Új fordulat: Válságkezeléssel és új szövetségekkel erősít Aszad utódja
ElemzésekÚj korszak kezdődött Szíriában: a jelentős gazdasági reformok bevezetésén túl, diplomáciai nyitással próbálják felszámolni nemzetközi elszigeteltségüket, miközben a belpolitikában konzervatív irányvonalat követnek.
Felmerül a kérdés, miszerint a nemzetközi közösség miként viszonyul majd ezekhez a változásokhoz: támogatja-e Szíria reintegrációját, vagy a belpolitikai lépések miatt továbbra is távolságtartó marad?
Gazdasági reformok
Szíria ügyvivő kormánya gazdasági reformokat tervez, amelyek célja a hazai piac élénkítése.
Ezek között szerepel az importvámok csökkentése, a szabályozások átdolgozása és bizonyos kulcsfontosságú árukra vonatkozó korlátozások megszüntetése, hogy mérsékeljék az árakat.A tervezett intézkedések között egyes ágazatokban 400%-os béremelés is szerepel, továbbá cél a gazdaság liberalizálása és a spekuláció visszaszorítása, ami mellett a kereskedelmi törvények módosítása révén enyhítenék az inflációs nyomást.E változtatások célja nem pusztán a gazdasági stabilitás elérése, hanem a társadalmi elégedetlenség csökkentése is.
A béremelések és a piaci árak mérséklésére irányuló intézkedések azt a célt szolgálják, hogy a lakosság napi szinten tapasztalható nehézségei enyhüljenek, ezáltal mérséklődjenek az esetleges lázadásokat vagy tömeges elégedetlenséget kiváltó tényezők.
Szíria befolyási övezetei 2024. december közepén (lila: Aszadhoz hű erők, sárga HTS és szövetségesei, zöld: kurdok által eéfoglalt. piros: török befolyás, kék izraeli fennhatóság)
Ezt a megközelítést azonban óvatosan kell értékelni, hiszen az ilyen intézkedések gyakran csak átmeneti megoldást jelentenek.
Bár a gazdasági kiigazítások szükségesek, azok fenntarthatóságához strukturális változásokra, átlátható irányításra és hosszú távú tervezésre van szükség. Ha ezek elmaradnak, a lakosságnak nyújtott rövid távú „engedmények” nem fognak valódi fejlődést eredményezni, és újabb társadalmi feszültségeket idézhetnek elő.
Külpolitikai nyitás
Az új szíriai vezetés aktívan dolgozik az ország külkapcsolatainak megerősítésén és az eddigi elszigeteltség felszámolásán. Ennek érdekében diplomáciai kapcsolatokat létesítenek a különböző országok kormányaival.Szíria új külügyminisztere, Aszaad Haszan as-Sajbáni vasárnap Dohában találkozott katari kollégájával és Katar miniszterelnökével.
Továbbá Jordániába és az Egyesült Arab Emírségekbe is ellátogat, hogy stratégiai partnerségeket alakítson ki, és támogassa Szíria biztonságát és gazdasági fellendülését.
Ezenfelül nemrégiben találkozott szaúdi kollégájával Rijádban, valamint Damaszkuszban fogadta Németország és Franciaország külügyminiszterét.
Előzmények
A Haj’at Tahrír as-Sám (HTS) vezette azt a villámlázadást, amely december 8-án megbuktatta Bassár el-Aszad elnököt, és véget vetett családja több évtizedes uralmának.
A 2011-től Aszad bukásáig tartó szíriai polgárháború becslések szerint 507 ezer ember halálát okozta. Emellett az ENSZ szerint a szíriaiak mintegy 90%-a szegénységben él.A világ nagy része megszakította diplomáciai kapcsolatait Bassár el-Aszaddal a tüntetőkkel szembeni korábbi brutális fellépése miatt, és szankciókat vezetett be Szíriával szemben.
Az új szíriai hatóságok most azt remélik, hogy helyreállíthatják ezeket a kapcsolatokat, és feloldhatják a HTS-re és Ahmad al-Saraa vezetőre (szintén) kirótt szankciókat, hogy segítsenek újra életképessé tenni Szíria megtépázott gazdaságát.
Konzervatív belpolitika
Al-Saraa közölte, hogy nemzeti párbeszéd-csúcstalálkozót fog tartani, amelyen Szíria különböző csoportjai vesznek részt, hogy megállapodjanak egy új politikai útitervről, amely új alkotmányhoz és választásokhoz vezet.
Megfogadta, hogy a csúcstalálkozó során feloszlatja a HTS-t, és kifejtette, hogy a forradalmi csoportok vezetői mindannyian azonos politikai háttérrel bírnak ebben az átmeneti szakaszban, ami növeli az ország irányításának hatékonyságát.
Komoly problémát okoz viszont, hogy az Egyesült Államok szankciói továbbra is érvényben vannak, amelyeknek a HTS most az eltörlését követeli. Washington ezek feloldását további követelésekhez kötheti, miközben Európa szintén habozni látszik.
Ennek egyik oka, hogy a nemzetközi közvélemény korántsem optimista azt illetően, hogy Szíria új irányítói miként bánnak majd a vallási kisebbségekkel és a nőkkel. E félelmet még inkább táplálja az a tény, hogy az új iszlamista vezetés társadalmi egyeztetés nélkül változtatja meg az iskolai tantervet.
Az átmeneti kormány oktatási minisztériuma közzétette a minden korosztályra érvényes új tantervet, amely hangsúlyosabb iszlám szemléletet képvisel, miközben eltávolítja az Aszad-korszakra utaló tartalmakat.
A „nemzet védelmében” kifejezést például „Allah védelmében” frázisra cserélték, továbbá az evolúció és az ősrobbanás elméletei is kikerültek a természettudományos oktatásból.
Ami pedig igazán felháborodást váltott ki, hogy a „kárhozottak és tévútra tévedtek” kifejezéseket „keresztényekre és zsidókra” cserélték.
Bár néhányan üdvözölték ezen új tanterv bevezetését, aktivisták tiltakozásokat szerveznek, mivel attól tartanak, hogy a reformok során ignorálják a társadalom nem szunnita muszlim szegmenseinek hangját.
Az új vezetés nemzeti párbeszédet ígér, de a tantervi változtatások alááshatják a társadalmi egység megteremtését.
Az átmeneti kormány előtt két kulcsfontosságú kihívás áll: a gazdaság helyreállítása és a társadalmi kohézió megteremtése. Bár a reformok – mint a béremelések és az importvámok csökkentése – rövid távon enyhíthetik a gazdasági válságot, a hosszú távú fenntarthatóságot az átláthatóság és a strukturális változások biztosíthatják.
Ugyanakkor a konzervatív belpolitikai irányvonal, különösen az oktatási rendszer iszlamizálása, veszélyeztetheti a nemzeti párbeszéd ígéretét, és elidegenítheti a társadalom szélesebb rétegeit.
A nemzetközi közösség támogatása szintén feltételes, mivel az emberi jogok és a kisebbségek védelme kiemelt szempont marad.
Ha a reformok nem járnak együtt valódi inkluzivitással, Szíria új korszaka könnyen a megosztottság és az instabilitás örvényében találhatja magát.
A szerző a Migrációkutató Intézet vezető kutatója.