Idén is milliós fejlesztési támogatásokat nyerhetnek a társasházak az OTP-nél

Hírek2019. máj. 27.Növekedés.hu

Kevesebb, mint 3 hetük maradt a társasházaknak, hogy akár több mint egymillió forint vissza nem térítendő felújítási támogatásra pályázzanak az OTP Business-nél. Az idén tizenegyedik alkalommal meghirdetett Társasházi Pályázat 15 lakóközösséget, összesen 12 millió forinttal támogat.

A KSH május elején megjelent adatai alapján, 2019. I. negyedévében 3661 új lakást adtak át országosan, ami 2010 óta a legerősebb évkezdetet jelenti, míg a lakásfelújítások száma az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége szerint várhatóan nem nő ebben az évben 2018-hoz képest: a nagyjából 4 millió lakott lakásból csupán 180 ezerben lesz jelentősebb felújítás. Részben ezért, a rekonstrukciók ösztönzésére hirdette meg idén is a lakóközösségeket vissza nem térítendő támogatással segítő pályázatát az OTP Business.

Az idén 11 éves kezdeményezés célja a társasházak környezetének korszerűsítése és szépítése, a közösségi élet kialakításának, illetve fenntartásának támogatása, valamint a lakóépületek és a lakók biztonságát szolgáló fejlesztések ösztönzése. Az érintetteknek azonban már csak néhány hetük maradt a június 16-ai határidőig, hogy a pályázat weboldalán található egyszerűsített űrlap kitöltésével benyújtsák jelentkezésüket.

„Több tucat lakóközösség mindennapjait könnyítette vagy szépítette meg az elmúlt évtizedben a Társasházi Pályázat országszerte. A legtöbb ilyen beruházást tapasztalataink szerint pusztán forráshiány miatt halogatják, ám a támogatásokkal rövid időn belül elérhetővé válnak a lakók által évek óta vágyott fejlesztések” – mondta Csonka Tibor, az OTP Business ügyvezető igazgatója.

Így történt ez abban a két debreceni társasházban is, amelynek Sándorné György Mária a közös képviselője. A Faraktár utcai 16 lakásos ház egy pincehelység pihenő- és egészség-szobává alakítására nyert támogatást három éve, amelyet mára rendszeresen használnak az idős lakók, akár vérnyomásuk ellenőrzésére, akár csupán beszélgetésekre, de a közgyűléseket is ebben a közösségi helységben tartják.

A Bornemissza utcában található 12 lakásos társasház lakói egy szabadtéri edző-parkot alakíttattak ki kertjükben a tavaly nyert támogatásból. A telepített eszközök környezetét nemrég füvesítették, így hamarosan már használhatják is a lakók a berendezéseket. „Ha nem indulunk az OTP Business Társasházi Pályázatán, akkor csak nagyon soká tudtuk volna ezeket a fejlesztéseket megvalósítani, hiszen mindig vannak olyan problémák a társasházakban, amelyek megoldása fontosabb lehet az ezekhez hasonló közösségi céloknál” – fogalmazott Sándorné György Mária.

A szakmai zsűri kategóriánként öt pályázatot díjaz. Emellett a nyertes pályázatokat benyújtó közös képviselők vagy lakók további 100.000 forint értékű ajándékutalványt kapnak. Egy lakóközösség több kategóriában is adhat be külön-külön pályázatot, és több célra is nyerhet támogatást egyszerre. Sőt, azon lakóközösségeknek, amelyeknek korábban nem volt, és a pályázat miatt nyitnak a banknál számlacsomagot, 6 hónapig számlavezetési díjat sem kell fizetniük.

Díjazás mindhárom kategóriában:

  • helyezés: 1.300.000 Ft
  • helyezés: 1.000.000 Ft
  • helyezés: 800.000 Ft
  • helyezés: 600.000 Ft
  • helyezés: 300.000 Ft

Kategóriák:

  • EZERMESTER: energetikai és strukturális fejlesztés, zöld beruházás, üzemeltetési fejlesztés, hulladékgazdálkodás stb.
  • BIZTONSÁG: védelem és biztonság, akadálymentesítés, tűz és vagyonvédelem, stb.
  • KÖZÖSSÉGÉPÍTÉS: közösségi terek, játszótér, kertrendezés, kerékpártároló