Bemutatkozott a Budapesti Értéktőzsde Sanghajban

Hírek2019. jún. 18.Növekedés.hu

Múlt héten rendezték meg a kínai-magyar tőkepiaci együttműködés jegyében az első Hungary Investor Day-t Sanghajban. Az elsősorban kínai befektetési alapkezelőket és szolgáltatókat megszólító konferencián előadást tartott Végh Richárd, a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatója is. A találkozó célja a kínai-magyar gazdasági együttműködés szorosabbra fűzése, amelynek kiemelt területét adják a tőkepiacok.

A Sanghaji Értéktőzsde épületében megtartott, a kínai befektetési alapkezelőket és az őket kiszolgáló befektetési szolgáltatóknak szóló konferencián mutatkozott be a Budapesti Értéktőzsde. A Hungary Investor Day-t, amelyen a magyar és a kínai pénzügyi piac számos szereplője jelen volt, Jiang Feng, a Sanghaji Értéktőzsde elnöke, Sun Yu, a Bank of China alelnöke és Li Jun, a sanghaji önkormányzat pénzügyi szolgáltatási irodájának vezérigazgató-helyettese nyitotta meg. A Magyarországot középpontba állító befektetői találkozó keretében Végh Richárd, a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatója mellett Ni Huanjuan, az OTP Bank pekingi irodájának képviselője és Bolla Szilárd, Magyarország sanghaji főkonzulja is előadást tartott.

A kínai alapkezelők jellemzően az Egyesült Államok és Nyugat-Európa tőzsdéin hajtanak végre befektetéseket, a közép-kelet-európai és a magyarországi tőkepiacok azonban kevésbé ismertek számukra. A kínai befektetők kvóta alapján fektethetnek be külföldön, amennyiben rendelkeznek a megfelelő jogosítványokkal. A kínai tőzsdék továbbra is a lakossági befektetők által dominált piacoknak tekinthetők, csupán kis mértékben vannak jelen alapkezelők és külföldi intézményi befektetők, ugyanakkor ez az arány fokozatosan növekvő tendenciát mutat.

A Kína és Magyarország közötti tőkepiaci együttműködés 2017 elején, a BÉT és a Bank of China közötti együttműködési megállapodással indult, amelyet még ugyanazon év májusában a Shanghai Gold Exchange-el, a globális tőzsdei aranykereskedelem egyik legfontosabb platformjával aláírt megállapodás követett. A Budapesti Értéktőzsde 2018 májusában kötött stratégiai megállapodást a Sanghaji Értéktőzsdével, amelynek legfőbb célja a befektetési termékek közös fejlesztése, illetve a tőkepiaccal, a tőzsdei működéssel és a szabályozással kapcsolatos információcsere. A kezdeményezés fő célja a BÉT részéről, hogy a kínai befektetők megismerjék a hazai vállalatokat és a magyar piacon fektessenek be.

„Tőkepiac-fejlesztési tevékenységünk lényeges alkotóelemét képezi, hogy szoros együttműködést alakítsunk ki a dinamikusan fejlődő kínai gazdaság szereplőivel. A Hungary Investor Day tovább mélyíti ezt a kooperációt: ez a konferencia kiváló lehetőséget nyújtott arra, hogy a BÉT befektetői sokszínűsége megvalósuljon és a hagyományosan európai és angolszász befektetők mellett ázsiai befektetők is megjelenjenek a hazai piacon.” – mondta el Végh Richárd, a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatója.