Az adatok időállapota: késleltetett. | Jogi nyilatkozat

Eltitkolhatták az iráni háború amerikai áldozatainak valódi adatait

Hírek42 perceNövekedés.hu

A Pentagon 19-re frissítette az Irán elleni háborúhoz köthető amerikai katonai áldozatok hivatalos számát az adatbázisában, miután csendben hozzáadták egy női hadseregtiszt halálát, aki a Közel-Keletre utazva vesztette életét egy egészségügyi vészhelyzet következtében. A Washington Post szerint a szám ennél magasabb.

Ezzel a bővítéssel az iráni háború nyilvánosan dokumentált halálos áldozatainak száma 18-ról 19-re emelkedett, míg az adatbázis emellett több mint 820 harcban megsebesült katonát is nyilvántart.

Jelenlegi és korábbi amerikai tisztviselők ugyanakkor jelezték, hogy a nyilvános adatok nem feltétlenül tükrözik a konfliktushoz köthető katonai halálesetek teljes számát; a The Washington Post által idézett tisztségviselők 22-re vagy 23-ra teszik ezt a számot.Pete Hegseth védelmi miniszter visszautasította azokat a vádakat, miszerint a Pentagon szándékosan hallgatott volna el haláleseteket, kijelentve, hogy a harci veszteségeket nem lehet eltitkolni.

Az eltérések miatt éles figyelem irányult arra, miként osztályozzák és regisztrálják a katonai haláleseteket, mivel a Pentago adatbázisa a 19 halálesetből 14-et az Epic Fury hadművelet alá sorol.

Az iráni hadsereg veszteségei ennél nagyságrendekkel magasabbak, legalább 1800 fő, a polgári áldozatokkal együtt a hadművelet halálos áldozatainak száma pedig már meghaladta a 18 ezret szeptember 21-igm de nincsenek megbízható források a pontos adatokról - írja a Militaryspend.

Az elhúzódó iráni háború elfogadottsága az amerikai társadalomban nagyon alacsony, mindössze 26 százalék, a katonai veszteségek a félidős választások előtti kampány egyik fő témája lett a háború miatt megdrágult üzemanyagárak és magas, 7 százalék feletti jelzálog-kamatok miatt.

Donald Trump elnök már nem is ígérgeti, hogy a november 3-i választások előtt előrelépést tudna elérni Iránnal, amit elismert az ENSZ-ben mondott beszédében is. 

A legfrissebb országos közvélemény-kutatások alapján a félidős választások előtt a Demokraták határozott, 5–8 százalékpontos előnnyel vezetnek a Republikánusokkal szemben a kongresszusi választásokon.

A demokrata szavazók ráadásul jóval motiváltabbak, 67%-uk jelezte, hogy várja a szavazást, szemben a republikánusok 59%-ával.

Míg a Képviselőházban a Demokraták országszerte stabilan vezetnek, a Szenátusért folyó küzdelem jóval szorosabb, mivel a 2026-ban megújuló szenátusi székek jelentős része alapvetően republikánus beállítottságú államokhoz tartozik.

Az infláció, az üzemanyag árak emelkedése és a megélhetési költségek drágulása is a demokratáknak kedvez, annak ellenére, hogy Donald Trump elnök folyamatosan a gázolaj árának drasztikus csökkenését ígéri, amint megnyerik az iráni háborút.

Mivel Trump elfogadottsága és a Republikánusok népszerűsége között nagy a különbség, a választások legfőbb kérdése, hogy Trumpra, vagy a Republikánus Pártra szavaznak majd.