Új globális világrend alakul: üzent a Közgazdász Világkongresszus 

A közgazdászok Világkongresszusát június 22-26 között Belgrádban tartották. A 6 plenáris előadásból hármat Nobel díjasok, Jean Tirole (Toulouse Egyetem), Eric Maskin (Harvard Egyetem) és Esther Duflo (MIT) tartottak.

Előadásaikban a geopolitikai átrendeződés, az EU problémái és jövője, a klímaváltozás és annak társadalmi-gazdasági hatásai, valamint a versenyképesség feltételeinek változása volt a középpontban.A további plenáris előadások az európai politikai pártok szerepének változását, az iparpolitikák új szerepét, a munkaerőpiac változásait különös tekintettel az MI növekvő szerepére, továbbá a kínai-amerikai verseny és együttműködés jövőjét feszegették.

Dani Rodrik, a Harvard professzora és szerzőtársai bemutatták továbbá új könyvüket, amely „Új globális gazdasági rend” (New Global Economic Order) címmel 2026-ban jelent meg.

A meghívott panel előadások között különösen nagy érdeklődés kísérte az Ázsiai Fejlesztési Bank (Asian Development Bank) vezetőjének, az indonéz professzor, korábban pénzügyminiszter Bambang Brodjonegoro-nak és munkatársainak a közepes fejlettségi csapdából való kikerülés lehetőségeit és feltételeit elemző előadásait.

A kongresszuson több, mint 100 szekcióban 530 előadás hangzott el.

A plenáris előadásokon, a levezető elnököket és az előadókat tekintve egyaránt jelentős volt az amerikai túlsúly. A konferencia összes előadását tekintve pedig az ázsiai és dél-amerikai előadók voltak többségben.

A következőkben röviden vázoljuk az 5 fő témakörrel kapcsolatos legfontosabb megállapításokat.

A globális környezet változása, geopolitikai átrendeződés - az EU helye és a kisállamok lehetőségei

Ezt a témakört Jean Tirole és Dani Rodrik mellett Elhanan Helpman (Harvard Egyetem) elemezte részletesen.

A legfontosabb gondolatokat így foglalhatjuk össze:

• multipoláris, instabil, bizonytalan, kiszámíthatatlan a környezet, amelyre egyelőre technológiailag az USA dominanciája a jellemző
• a globalizáció átalakul, de nem szűnik meg, még nem egyértelmű azonban, hogy merre tart a világ
• nő a kormányzati képességek, a külső bizonytalansággal szemben a belső stabilitás, kiszámíthatóság, előretekintés, hitelesség, bizalom fontossága
• a kisebb országok – középhatalmak – , mint például a BRICS országok szerepe felértékelődik, főleg ha erős koalíciókat tudnak építeni, amelyek segítségével erősíteni tudják saját ellenállóképességüket és csökkenteni a „nagyhatalmaktól” való függőségüket
• az EU továbbra sem találja a helyét. Protekcionista politikát folytat ahelyett, hogy javítaná versenyképességét. Rossz ötlet például a "bajnokok kinevelése", mert ez leginkább a bajba jutott cégek megmentését célozza.
• az EU versenyképességi gondjait a lemaradó innováció és termelékenység okozza, amin nem lehet javítani csupán a hadiiparra való összpontosítással. Gond, hogy kevés az üzleti alapú innovációs ráfordítás: az EU-ban a cégek átlagosan a GDP 1,2, az USA-ban 2,3 százalékát szánják kutatás-fejlesztésre.
• Ráadásul az EU-ban az összes K+F ráfordítás egyharmada a közepes technológiai szintet (midtech) képviselő járműiparba megy, míg az USA-ban a csúcstechnológiás (hightech) ágazatok innovációs befektetései vezetnek.
• Jean Tirole megemlítette, hogy az EU emellett, „öntelten” viselkedik, dicséri önmagát, ahelyett hogy őszintén szembenézne hiányosságaival, amelyek között – az erőforrások nem hatékony elosztása miatti technológiai lemaradás mellett -  nagy szerepet játszik a továbbra is jelentős bürokrácia, a túlszabályozottság és rövidtávú gondolkodás, stratégia helyett a rövidtávú „reagálás”, kapkodás, vagyis hiányoznak a szervezeti-vezetési képességek is a változó világhoz való sikeres alkalmazkodáshoz.

A versenyképesség feltételeinek változása: mit tanulhatunk a sikeres ázsiai országoktól?

Ez a téma több szekcióban is hangsúlyosan került szóba, de a legmélyebben az Ázsiai Fejlesztési Bank szakértői fejtették ki meghívott panel előadásaikban. Főbb észrevételeik a következők voltak:

• a versenyképesség-javítás és ezzel egyben a közepes fejlettségi csapda elkerülés legfontosabb feltételei között a jól működő állami irányítási rendszert kell kiemelni. Ennek jellemzői a hosszútávú nemzeti képesség-építés helyi magas hozzáadott érték előállítással, ami helyi innovációra és tudásteremtésre támaszkodik.
• az állami intézményrendszert a hosszútávú gondolkodás és ennek mentén a következetes, hatékonyságközpontú beruházáspolitika kell, hogy jellemezze.
• a működési hatékonyságot állami és céges szinten egyaránt folyamatos tanulással kell erősíteni.
• fontos a nyitottság, a képesség a másoktól való tanulásra, ennek jó keretet ad a regionális együttműködés, amelynek során az országok képességei nemcsak összeadódnak, hanem meg is sokszorozódnak.

Az iparpolitika szerepe, a nemzeti képességek erősítése

Ez a témakör több előadásban is hangsúlyosan szerepelt. Különösen megfontolandó érveket sorakoztatott fel a Dani Rodrik elnökségével zajlott plenáris ülésen Justin Yifu Lin,  a Pekingi Egyetem professzora. Így fogalmazott:

• a kormányok feladata országuk megkülönböztető képességeinek világos megfogalmazása, és ezeknek, az iparpolitika segítségével, nemzetközi versenyelőnyökké alakítása. Vigyázni kell a legfontosabb erőforrások – tudás, föld, víz – gondos hasznosítására. Nem szabad olyan strukturapolitikát követni, amely ezeket az erőforrásákat „kizsákmányolja” – fogalmazott a kínai professzor.
• Arra is figyelmeztetett, hogy miközben Kínát ma állami beavatkozással vádolják, aközben a mai fejlett országok korábban maguk is nemzeti stratégiákra, határozott iparpolitikákra támaszkodva fejlesztették saját gazdaságukat.
• A professzor idézte, hogy 1960-ban 101 ország volt „fejlődési csapda helyzetben” és mára csak azon keves országnak sikerült ebből kikerülnie, amelyek helyi képesség-építésre támaszkodva tudatos stratégiát, iparpolitikát követtek.
• Összefoglalva: a felzárkózó országok számára fontos a tudatos iparpolitika, de annak hosszútávú szemléletűnek, és a rövidtávú növekedési célok – például a GDP növelése –  helyett fejlesztő, képességépítő jellegűnek kell lennie.
• Fontos továbbá az állami magatartás kiszámíthatóság, a ragaszkodás a főbb célokhoz. Ezzel kapcsolatban a kínai professzor megjegyezte, hogy ez a választások miatt esetleg változó kormányösszetétel esetén is fontos: ha ugyanis nincs kormányokon átívelő nemzeti fejlesztési rendszer, akkor fejlődés sem lesz.

A tudás, tanulás, innováció felértékelődése nemzeti és vállalati szinten egyaránt

A tudás, tanulás és innováció versenyképesség-meghatározó szerepe hangsúlyos téma volt a konferencián. Azonban többen, közöttük a kínai professzor és az Ázsiai Fejlesztési Bank szakemberei is azt hangsúlyozták, hogy nem elég a tudás, azt jól kell hasznosítani, amihez pedig elsősorban jó kormányzati képességekre van szükség. Többen említették, hogy

az országoknak intellektuális tudás- és képességtérképet kell készíteniük ahhoz, hogy az adottságok ismeretében képességfejlesztési és hasznosítási stratégiát tudjanak kidolgozni.

Az innováció kapcsán vita bontakozott ki arról, hogy kevés, nagyon eredeti, élenjáró innovációkat kell-e támogatni, vagy hasznosabb a folyamatos javulást, fejlődést általánosan ösztönző innovációs stratégia. Érdekes volt a kínai professzor álláspontja. Szerinte mindkettőre szükség van. Abban viszont mindenki egyetértett, hogy korunkban az innováció sikere messze nem csak pénz kérdése.

Sokkal fontosabb az általános intézményrendszer hatékonysága, továbbá az, hogy a bírálatot, a jobbítási szándékot, a változtatási javaslatot ne kövessék szankciók, vagyis meglegyen a változtatást javaslók pszichológiai biztonsága.

Az együttműködés, hálózatosodás, nyitottság, másoktól tanulás fontossága

A geopolitikai kiszámíthatatlanság, a régi kapcsolatok lazulása és új együttműködések kötése idején különösen nagy hangsúlyt kap a bizalmi szint növelése, a kölcsönös előnyökre támaszkodó együttműködések kialakulása. Jean Tirole úgy fogalmazott, hogy

országok között, de országokon belül is azt kell keresni, amiben egyet tudunk érteni, és nem azt, hogy miben vagyunk eltérő állásponton.

Országok esetén különösen nagy előnnyel járhatnak a regionális együttműködések. Országokon belül pedig a hosszútávú közös célok, a kormányokon „átívelő” nemzeti jövőképek, - vagy ahogyan Jean Tirole fogalmazott -,  a közös „nemzeti álmok”, mert - kiszámíthatatlan, turbulens külső körülmények közepette - ezek erősítik a leginkább egy nemzet ellenállóképességét.

Még nagyon sok jó gondolat felvetődött a konferencián. Talán összefoglalásként azt lehetne hangsúlyozni, hogy

a rendezvényt leginkább jellemző gondolat szerint a sikeres magatartásforma a külső bizonytalanságokkal szembeni belső kiszámíthatóság, előretekintés, folyamatos tanulás, helyi értékteremtés, társadalmi kohézió és jövőkép-építés, amelyet az országok a külső környezettől függetlenül követhetnek.

Ezzel erősíthetik a külső bizonytalansággal szembeni ellenállóképességüket, és növelhetik esélyüket arra, hogy a változások kínálta lehetőségeket ki tudják használni.