Elektromos buszok áraszthatják el városainkat

Hírek2019. ápr. 18.Fellegi Tamás

Kormányinfo: Állami buszstratégia indul, nem változik a lakásáfa, rövidesen meglesznek a Corvinus Egyetemet működtető kuratórium tagjai.

Buszstratégia

A ma megtartott Kormányinfón elhangzott, hogy a kormány utolsó ülésén megtárgyalta az úgynevezett buszstratégiát, ennek lényege egyrészt, hogy a lehető legtöbb itthon használni szándékozott busz hazai gyártásból származzon, másrészt a városi tömegközlekedést sikerüljön átállítani elektromos buszokra.

3000 elektromos busz beszerzését támogatja és finanszírozza a kormány, így a környezetvédelmet szolgálva, három éven belül el szeretnének jutni oda, hogy azt követően már csak elektromos buszokat lehessen forgalomba állítani.

Lakásáfa

A héten a Magyar Nemzetnek adott interjút Banai Ádám, a Magyar Nemzeti Bank pénzügyi rendszer elemzése igazgatóságának vezetője, ebben leírta, hogy a 27 százalékos áfa túl magas az új lakások piacán.

A 2018. november 1-jéig építési engedélyt kapott lakásoknál 2023-ig lehet alkalmazni a korábbi kedvezményes, 5 százalékos áfakulcsot (míg korábban a dátum idén év vége volt). Sok lakásfejlesztést így elnyújtanak, mert nincs az a nyomás, hogy az év végéig feltétlenül be kell fejezni őket. A 2019-es befejezések egy része áttevődött 2020-ra, viszont 2021-től gyakorlatilag nem látszanak új lakásépítési projektek. Ha nincs változás a jelenlegi szabályozási környezetben, akkor 2021 teljesen elapadhat az újlakás-építés.

A Növekedés.hu kérdésére válaszolva Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter azt a választ adta, hogy konkrét tervek nincsenek az új lakások áfájával kapcsolatban, mivel a kormány nemrég hozta meg azt a döntést, hogy a 2019 végi határidőt kitolja. Figyelemmel kísérik azonban a helyzetet, olvassák ezeket az elemzéseket, és ha szükségesnek érzik, foglalkozni fognak a kérdéssel.

Növekvő áfabevételek

A költségvetés kiemelkedően erősen kezdte a 2019-es évet, az áfa bevételek több mint 40 százalékkal nőttek éves alapon az első negyedévben. Megkérdeztük, hogy a kormány előretekintve mire számít, mennyire fenntartható ez a növekmény?

Gulyás Gergely elmondta, hogy a számban van egy kis torzítás, mert tavaly az adatban négy havi áfa-visszatérítés szerepelt, idén csak három havi, de a növekedés ezzel együtt is dinamikus. Még nem számolnak az év egészére, de kormány optimista, tekintettel arra, hogy a gazdasági növekedés továbbra is dinamikus és a gazdaság fehéredése is jól halad.

Corvinus egyetem

A Növekedés.hu-nak Csák János a Corvinus Egyetem megújulásáért felelős projektszervezet vezetője korábban azt nyilatkozta, hogy Palkovics László innovációs és technológiai miniszter nevezi ki a Corvinus Egyetemet a jövőben fenntartó alapítványi kurátorait. Megkérdeztük, mikorra várható ez, azt a választ kaptuk, hogy egy hónapon belül.