Fordulat a Fehér Házban: új eszközöket vetnek be Kína legyőzésére - Dobozi István írása

Amerika viszonylagos lemaradása a XXI. század kritikus csúcstechnológiáiban, a Kínával való éles stratégiai  versengés és a változatos külső sokkok paradigmaváltást idéztek elő a bideni Washingtonban: az iparpolitika a Bidenomics központi eleme lett. Melyek a fő iparpolitikai célok és eszközök? Milyen nemzetközi hatásokkal kell számolni?

Amerikában sokáig ideológiai tabutéma volt a nemzeti iparpolitika, amelyet összeférhetetlennek tartottak a magántulajdonra és versenyre alapozott piacgazdasággal.

Ez a felfogás azonban változóban van, az iparpolitika szükségességét ma már csak a jobboldal egyes radikális képviselői kérdőjelezik meg. A legutóbbi évek polikrízise, az egymásra rakódó belső és külső sokkok, valamint Kína központilag vezérelt feldolgozóiparának sikerei ágyaztak meg az aktivista bideni iparpolitikának.

Washingtonban ma sokan gondolják, hogy az amerikai-kínai stratégiai rivalizálás végső kimenetelét a kitartó technológiai fölény megkaparintása fogja eldönteni.

A Biden-kormány változatos eszközökkel – adomány, szubvenció, kedvezményes hitel, hitelgarancia, adókedvezmény, állami K+F, kereskedelempolitika – támogatja a kiemelten fontos magas technológiájú termékek hazai gyártását és a kapcsolódó értékláncok nemzeti forrásokra támaszkodó kiépítését.

Többszörös sokkhatások  

Az aktív iparpolitikát kiváltó egyik nagy sokk a COVID-járvány volt, amelynek hatására a globális szállítási láncok megszakadtak vagy meggyöngültek az egészségügyi biztonságot érintő olyan kritikus területeken, mint például a gyógyszerek és orvosi műszerek importja.

A Biden-adminisztrációt stratégiai iparpolitikai válaszra késztette az új „Kína-sokk” az éltechnológiájú feldolgozóipari termékcsoportokban, aminek komoly nemzetbiztonsági vetülete van.

Az utóbbi évtizedekben Kína nem csak a feldolgozóipari termelésben, de a feldolgozóipari exportban is lekörözte Amerikát. Washingtont különösen aggasztja a legfejlettebb technológiát megtestesítő termékek kereskedelmében mutatkozó, gyors tempóban növekvő amerikai mérlegdeficit, amely a 2019-es 128 milliárd dollárról három év alatt majdnem a duplájára szökött fel és 2022-ben 244 milliárd dollárt tett ki.A deficit java része ázsiai országokkal (főként Kínával) szemben áll fenn.

Amerika vészesen lemaradt az olyan katonailag is létfontosságú csúcstechnológiai termékek gyártásában, mint például a legfejlettebb félvezetők. Ráadásul az importált csúcsfélvezetők túlnyomó részét Tajvanon, Kínától száz mérföldre állítják elő. Washington újabban gazdaságbiztonsági kockázatnak tekinti még a standard kínai félvezetőktől való importfüggőséget is. Ilyen félvezetőket használnak többek között az elektromos járművekben és számos haditechnikai eszközben.  

Végül ott a klímasokk, a zöld energiára való átmenet, amely a Bidenomics kiemelt proritása. A zöldtechnológiák széles színskáláján (elektromos járművek, nap- és szélenergia stb.) az USA mélyen lemaradt a globális éllovasok, kiváltképp Kína mögött. Például a teljesen elektromos autók részaránya Amerikában tavaly még a 8 százalékot sem érte el, szemben az Európai Unió 12 százalékával és Kína 24 százalékával.

Mára – nem kis mértékben a méretes állami szubvenciók hatására – Kína lett a világ legnagyobb elektromos autógyártója és -exportőre.

Tavaly a kínai BYD cég több elektromos járművet állított elő, mint az eddigi világelső, az amerikai Tesla.

A katonailag is fontos akkumulátorgyártást – kétharmados globális részaránnyal – Kína dominálja, míg az USA súlya csak 10 százalék. Ráadásul a kínai dominancia kiterjed az akkumulátorokhoz szükséges fő nyersanyagokra (lítium, kobalt, grafit stb.) is.

„Big push“ intervencionista iparpolitika

A fenti háttérrel mi a bideni iparpolitika fő stratégiai célja? A gazdaság- és nemzetbiztonság párhuzamos fokozása a csúcstechnológiájú termékek széles körében. Hogyan? A kiemelt fontosságúnak tartott ágazatok (csúcsfélvezetők, robottechnika, mesterséges intelligencia, zöld technológiák, elektromos járművek, biotechnológia, kritikus nyersanyagok stb.) hazai termelésének erőteljes növelésével és az értékláncok biztonságának fokozásával.

Ezekben a kulcságazatokban Washington világelső termelési szerepre tör, mindenekelőtt a legfőbb stratégiai ellenlábas, Kína rovására.

A Biden-kormányon belül az intervencionista iparpolitikát legmarkánsabban Jake Sullivan nemzetbiztonsági tanácsadó képviseli, akinek az álláspontját Biden elnök magáévá tette.

E szerint a gazdaságpolitikát túl sokáig az a bevett, de „téves“ feltételezés határozta meg, hogy a piac a tőkét mindig hatékonyan allokálja az iparágak között. Vissza kell hozni azt a gazdasági mentalitást – folyik az érvelés –, amely a hazai „gyártást, építést“ ösztönzi.

Járulékos cél a középosztály megerősítése jól fizető feldolgozóipari állások teremtésével.

Ebben a koncepcióban a kormány szerepe a big push, a fejlődésgazdaságtan közismert fogalmával csöng össze: nincs idő piaci jelzésekre várni, a kormánynak kell kezdeményeznie a kritikus ágazatok megújítását masszív pénzügyi támogatással – versenyszerűen odaítélt állami szubvenciókkal, kedvezményes hitelekkel, adókedvezményekkel és a K+F finanszírozásával –, plusz a magántőke maximális mozgósításával, ha kell állami partnerség keretében.

A cél az, hogy a magántőke bevonásával egy évtized alatt mintegy 3,5 billió dollárt (amiből 2 billió közvetlen költségvetési pénz) fordítsanak a kiemelt ágazatok fejlesztésére és az értékláncok biztonságosabbá tételére, részben a külföldön működő amerikai multik termelésének hazatelepítésével. Ez gigantikus összeg, a tavalyi GDP 14 százalékának megfelelő érték.

A Biden-kormány által kezdeményezett, törvényekbe iktatott iparfejlesztési program négy szektorra – infrastruktúra, zöld energia, félvezetők, elektromos járművek – összpontosít, ahol súlyos az USA viszonylagos lemaradása.

Például a választási kampányszempontok miatt szándékosan populista nevű Inflation Reduction Act (IRA) a klímaváltozással és a tiszta/zöld energiával kapcsolatos technológiák terén felgyülemlett amerikai hátrány felszámolását célozza.

A számos intézkedés közül kiemelkedik az elektromos autógyártás és a vele kapcsolatos értékláncok kiépítésének bőkezű állami támogatása. Például a hazai gyártású és az előírt helyi alkatrésztartalommal rendelkező elektromos autók vevői jelentős – 7500 dollárig terjedő – adókedvezményt élveznek.  

A chip törvény (Chips and Science Act) pedig a csúcsfélvezetők hazai gyártásának ugrásszerű növelését kívánja előmozdítani 30 milliárd dolláros állami beruházási támogatással. A törvény támogatja az iparágazat teljes ökoszisztémáját (K+F, oktatás, szakmai képzés, gyártás).

Iparpolitika és protekcionizmus

Joe Biden szereti magát úgy reklámozni, mint az amerikai történelem páratlanul szakszervezet-barát elnöke. A nagy ipari szakszervezetekhez valóban közel álló Biden soha nem vallotta magát a szabadkereskedelem lelkes hívének.

Az elnök a kereskedelem munkásközpontú felfogását vallja:

A külkereskedelmet érintő minden döntésünk elsődlegesen az amerikai középosztály megerősítését, jó állások teremtését és a bérek emelését szolgálja.

Biden iparpolitikája felgyorsította a szabadkereskedelemtől az államilag „irányított kereskedelem” (managed trade) felé való amerikai átmenetet. Korábban az „irányított kereskedelem” miatt az amerikai kormányok élesen bírálták Pekinget.

Biden elnök protekcionista hajlamát mutatja, hogy a Buy American-rendelete még a hasonló trumpi rendeletnél is protekcionistább. Emellett Biden alatt hatályban maradtak az elődje által a kínai import java részére kirótt 20 százalékos büntetővámok.

Ráadásul Biden a kínai autók rendkívül magas – 25 százalékos – importvámjának további emelését tervezi a hazai elektromos autógyártás még hathatósabb védelme érdekében. Idővel nem zárható ki a dömpingeljárás sem, tekintettel a kínai elektromos autók tetemes árelőnyére és Kína növekvő gyártási többletkapacitására a hazai kereslet lelassulása következtében. (Nyugati becslések szerint a vaskos állami szubvenciók következtében a kínai elektromos járművek átlagos exportára harmaddal kisebb a „fair piaci árnál.”)

Nemzetbiztonság – iparpolitika a neved? 

A szuperhatalmak között kiéleződött geopolitikai szembenállás közepette a bideni iparpolitikának komoly nemzetbiztonsági dimenziója van – Kínával a célkeresztben. Biden még Trumpnál is rámenősebben törekszik az amerikai gazdaság Kínáról való technológiai leválasztására (decoupling). Elsősorban az amerikai multik hazatelepítésével akarja csökkenteni a Kínától való függőséget, különösen ott, ahol a kínai behozatal jelentős egészség- és nemzetbiztonsági kockázatokat vet fel. Kormányzati becslések szerint a Kínával folytatott árukereskedelem harmada számít „stratégiai” jellegűnek.

Hatályos WTO-szabályok ide vagy oda, Washington nem riad vissza a „szubvenció háborútól” Kínával szemben (de a nyugati partnerekkel – köztük az EU-val – szemben sem).

Kérdéses azonban, hogy Washington rá tudja-e venni a nagy magáncégeket – megfelelően vonzó pénzügyi ösztönzőkkel vagy politikai nyomással – szállítási láncaik Kínát elkerülő, költséges átszervezésére.

A geopolitikai feszültségek, a magas amerikai vámok és a Kína-centrikus termelési láncoktól való túlzott függőség miatt egyes amerikai cégek maguk is tervezik a Kínából való részleges kitelepülést, de többnyire nem Amerikába, hanem más ázsiai országokba. Például az Apple – a Kínától fölöttébb függő iPhone-gyártó óriáscég – Indiát, a „következő Kínát” helyezte a diverzifikációs értéklánc-politikája középpontjába.

A vállalat már bejelentette, hogy az új iPhone 14-et Kína mellett Indiában is fogja gyártani.

A friendshoring jelszó alatt Washington biztonságpolitikája tevékenyen támogatja a kínai bázisú globális értékláncok olyan országokba (India, Indonézia, Fülöp-szigetek, Tajvan, Vietnám stb.) való terelését, amelyekkel Washington jó kapcsolatokat ápol. A relációs diverzifikáció nearshoring változata pedig az USA-hoz földrajzilag közeli, viszonylag alacsony bérszínvonalú országokra összpontosít.

Például a Tesla, a Kínában jelentős gyártási kapacitással rendelkező amerikai elektromos autóóriás már nem Kínában, hanem Mexikóban tervez egy gigantikus – 15 milliárd dolláros – beruházást, kihasználva az IRA által nyújtott adókedvezményeket, amelyekhez az USA észak-amerikai szabadkereskedelmi partnerei (Mexikó, Kanada) is hozzáférhetnek.

Kezdeti sikerek

A bideni törvényekben előirányzott stratégiai célok hosszú távra, általában egy évtizedre szólnak. A legutóbbi években meredeken nőtt az iparpolitikai intervenciók száma.

Az infrastruktúra- és ipartámogatás mini beruházási boomot váltott ki, részben ennek tulajdonítható a gazdaság meglepően jó teljesítménye a magas kamatlábak ellenére. Például az elektromos autó szektorban az elmúlt években több mint négyszeresére nőtt az elindított beruházások volumene.

Hasonló befektetési fellendülés van a többi támogatott szektorban is (félvezetők, napelemek, szélerőművek, biotechnológia, infrastruktúra).

Mini boom ide vagy oda, az iparpolitika eddigi eredményei nem hatották meg az amerikaiakat, az elnök népszerűtlensége történelmileg alacsony mélypontra süllyedt. Nem csoda, hogy Biden leplezetlenül csalódott, mivel nagyon remélte, hogy a Bidenomics elhozza számára a második elnökséget. Hope dies last…

A szerző a Világbank volt vezető közgazdásza.