A Z generáció ingerküszöbét egyre nehezebb feladat átütni, főleg a digitális térben

Hírek2022. dec. 28.Növekedés.hu

A Z generáció ingerküszöbét egyre nehezebb feladat átütni, főleg a digitális térben. A naponta változó digitális platformok és szokások mellett nem elegendő a hagyományos marketingeszközök használata, a trendeket nekünk kell alkotnunk. A Lounge Group által készített esettanulmányból kiderül, hogy milyen módszereket és eszközöket érdemes ma használni arra, hogy a fiatalokat aktivizálni tudjuk és kialakítsunk egyfajta engagementet velük.

A minket körülvevő hektikus világ és a válságos, turbulens időszak, mint mindent, úgy a marketing- és reklámszakmát is változásra kényszeríti. Vannak, akik behúzzák a féket, megvágják a büdzséket. Sokan viszont pont ezt a lehetőséget kihasználva hódítanak meg olyan célcsoportokat, amelyeket eddig nem igazán értek el.

Fontosnak tartom a házon belüli szakmai, személyes képzéseket, fejlesztéseket, mivel az ügyfelek felé is így tudjuk biztosítani a szakmai biztonságot. Ennek része az is, hogy akár úttörőként hozzunk be nemzetközi szinten már használt módszereket. A célcsoporton felül az eljuttatni kívánt üzenet típusától és hangvételétől, a kreatív minőségétől és platformspecifikus mivoltától, valamint számos más tényezőtől is függ a hirdetésünk hatékonysága. Ezért is örülök annak, hogy az elsők között használtuk a TikTok #challenge megoldást, amely a STABILO Színezz szavakkal kampányában a VALMAR duóval együttműködve nemcsak az elvárt elérési és image teljesítményt múlta felül, de a sales adatokban is komoly eredményeket generált. Ezért készítettük az esettanulmányt a szakmának, amelyben a módszertan mellett a kampány eredményeit is megosztjuk

– mondta Tóth Adrienne, a Lounge Group digital & performance csapatvezetője.

Hidvégi Krisztina, a cégcsoport médiaigazgatója kiemelten fontosnak tartja a tudásmegosztást és a szakmai párbeszédet:

Nagyon büszke vagyok arra, hogy egy kreatív, újszerű kampányt tudhatunk magunk mögött, és fontosnak tartom azt is, hogy megosszuk a szakmával tapasztalatainkat, ezzel is új ötleteket adva egymásnak. Bízom benne, hogy az általunk készített esettanulmányból sokan merítenek majd új ötleteket, és azokat felhasználva érnek el eredményeket. Sok fórumon el szoktam mondani, hogy ebben a kiszámíthatatlan időszakban támogassuk egymást azzal, hogy megosztjuk sikereinket, tudásunkat és erősítjük a párbeszédet a marketingszakmában.

A teljes publikáció az alábbi linken érhető el: