Háború: Kirúgták az ukrán védelmi minisztert

Hírek2023. szept. 4.Sz.A./MTI

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök leváltja Olekszij Reznikov védelmi minisztert, a lépés a legnagyobb vezetői váltás a háború kezdete óta.

A szokásos késő esti videójában az elnök Rustem Umerovot, a nemzeti privatizációs alap igazgatóját jelölte új miniszternek, megválasztásához kéri majd a parlament támogatását – írja a Guardian.

A lap emlékeztet, hogy Reznikov segített abban, hogy a nyugati országoktól több milliárd dollár értékben katonai segítség érkezzen Ukrajnának még 2021 folyamán, de a minisztériumának és az adományok kezelésének átláthatóságát több vád is érte korábban.

Ezen kívül tavaly robban ki a katonaság élelmezésének túlárazása körüli botrány, amely már akkor megingatta Reznikov pozícióját.

A védelmi miniszter leváltása illeszkedik az ukrajnai korrupció elleni fellépések sorozatába, Kijev ezzel is jelezni kívánja, hogy előbb utóbb az Európai Unió tagjává szeretne válni. Emellett a háború miatt a közvélemény nagyon érzékenyen reagál a korrupcióra.

Zelenszkij szavaz szerint úgy döntött, hogy lecseréli az ukrán védelmi minisztert: Olekszij Reznikov több mint 550 háborús napon van túl, és az elnök úgy véli, a minisztériumnak új megközelítésre van szüksége társadalmi és katonai szempontból egyaránt.

Az elnök szerint a posztra jelölt Umerovnak nincs szüksége további bemutatkozásra, és az elnök reméli, a parlament mihamarabb rábólint a jelöltségére.

A 41 éves krími tatár Umerov tavaly szeptember óta vezeti Ukrajna legnagyobb privatizációs alapját, és fontos szerepet játszott több nemzetközi megállapodásban, így a gabonaexportról szóló egyezményben is. A privatizációs alap élére a korábbi vezetés elleni korrupciós vádak miatt helyezte az elnök.

- Az Ukrajnának nyújtandó további védelmi segélycsomagokról tárgyalt vasárnap telefonon Volodimir Zelenszkij ukrán és Emmanuel Macron francia elnök. Erről Zelenszkij tájékoztatott a korábban Twitterként ismert X közösségi oldalon.

Az ukrán elnök közlése szerint a telefonbeszélgetés során megállapodás született Franciaország és francia cégek részvételéről a tervek szerint ősszel Ukrajnában megrendezendő első védelmi ipari fórumon. Tárgyaltak továbbá a gabonafolyosó működésének szavatolásáról és az odesszai régió biztonságának megerősítéséről.

Zelenszkij és Macron emellett megállapodott abban, hogy országaik tárgyalásokat kezdenek a kétoldalú biztonsági garanciáktól a G7-nyilatkozat alapján. A hét legfejlettebb ipari országot tömörítő G7-csoport vezetői a július eleji vilniusi NATO-csúcstalálkozón fogadtak el nyilatkozatot az Ukrajnának nyújtandó biztonsági garanciákról.

- Az Odessza megyei Reni dunai kikötővárosban lévő katonai üzemanyagraktárokra mért csoportos dróncsapást éjjel az orosz hadsereg - jelentette ki Igor Konasenov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a vasárnapi hadijelentést ismertetve.

A tábornok szerint az orosz erők az elmúlt nap folyamán 14 ukrán ellentámadást vertek vissza és az ukrán fél a különböző frontszakaszokon több mint 650 katonát vesztett, akik közül mintegy 250-en a Donyeck körzetében vívott harcokban estek el.

A "különleges hadművelet" övezetében megsemmisített ukrán katonai célpontok között nevezett meg egyebek között egy drónirányitó központot, öt lőszerraktárt, egy MiG-29-es harci gépet és 34 drónt.

Az orosz ellenőrzés alá került és az Ukrajnával határos orosz területek több településéről jelentettek a helyi hatóságok ukrán tüzérségi csapásokat. Az orosz légvédelem Belgorod megye légterében lelőtt egy ukrán drónt.

Az éjszaka folyamán átmenetileg felfüggesztették a moszkvai polgári repülőterek és a Kercsi-szoroson átvezető Krími híd forgalmát.Dmitrij Medvegyev, az orosz biztonsági tanács elnökhelyettese egy, a Szahalinon megtartott tanácskozáson azt mondta, hogy az év eleje óta mintegy 280 ezer ember szerződött az orosz fegyveres erőkhöz.

Beszámolója szerint a katonák között vannak önkéntesek és tartalékosok. Medvegyev augusztus elején még 231 ezer új szerződésesről beszélt.