Kína az űrből is támadná az amerikai hadiflottát

A feltételezett támadást egy amerikai repülőgép hordozó vezette harccsoport (Carrier Strike Group), mintegy tucatnyi hadihajó ellen hajtották végre – írja Stephen Chen, a Hongkongban megjelenő South China Morning Post (SCMP) tudományos-informatikai rovatának vezetője.

A feltételezett forgatókönyv: az űrből, a katonai műhold-rendszere támogatásával Kína a szárazföldről, vagy a tengerről hiperszónikus, hajók elleni rakétákat indított az amerikai flottaegység megsemmisítésére.

Megjegyzendő, hogy a világon Peking volt az első, amely speciális, hajók elleni ballisztikus rakétákat dolgozott ki. Ezek sajátossága, hogy – a „hagyományos” ballisztikus rakétákkal ellentétben mozgó célpontra lőnek.

Ha feltételezzük, hogy ezek a hajók elleni rakéták mintegy 15 percig repülnek az űrben és a légkörben, az alatt az idő alatt a célpontok, a hajók, vagy a hadihajó-csoportok akár 20-25 kilométert is megtehetnek és pályát, útvonalat változtathatnak, világossá válik a különbség.

Kutatók szerint a Föld körül alacsony röppályán (LEO – Low Earth Orbit) keringő felderítő-távközlési- elektronikus hadviselési, talán a változó célkoordinátákat a rakétákkal közlő mesterséges holdak és hiperszónikus, pályájukon a hangsebesség legalább ötszörösével mozgó rakéták játszották a főszerepet az egyelőre – szerencsére - csak számítógépeken vívott ütközetben.

A hajók elleni kínai rakéták felemelkednek röppályájukon gyakorlatilag a LEO-szinten keringő műholdakkal egy magasságba emelkedve.

A feltételezés szerint az amerikaiak csak mintegy tíz perccel az 1200-kilométerre lévő rakétaindítás után észlelik a kínai támadókat. Ekkor a rakéták körülbelül 50 kilométerre – másodpercekre - vannak a célpontoktól.

Megjegyzendő, hogy a kínai szimulációs projektben az 1973 óta szolgálatban lévő (nem a legújabb) a Lockheed Martin gyártotta AN/SPY-1, 370 kilométeres észlelési távolságú radarral számoltak. Az amerikai rombolók nagy része ezzel van felszerelve. Radarantennája nyolcszögletű, sima felületű. Messziről úgy néz ki, mintha a hajó oldalán, a parancsnoki híd alatt lévő felületen egy nagy folt lenne odaszegecselve.

Liu Shichang, a kísérletet vezető kutató a patinás South China Morning Postnak (SCMP) kiszivárogtató, figyelmeztető információkat ad át. Fontos részletre hívja fel a figyelmet.

„Miért nem veszik észre korábban az amerikaiak a kínai hiperszónikus rakétákat? Mert a speciális, elektronikus hadviselésre (EW) szakosodott műholdjaink egyidejűleg hatalmas erejű elektromágneses fegyvert vetnek be, jelszigetelő és megzavaró paplant borítanak az amerikai radarokra, amitől azok időlegesen és részlegesen megvakulnak” – mondja Liu úr, aki a Science and Technology Electronic Information Control laboratóriumban dolgozik.

Ez a kínai néphadsereg (PLA) titkos objektuma és az állami holding a CETG (China Electronics Technology Group – Kínai Elektronikus Technológiai Központ) elektronikus hadviselési eszközöket előállító részlegéhez tartozik.

Sok előnye van a műholdakra telepített elektronikai hadviselési eszközöknek. Szun Ce (Sun Tzu), a több mint 2500 éve élt kínai hadtudós is megjegyezte: aki uralja a magaslatokat, az uralhatja a csatákat is. A speciális műholdak több mint 200 kilométer magasan keringenek a föld körül, ahol már nem érvényesek a nemzeti határok.

Akár a Fehér Ház fölé is kormányozhatják őket, nemzetközi jogi eszközökkel támadhatatlanok. Viszont minden nagyhatalom komoly pénzeket fordít a műholdak levadászásának technológiájára.

Kérdezhetnék, ha ilyen bonyolult a műholdak más műholdak által való megsemmisítése, miért nem alkalmazzák a sugárfegyvereket (lézereket). A lézer az utóbbi évek, évtizedek egyik legnagyobb haditechnikai csalódása. Már az ötvenes-hatvanas években elhíresztelték, hogy vannak katonai csapásmérésre alkalmas lézerek – de ez nem volt igaz.

A legnagyobb gond a lézerek energiaellátása. Óriási energiamennyiség szükséges ahhoz, hogy egy lézerberendezés erős energiasugár-nyalábot (lézersugarat) bocsásson ki, amely egy szempillantás alatt elégeti az ellenfél műholdjának mikroelektronikai áramköreit.

A jelenlegi lézerek többsége ezen hatást csak hosszabb időn belül, több másodperces folyamatos energianyalábbal érheti el.

Külön gond, hogy a viszonylag kisebb méretű műholdakon a jelenlegi energia-előállítási technikákkal csak nagyon kis teljesítményű lézerek helyezhetők el. És azt sem lehet elfeledni, hogy a műholdak roppant, a hiperszónikusnál (Mach5+) jóval nagyobb sebességgel keringenek a világűrben.

A földön sem jobb a helyzet. Most hadihajókra, vagy nagyon nagy repülőgépekre telepített sugárfegyverekkel kísérleteznek, amelyek energiaforrásai elég tetemesek. Egy hadihajó, pláne egy atomreaktorokkal-gőzzel-turbinákkal hajtott repülőgép-hordozó termel akkora energiát, amennyi egy komolyabb méretű lézerberendezésnek szükséges.

Ugyanakkor az EMP-kibocsátásra alkalmas műholdak egy részét ma már a technika képes irányítani, pályájukat megváltoztatni, azaz villámgyorsan a krízisövezet fölé kormányozni. És így igen közel kerülnek a zavarni szándékozott objektumhoz, jeleik erősek lesznek.

Az említett laboratórium számításai szerint 2-3 ilyen elektronikai hadviselési műhold elegendő egy amerikai repülőgép-hordozó köré szervezett csapásmérő csoport (CSG – Carrier Strike Group) semlegesítésére.

Huszonnyolc ilyen mesterséges holddal pedig az egész világot lefedhetik, bárhol, bármilyen konfliktust kezelni tudnak, árulja el Liu úr.

Amiről nem beszél, de amin valamennyi atomhatalom tudósai törik a fejüket: olyan atomfegyvereket tervezni, amelyek a felszabadított energia tetemes részét elektromágneses impulzus formájában sugározzák ki. Ezzel egy atomrobbanás, az általa generált EMP az űrben megbénítaná egy bizonyos körzetben valamennyi műhold működését.

Állítólag évtizedekkel ezelőtt így működött a Moszkva körül kiépített, az űrben repülő ellenséges ballisztikus rakéták elleni védelmi rendszer is.

Az SCMP-cikkhez érkezett több mint száz komment egy része igyekszik eljelentékteleníteni a kínai kísérleteket, vívmányokat. Egy részük az egyébként vitatott „óriási amerikai technológiai fölényt” hangoztatja (jegyezzük meg, az USA-nak e pillanatban – szemben Oroszországgal és Kínával - nincs bevetésre érett hiperszónikus fegyvere), más részük az oroszországi hiperszónikus technológia elsőbbségét domborítja ki.

Ez is, az is a hadviselés része: a lélektani nyomás, Peking és Moszkva összeugrasztása, infowar, az ellenfél lefumigálása, vagy éppen agyondícsérése… Ami érdekes, hogy a kínai rendszer engedi megjelenni az 1903 óta folyamatosan megjelenő, jelenleg az Alibaba Csoport tulajdonában lévő SCMP némelykor rendszerkritikus írásait is. Ez is az információs hadviselés része lenne?