemző.

A kérdés inkább az, mi a jó egyensúly, hogy a költségvetés ezen érdekeit milyen mértékben kell figyelembe venni, amikor a monetáris politikát határozunk meg. Itt és most a monetáris politika nem fog segíteni a költségvetésnek.

A covidnál ez nem volt probléma?

Nem, ez a mostani nagyon más helyzet, mint a covid alatt. Akkor alacsony volt az infláció: így az infláció kezelése és a gazdaság stimulálása ugyanabba az irányba, a monetáris lazítás irányába mutatott. És ez a bőséges likviditás nagyon sok problémát megoldott.

Most viszont emelni kell a kamatokat.

Még egyszer hangsúlyozom: generációnyi bankár, pénzügyminiszter és vállalatvezető nem dolgozott globális inflációs környezetben erősen emelkedő kamatokkal. És az amerikai SVB bank csődje ennek a jéghegynek a csúcsa

Mi történt ott és miért oka a kamatemelés az SVB Bank csődjének?

Az SVB csődje jelzi a szigorúbb monetáris politika harmadik típusú mellékhatását, a pénzügyi stabilitásra gyakorolt negatív hatást.

Az SVB begyűjtött sok rövidtávú betétet, ezeket áttették hosszú lejáratú állampapírba, a kettő között volt egy kamatkülönbség, amiből eléldegélt a bank. Amikor a kamatok elkezdtek emelkedni, az állampapírok értéke csökkent.  Papíron a bank ezt az értékcsökkenést nem kezelte, úgy gondolván, hogy ezeket a papírokat úgyis megtartja lejáratig. Ez működött is, amíg a betétesek el nem kezdték tömegesen kivenni a pénzeket, akkor el kellett adni az állampapírokat, realizálni kellett a veszteséget, és ez hirtelen elkezdte megenni a bank saját tőkéjét, amit látva még több betétes futott a pénze után.

Klasszikus bankpánik alakult ki, csak nem kellett sorban állni, mert a neten vették ki a betétesek a pénzt hihetetlen gyorsan. Ez aláásta a bankot.

Mi a helyzet Európában?

Az európai bankok rendszeres stressztesztek alá vannak vetve, köztük hasonló stresszek esetére is. De azért ez láthatóan annyira nem nyugtatta meg a piacokat. Az emelkedő kamatkörnyezet, a globális inflációs környezet nehezített pálya a bankoknak is.

Ráadásul az európai bankok közül számosnak hosszú ideje gondjai vannak a jövedelemtermelő képességgel. Az alaptevékenységüknek nem erős a profitabilitása, és jogos kérdés, hogy miként tudnak ilyen esetben jól működni.

Ilyenkor mi a jegybankok legfontosabb feladata?

A jegybankoknak meg kell tartania az árstabilitást, ez az elsődleges feladata, de valójában meg kell tartaniuk a pénzügyi stabilitást is, mert enélkül nincs árstabilitás sem.

Viszont az emelkedő kamatok lehet, hogy gyengítik a pénzügyi stabilitást. Ez egy olyan ellentmondás, amit figyelembe kell venniük a döntéshozóknak.

Most a globális infláció mellett derül ki, hogy valójában milyen megbízható a pénzügyi rendszer, hol kell majd finomhangolni, és mit kell csinálni annak érdekében, hogy stabil maradjon a globális pénzügyi rendszer.

Például egy bankválságnál egyértelmű, hogy biztosítani kell a likviditást. Nem szabad megengedni, hogy elinduljon egy bankcsődhullám. Amerikában például bár eleinte nem akarta állni a kormányzat a számlát, de győzött a józan ész, és megmentették az SVB bankot. Hasonló megfontolás látszott szerepet a Credit Suisse megmentésénél.

De azt se feledjük, hogy ennek politikai ára van. Az SVB esetében  kimentették azokat a betéteseket, akiknek magánhelikoptere van, amit a lakáshitelt törlesztő adófizető, akinek a pénzéből mindez történt, talán zokon is vesz.

Szakmailag helyes döntés megelőzni a bankok sorozatos bedőlését, de a jövőben olyan struktúrákat kell kialakítani, hogy a gazdaságpolitikai döntéshozók ne kerüljenek ilyen kényszerhelyzetbe.

A magyar infláció kezelését hogy látja? Esett-e szó erről a konferencián?

Itt voltak az MNB vezetői is, tehát igen. Egyértelműen magas itthon az infláció: bár egyedi külső sokkok kezdték el növelni, de már megjelentek a belső inflációnövelő tényezők is.

Szükség van magas kamatokra itthon is, hogy csökkentsük a belső keresletet és ezáltal csökkenhessen az infláció is. Természetesen a magas kamatok három fő mellékhatása nemcsak nemzetközi szinten, hanem itthon is jelentkezik: egyrészt a gazdasági növekedés lassulása, másrészt a költségvetés pozíciójának a romlása és végül a pénzügyi stabilitás esetleges gyengülése. Ezeket a mellékhatásokat kell értő módon figyelembe venni a kamatkörnyezet alakításakor.

Nincs egyszerű válasz.

Összességében, nálunk is és a világon máshol is sziklaszilárd eltökéltségre van szükség az infláció megfékezésére. A konferencia előadásai azt mutatják, hogy ez megvan.