Kína már a Starbucksot is lenyomná

Hírek2019. márc 24.Növekedés.hu

Egy startup azt a célt tűzte ki, hogy Kínában megszerzi a piacvezető szerepet a Starbuckstól, a világ legnagyobb kávézóláncától. A gyorsan bővülő kínai kávézólánc sikerének titka, hogy aláment a Starbucks árainak, illetve működési modellje az elvitelre, házhozszállításra épül.

A Luckin Coffee kínai startup bevallott célja, hogy „legyőzze a Starbucksot Kínában”. Jól halad efelé a cég, ugyanis tavaly, működésük első évében, kétezer kávézót nyitottak Kínában. Az idei tervek pedig további 2500 egység beindításáról szólnak. Ha ez megvalósul, akkor be is előzik a Starbucksot.

Az amerikai cég ugyanis 3600 kávézóval van jelen Kínában, amely globális szinten a lánc második legnagyobb piacának számít.

A Luckin sikere az innovatív – alacsonyabb működési költséggel járó – üzleti modelljében gyökerezik: a legtöbb kávézójuk ugyanis csak elvitelre szolgálja ki a fogyasztókat, akik egy alkalmazáson keresztül tudják leadni előre a rendelésüket.

A Starbucks egészen tavaly augusztusig nem szállította házhoz termékeit, ami Jeffrey Towson, a Pekingi Egyetem közgazdászprofesszora szerint „szinte bűnnel ért fel” Kínában, ugyanis a szektorban általános az igény a kiszállításra a kínai emberek részéről.

Az amerikai cég tavaly nyáron végül az Alibaba kínai technológiai óriáscéggel állt össze a kiszállítási szolgáltatások nyújtására.  

A Luckin népszerűségének másik oka, hogy kávéi olcsóbbak a Starbukshoz képest. Egy latte az amerikai láncnál 4,28 dollárba, míg a Luckinnál 3,54 dollárba kerül.

A Luckin gyorsan kialakult népszerűsége révén helyet kapott az unikornisoknak nevezett leggyorsabban fejlődő startupok kínai listáján. Tavaly a cég közel 120 millió dolláros veszteséget könyvelt el, amit a startup marketing igazgatója, Jang Fej a cég terjeszkedésével magyaráz.

„Jelenleg arra fókuszálunk, hogy minél több helyen megjelenjünk, és minél gyorsabban szolgáljuk ki a fogyasztóinkat” – mondta a Raconteur.net brit üzleti portálnak. 2018 végi finanszírozási körben a cég 200 millió dollárt tudott bevonni, amivel értéke 2,2 milliárd dollárt tesz ki.

Jeffrey Towson szerint a valódi piaci kihívást a Starbucks és a Luckin számára nem azt jelenti, hogy egymástól szipkázzák el az ügyfeleket, hanem hogy minél jobban bővítsék a kínai kávéfogyasztók bázisát. Jelenleg ugyanis még nem mondható nagy kávéfogyasztó nemzetnek a kínai.

Az egy főre jutó átlagos kínai kávéfogyasztás évi 3 csészét tesz ki, miközben ez az Egyesült Királyságban 250, az USA-ban 363 csészét jelent.

A kínai piac azonban nagyon gyorsan bővül, a növekedés mértéke nyolcszoros a világpiaci átlaghoz képest a Nemzetközi Kávé Szervezet adatai szerint.