Tévúton jártunk egész eddig? Rosszul mértük fel, hogy a gazdaságunk jó irányba halad-e?

A GDP nem méri gyermekeink egészségi állapotát, oktatásuk minőségét, vagy a játékuk örömét. Nem foglalkozik költészetünk szépségével, a házasságok erejével, a közviták intelligenciájával vagy a politikusok és köztisztviselők integritásával. Nem vizsgálja szellemességünk szintjét, bátorságunk, bölcsességünk mértékét, vagy hazánk iránti elkötelezettségünk erejét. Röviden: mindent mér, kivéve azt, amiért élni érdemes.

(Robert Francis Kennedy 1968)

Naponta többször halljuk a hírekben, hogy a különböző szervezetek milyen GDP növekedési előrejelzést fogalmaznak meg 2025-re. A kormány 3-6 százalék körül szeretné látni a GDP bővülését 2025-ben.

Az MNB előrejelzése ennél mérsékeltebb: 3,2 százalékos növekedést lát reálisnak. A 2025 évi költségvetés abból indul ki, hogy a GDP várhatóan 3,4 százalékkal emelkedik. Az EU november 15-i előrejelzése csak 1,8 százalékos növekedési esélyt jósol 2025-re. A Fitch Ratings 2,5 százalékra, a Moody’s pedig 2,3 százalék körül várja a magyar gazdasági növekedést 2025-ben. Az OECD 2,1 százaléknyi növekedési esélyt lát. Az értékek tehát 1,8 és 3,4 százalék között mozognak, optimistább hazai és pesszimistább külföldi előrejelzésekkel. De egyetlen előrejelzés sem foglalkozik azzal, hogy ez a GDP növekedés tartalmilag milyen lesz: milyen minőségű munkahelyeken állítják elő, milyen hatással lesz a természeti környezetre és ténylegesen mennyi marad belőle Magyarországon, miután a külföldi tulajdonosok hazautalták (repatriálták) a megtermelt profitot.

Az sem vetődik fel, hogy miközben nő majd a GDP, nem csökken-e a nemzeti vagyon? A nemzeti vagyon fontos elemei - a gazdasági mellett -  a természeti és a humán vagyon. Például a betelepülő külföldi cégek által felvásárolt termőföld vagy a gyárépítéskor kivágott fa csökkenti a magyar nemzeti vagyont, még akkor is, ha a terület megvásárlásakor a vevők kifizetik a reális piaci árat,  mivel a termőföld hosszabb távon jelentene valószínűleg növekvő értékű vagyonelemet, amit a mai ár feltehetően nem fejez ki. A megtermelt és hazavitt profit pedig a cégek tulajdonosait és nem a magyar nemzeti vagyont gazdagítja.

Mindezeket elöljáróban azért fontos megemlíteni, hogy rávilágítsunk arra, hogy a GDP korunkban már nem méri jól az országok valós teljesítményét, ezért egyedüli legfontosabb mutatóként való kiválasztása, értéke bármi áron való növelésének legfontosabb célként való megfogalmazása hibás gazdasági döntések meghozatalához vezethet, és hosszabb távon az országot előnytelen fejlődési útra terelheti.

De melyek is a GDP leggyengébb pontjai? Elsősorban az, hogy csak a pénzben megjelenő termelési és felhasználási tranzakciókat méri. Például minél nagyobb a fogyasztás – az erre való felszólítást manapság gyakorta halljuk is – annál jobban nő a GDP. Minél többet gyártunk – mindegy mit – annál jobban nő a GDP. Vagyis a GDP mennyiségi szempontú mutató, mindegy mit fogyasztunk, egészséges vagy egészségtelen élelmiszert, cigarettát és szeszt veszünk, könyvet vagy színházjegyet, az a GDP szempontjából közömbös.

A lényeg az, hogy fogyasszunk. Termelhetünk a környezetet és a munkavállaló egészségét károsító technológiával, csak termeljünk. De növeli a GDP-t a természeti károk felszámolása, - míg a bekövetkező kár maga nem csökkenti!  -  és a rossz minőségben elvégzett munka.

Például ha az elkészült utat, annak rossz minősége miatt állandóan javítgatni kell,  az  újra és újra növeli a GDP-t. Ha kivágunk egy fasort és másnap helyette újat telepítünk, vagy gödröt ásunk, majd másnap betemetjük, mert kiderül, hogy rossz helyen ástuk, ez mind növeli  GDP-t. Beszámít egyébként a GDP-be a számlákon is megjelenő szerencsejáték és a prostitúció is. Nem véletlenül fakadt ki Robert Francis Kennedy, Kennedy elnök bátyja 1968-ban egy, a Kansasi Egyetemen tartott beszédében, amikor így fogalmazott: a GDP csak azt nem méri, amiért élni érdemes.

Nem véletlen az sem, hogy már több országban is kitűznek a GDP mellett, - vele egyenrangú - más célokat is, így a gazdaságpolitika irányítását nem ennek a mutatónak rendelik alá. Példa erre Nagy-Britannia és Japán.

Nagy-Britanniában az életminőség javítását a GDP növeléssel egyforma súlyú mutatóként kezelik. Új-Zélandon nemrégiben úgy fogalmaztak, hogy nem elég a gazdasági „jóllétet” mérni, a társadalmit is kell. Hiszen hiába nő a GDP-vel mért gazdasági eredmény, ha közben a társadalomban problémák halmozódnak fel. Japánban a GDP-ből levonják a növekedés környezetkárosító hatásait.

Magyarországon is vannak már a GDP mutató pontosítását, illetve alternatív mutatók alkalmazását javasló kutatási eredmények. Kiemelkedő ezek közül az MNB-ben folyó kutatási munka, amelyről már két kiadvány is megjelent. („Új fenntartható közgazdaságtan” (2022) és  „Fenntartható GDP” (2024)). Nemzetközi elemzések igazolják azt is, hogy a GDP növekedése, éppen a GDP hiányosságai miatt, nem jár együtt a társadalmi boldogságszint növekedésével. Erre utal az Oxfordi Egyetem 2024 évi Boldogság tanulmánya is (World Happiness Report 2024), amelynek 143 országot tartalmazó listáján például Magyarország az 56 helyen van, jóval lemaradva Csehország (18. hely), Ausztria (14. hely), Lengyelország (35. hely) és Szlovákia (46. hely) mögött. De Szerbia (37. hely) és Románia (32. hely) is megelőz bennünket.

Gyenge pontja a GDP-nek az is, hogy az egyenlőtlenségeket  - a társadalmak szétszakadását tehetősökre és lemaradókra - sem méri. Ezért bekövetkezhet az a helyzet, hogy a GDP növekedés hasznát csak egy szűk réteg élvezi. Ez pedig nyilván rossz hatással van a társadalom általános boldogságszintjére.

Végül említsük meg, hogy nem tudja jól mérni a GDP az informatikai és tudásgazdaság eredményeit, az azok által kínált ingyenes szolgáltatások jelentős értékteremtő hatását sem, hiszen akkor dolgozták ki, amikor a gazdaságokban még az ipari termelés játszotta a legnagyobb szerepet.

A felsorolt problémák következtében a GDP által vezérelt gazdaság tévútra futhat és a gyorsan változó, bizonytalan környezetben perifériára sodorhatja az országot is. Ezért egyrészt meg kell különböztetni a „jó”, „fenntartható” GDP növekedést a bármilyen áron való növekedéstől,  és csak a fenntarható, minőségorientált növekedést szabad célként kitűzni.

Másrészt nem is elég egy bonyolult, gyorsan változó, technológiai forradalommal, azaz minőségi változások sokaságával jellemezhető világban egyetlen mutatóra alapozva irányítani a sokszorosan egymásra épülő rendszert alkotó gazdaságot. Ezek után pedig talán nem is az a lényeg, hogy ezen problémás mutató értéke 2 vagy 3 százalékos növekedést mutat-e 2025-ben és mekkorát ér el majd 2026-ban, hanem az, hogy minőségi változás, fejlődés is bekövetkezik-e. A fejlődés pedig elsősorban a nemzeti vagyon, ezen belül leginkább a természeti és humán vagyon erősödését, a tudásszint növekedését, az egészségi állapot és az életminőség javulását jelenti.

Ugyanis azt is nemzetközi elemzések igazolják, hogy a nemzeti vagyon tartós csökkenése mellett rövidtávon bekövetkező erőltetett GDP növekedés hosszabbtávon biztosan fenntarthatatlan, mert például egyensúlytalanságra vezethet. A nemzeti vagyon gazdaságin túli elemeinek bővülése viszont támogatja a fejlődést, ami hozzájárul a minőségi, tudásalapú növekedéshez.

A szerző közgazdász, egyetemi tanár.