Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Egyre nehezebb helyzetben az észak-koreai diktátor

Hírek2021. dec. 17.Sz.A.

A hatalom könyörtelen megszilárdítását követően – hatalomra kerülésének tizedik évfordulóján – most újabb kihívással kell szembenézni Kimnek: az ország ellen elrendelt szankciók, a világjárvány és a fokozódó gazdaság nehézségek nagy kihívással szembesítik.

Tíz évvel ezelőtti hatalom átvételekor kétségek merültek föl, hogy Kim Dzsong Un képes lesz-e a továbbvinni a nagyapja és apja által megalapozott észak-koreai diktatúrát, de azóta eloszlatott minden kétséget. A koreai diktátor a családtagok, illetve a régi garnitúra körében végrehajtott több száz kivégzéssel alapozta meg tekintélyét –figyelmeztet az AP elemzése.

Amennyiben ugyanis nem tudja betartani hangzatos ígéretét, hogy oly módon fejleszti tovább atomfegyvereit, hogy közben életre kelti a haldokló gazdaságot – ami szakértők szerint lehetetlen –, akkor hosszabb távon gondot okozhat hatalma fenntartása. 

Gazdasági szankciók

Akkor indultak el rossz irányba a folyamatok, amikor az Egyesült Államokra és ázsiai szövetségeseire irányított atomarzenál fejlesztésében kezdett a diktátor. Erre válaszul 2016 után ugyanis súlyos gazdasági szankciókat rendeltek el az ország ellen, ami a korábbi évek piacorientált reformjai által hozott minimális gazdasági növekedést derékba törte. 

2018 és 2019 után, amikor a Donald Trump amerikai elnökkel folytatott megbeszéléseit követően reflektorfénybe került Kim, most a járvány miatti határlezárásokkal súlyosbított gazdasági problémákkal kell megküzdenie. 

Két éve függőben vannak a Washingtonnal folytatott tárgyalások, mert Donald Trump nem volt hajlandó enyhíteni a szankciókon. A jelek szerint Joe Biden idén hivatalba lépett amerikai elnök sem töri magát, hogy teljesítse a diktátor kívánságait addig, amíg le nem állítja atomprogramján.

A tárgyalások akkor omlottak össze véglegesen, amikor 2019 februárját, a második csúcstalálkozót követően az Egyesült Államok visszautasította, hogy enyhítsen a szankciókon annak fejében, hogy leszerelnek egy elöregedőben lévő koreai atomlétesítményt. A sikertelenséget látva Kim még ugyanebben az évben egy konferencián arról beszélt, tovább fejlesztik a koreai atomarzenált a gengszterként viselkedő Egyesült Államokkal szemben.

Túl drága atomprogram

Bár egyelőre semmi nem fenyegeti hatalmát, egyre valószínűtlenebbnek tűnik, hogy Kim elérje az áhított, illetve korábban megígért célt. A 2012-ben megfogalmazottak szerint az atomprogram végrehajtásával együtt fog jólétet hozni a sokat szenvedett koreai népnek. 

Park Won Gon, a szöuli Ewha Womans Egyetem észak-koreai tanulmányokkal foglalkozó professzora szerint hosszú távon meghatározhatja Kim rendszerének és családjának helyzetét, hogy miként kezeli a gazdaságot az elkövetkező időszakban. Park érvelése szerint az atomfegyver, a gazdaság és a rezsim stabilitása szorosan összefügg egymással.Ha Kim nem tudja megoldani az atomkérdést, akkor a gazdaság sem tud talpraállni, ez pedig nyugtalansághoz, lázadáshoz vezethet. A sikerre csak akkor nyílna lehetősége Kimnek, ha sikerülne kibújnia a szankciók alól, mert csak így lehetséges javítani az ország gazdasági helyzetén, amelyet az extra nagy katonai kiadások jelentősen megterhelnek. 

Határzár és járvány 

A koronavírus-válság tovább súlyosbította a helyzetet, mert az önként vállalt határzár megbénította Észak-Korea kereskedelmét egyetlen jelentős szövetségesélvel, Kínával. 

A dél-koreai hírszerzés arra hívta fel a figyelmet, hogy az ország Kínával folytatott kereskedelme harmadára, 185 millió dollárra esett vissza. Az észak-koreai tisztségviselőket pedig aggasztja az élelmiszerhiány, az infláció, illetve a gyógyszerhiány miatt elszabaduló olyan betegségek, mint például a tifusz. 

Tovább nehezíti Kim helyzetét, hogy egyelőre remény sincs arra, hogy a Biden-adminisztráció ismét felgyorsítsa a tárgyalásokat. Az afganisztáni kivonulást követően ugyanis az amerikai elnök kijelentette, figyelmük fókuszát a jövőben a terrorizmusról és az olyan szélhámos államokról, mint Észak-Korea vagy Irán, a Kína felé fordítják. 

Andrej Lankov, a szöuli Kookmin egyetem professzora arra hívja fel a figyelmet a kérdés kapcsán, hogy Kim soha nem fog lemondani az atomfegyverekről, legfeljebb fegyverzetellenőrzésről lesz hajlandó tárgyalni. Ugyanakkor a kínai élelmiszer-, üzemanyag- és egyéb segélyek segítenek a felszínen maradni Kimnek. A professzor úgy véli, Észak-Koreában nem válság lesz, legfeljebb stagnálás, ami Kim számára elfogadható. 

Az Egyesült Államokkal való tárgyalások megakadása, illetve a pandémia miatt elrendelt határzár a megindult reformfolyamatokat is megakasztotta. A központi hatalom ugyanis agresszív ellenőrzést gyakorol a korábban az ellátás javítása érdekében engedélyezett magánszektor, illetve a piacszerű folyamatok felett. 

Fogyóban a devizatartalék

Annak jelei is láthatók, hogy tartanak a devizatartalékok kimerülésétől. Legalábbis erre utal, hogy korlátozzák a dollár és más külföldi valuták szerepét a gazdaságban. A gazdaság feletti egyre jobban erősödő központi ellenőrzés azért is fontos Kim számára, mert így biztosíthatók a források az atomprogram folytatására. 

Go Myong-hyun, a szöuli Asan Institute for Policy Studies vezető elemzője ennek kapcsán arra utalt, hogy az Egyesült Államok által elrendelt szankciók miatt Kimnek viszonylag hamar dönteni kell az atomfegyverek és a gazdaság talpra állítása között. A szankciókra ugyanis semmiképpen nem jelent választ a központi irányítás alá helyezett gazdaság.