Elfelejt mindent? - A korlátozások hatással vannak a memóriánkra is

A University of California Irvine intézményben kutatni kezdték, hogy a vírus miatti lezárások miként befolyásolták az emberek emlékezetét. Beszámoltak arról, hogy még azok a jó memóriájú emberek is, akik olyan eseményekre is emlékeznek, mint például egy 20 évvel ezelőtti mozijegy megvásárlása, azt tapasztalják, hogy elfelejtenek dolgokat – írja a BBC.

Persze az, hogy elfelejtünk megvenni valamit a boltban, nagyban különbözik attól, amikor valakinek a nevét felejtjük el, vagy épp azt, mit csináltunk múlt szerdán. De az emlékezet működésével kapcsolatos kutatások rámutatnak arra, hogy az újonnan korlátozott környezetünk hatással lehet a memóriánkra.

A legkézenfekvőbb tényező az elszigeteltség. Egyértelműen kevesebb emberrel találkozunk.

Kimarad, hogy az irodában vagy összejöveteleken beszélgessünk másokkal, pedig a történtek ismétlése segít megszilárdítani emlékeinket a velünk történtekről – ezek az úgynevezett epizodikus emlékek. Ha nem tudunk olyan mértékben társasági életet élni, mint eddig, akkor talán nem meglepő, hogy ezek az emlékek nem lesznek olyan kristálytiszták, mint a pandémia előtt.

Manapság, ha lehetőségünk is van beszélgetni, akkor is kevesebb élményről számolunk be, mivel döntően mindenki otthon van a bezárások miatt. Igaz, hogy mindezt kompenzálhatjuk azzal, hogy az online térben élünk közösségi életet, de ezek a beszélgetések azért nem ugyanolyanok.

A társasági élet hiányára rájön még, hogy sokan szoronganak a bizonytalanság miatt. A University College London pszichobiológusa, Daisy Fancourt és csapata az elmúlt időszakban az Egyesült Királyságban folytatott kutatásokat az emberek érzéseiről.

Amikor a lezárások elkezdődtek, a szorongás szintje elérte a csúcsot, utána fokozatosan csökkent, ugyanakkor az átlagos szint továbbra is magasabb maradt, mint általában.

Különösen azoknál, akik fiatalok, egyedül élnek, gyerekekkel élnek, alacsony jövedelműek vagy városi területeken laknak.

Az Egyesült Királyság Nemzeti Statisztikai Hivatala megállapította, hogy a depresszió aránya megduplázódott, az pedig ismert, hogy a depresszió és a szorongás egyaránt befolyásolja a memóriát – ezért lehet, hogy nem emlékszünk bizonyos tételekre a bevásárlásnál vagy a munkával kapcsolatos tennivalókra.

Mindezt megnehezíti az emlékeinket segítő „jelzések” hiánya. Ha elmegyünk dolgozni, akkor az utazás, a helyváltoztatás és a szünetek pontosan kijelölik a nap szakaszait, időpontokat társítva az emlékeink rögzítéséhez. De, amikor otthonról dolgozunk, az online találkozók egybefolyhatnak, mivel hajlamosak vagyunk pontosan ugyanazon a helyen ülni, a képernyő előtt. Kevesebb esély marad az emlékek „felcímkézésére”, amelyek segítenének megkülönböztetni őket.

Ahogy Catherine Loveday, a University of Westminster kognitív idegtudományának professzora fogalmaz:

Ha megpróbálsz emlékezni arra, hogy mi történt veled, amikor nincs sok különbség a napjaid között, az olyan, mintha úgy próbálnál zongorázni, hogy nincsenek fekete billentyűk, amelyek segítenének tájékozódni.

Aztán ott van az általános fáradtság is, ami ugyancsak nem segíti az emlékezést. Az online értekezletek fárasztóak, néhány munkát pedig sokkal nehezebb otthonról elvégezni. A rutin hiánya és a pandémiával kapcsolatos szorongás rossz hatással lehet az alvásunkra is. Tehát a fáradtság, a szorongás, a jelzések hiánya és a kevesebb társadalmi interakció együttesével nem csoda, hogy néhányan úgy érezzük, hogy az emlékeink cserbenhagynak minket.

Loveday professzor szerint van még egy további tényező is, amelyet talán észre sem veszünk: ez az agyunkra és különösen az emlékeinkre van ​​hatással, mégpedig az, ha különböző földrajzi helyeken töltjük az időt.

Amint elmegyünk otthonról, elkezdünk aktívan figyelni: akár egy erdőn, akár egy város körül haladunk, jobban kihasználjuk azt az agyi régiót, amelyet hippokampusznak nevezünk.

Vannak olyan tanulmányok, amelyek szerint a londoni taxisok minden kerülőutat kívülről tudnak – ezek a sofőrök nagyobb hippokampusszal rendelkeznek. Le kell kötnünk a hippokampuszt, hogy emlékezzünk az új információkra. Veronique Bohbot, a University in Canada idegtudósa azt találta, hogy ha az emberek élete korlátozottabbá és ismétlődőbbé válik, akkor csökken a hippokampusz használata.

A jó hír az, hogy tehetünk azért, hogy jobb legyen a helyzet: sétáljunk sokat, főleg ismeretlen utcákon. A mozgás szintén hasznos: muszáj minden értekezleten az íróasztalunkhoz ülni? Ha telefonhívásról van szó, sétáljunk inkább az utcán, és úgy beszélgessünk. Fontos arra is figyelni, hogy a hétköznapok és hétvégén ne olvadjanak eggyé, töltsük különböző elfoglaltságokkal a szabadnapokat.

Tegyük sokszínűbbé életünket: ha nem tudunk elmenni otthonról, keressünk egy teljesen új tevékenységet, amit otthon is tudunk csinálni, majd utána meséljünk erről valakinek, ezáltal jobban fogunk emlékezni rá. Akár naplót is írhatunk. Lehet, hogy kevesebb dolog történik, de később érdekes lehet visszaolvasni egy napunkat, ráadásul a naplóírás az emlékezést is segíti.

Ha pedig elfelejtünk valamit megcsinálni, akkor a listák készítése és a telefonos emlékeztetők beállítása sokat segíthet. Használjuk a fantáziánkat is: ha nem akarjuk elfelejteni, hogy tejet és tojást mindenképp kell vennünk, akkor mielőtt elindulunk vásárolni, képzeljük el magunkat, ahogy leemeljük őket a boltok polcairól és megvesszük.