Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Térképre tettük az üzemanyagárakat – a régióban csak két országban lehet drágábban tankolni

Elemzések2024. ápr. 11.Dajkó Ferenc Dániel

Európai összevetésben nem számít drágának a magyar üzemanyag, ám regionálisan így is nálunk az egyik legmagasabbak az árak a töltőállomásokon. Emögött egyébként Magyarországtól független okok is meghúzódnak, azonban elvitathatatlan, hogy jelentősen drágább itthon tankolni, mint a legtöbb szomszédos országban. Térképre tettük az európai és a régiós üzemanyagárakat.

Nagy Márton, nemzetgazdasági miniszter hétfőn, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) szerepéről és eredményeiről tartott sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva elmondta, hogy a hét második felében tárgyal a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség vezetőivel, hogy a magyar üzemanyagárak a régiós középmezőnyben legyenek – olvasható az MTI tudósításában.

Ennek kapcsán áttekintettük, hol tartanak most a hazai üzemanyagárak régiós és európai összevetésben.

Európa

Ha kitekintünk szűkebb régiónkból és az egész öregkontinens árszínvonalát vizsgáljuk, akkor megnyugtatónak ítélhetjük meg a helyzetet, mivel összeurópai viszonylatban a hazai üzemanyagárak többnyire átlagosnak mondhatóak. Továbbra is az északi országokban a legdrágábbak az üzemanyagok és érthető okokból a magasabb jövedelmű nyugat-európai országokban magasabbak az árak, mint akár hazánkban.

Míg egy liter 95-ös benzin hazánkban április 11-én, szerdán átlagosan 643,9 forintba került, addig 390,39 forint/euró árfolyamon átszámítva ugyanennek az üzemanyagtípusnak literje Németországban 716 forintba, Franciaországban 728 forintba, Olaszországban 741 forintba, Svájcban 748 forintba, Norvégiában 792 forintba, Hollandiában 793 forintba, míg Izlandon 812 forintba kerül.

A gázolaj esetében ehhez hasonlóan szintén az északi és nyugati országok a drágábbak, azonban érdemes megjegyezni, hogy több helyen, köztük Franciaországban és Németországban a gázolaj valamivel olcsóbb, mint a 95-ös motorbenzin.

Árak a régiónkban

Régiós összevetésben azonban már egészen más a helyzet. A lenti térképen látható, hogy a 95-ös benzin kizárólag Ausztriában drágább a régiós országok közül, mint hazánkban, habár Szerbiában és Szlovákiában nagyon hasonlóak az árak. Viszont a többi környező országban számottevően alacsonyabb a benzinár.

A gázolaj esetében némileg más a helyzet. Egyrészt a dízel nem csupán Ausztriában, hanem Szerbiában is drágább, mint a hazánkban, másrészt Lengyelországban, Szlovákiában és Horvátországban sem számottevően olcsóbb, mint itthon. Összességében azonban kijelenthető, hogy a gázolaj esetében is hazánk a harmadik legdrágább ország a régióban.

Tengeri kijárattal egyszerűbb

Mindez részben annak a számlájára írható, hogy hazánk nem csupán jelentősebb kőolaj lelőhellyel nem rendelkezik, hanem tengeri kikötővel sem. Látható, hogy általánosságban a régióban a tengeri kapcsolattal bíró országokban olcsóbb az üzemanyag, míg a tengertől elzárt államokban drágább. Emellett az sem egyszerűsíti lesz a helyzetet, hogy kihasználva a körülményeket Horvátország és Ukrajna is jelentősen megemelte az utóbbi időben a díját az országukon átfutó kőolajvezetékeken történő szállításnak. Mindemellett a régiós átlagból valóban felfelé lógnak ki a hazai árak és vélhetően minden autós örülni fog, amennyiben sikerül elérnie a Nemzetgazdasági Minisztériumnak, hogy ez a helyzett megváltozzon.