Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Koncz Zsófia: 160 milliárd forinttal támogatja a kormány a villamosenergia-hálózat fejlesztését

Hírek2023. máj. 15.MTI

A kormány több mint 160 milliárd forinttal támogatja a villamosenergia-hálózat fejlesztését, rugalmasabbá tételét - jelentette ki az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára Szegeden.

Koncz Zsófia, az MVM Démász Áramhálózati Kft. Fehér-tói alállomásának ünnepélyes átadásán az mondta, az ukrajnai háború és az arra adott szankciós politika következtében nagyon nehéz energiahelyzet alakult ki. A kormány célul tűzte ki, hogy megteremtse az energiaellátás biztonságát, és azt, hogy megfizethető árú energiához juthassanak a fogyasztók. Hozzátette: fontos cél az is, hogy minél több energiát itthon termeljük meg.

A magyar villamosenergia-mixben a napenergia aránya a világon a hatodik, Európában a harmadik legmagasabb. Tavaly 1100 megawatt (MW) napelemes kapacitás épült ki Magyarországon, ez több, mint 2019 előtt összesen. A tavalyi év végére a hazai beépített fotovoltaikus kapacitás meghaladta 4 ezer MW-ot, az idei év első négy hónapjában pedig további, több mint 700 MW-nyi beruházás készült el - közölte a politikus.

A kormány 2030-ig 6 ezer MW-nyi napelemes kapacitás kiépítését tervezte. Úgy tűnik ez egy-két éven beül elérhető, az évtized végére pedig akár e cél kétszerese is teljesíthető - közölte az államtitkár. Mint mondta, február óta minden hónapban megdőlt az ipari naperőművek termelési csúcsa. Május 1-jén pedig volt olyan negyedóra, amikor a hazai villamosenergia-igényt teljes egészében karbonsemleges, 94 százalékban megújuló forrásból sikerült fedezni.

Koncz Zsófia elmondta, a Fehér-tói alállomás elkészülte az energiahálózat fejlesztése érdekében indult beruházássorozat első eleme. A következő alállomás Soltvadkerten készül el. Az MVM Démász Áramhálózati Kft. három éven belül több mint 400 MW-tal kívánja növelni a naperőművekben megtermelt, hálózatba fogadható energia volumenét. Hasonló, a villamosenergia-hálózat rugalmasságát növelő beruházások valósulnak meg az MVM Émász Áramhálózati Kft. területén is.

Az államtitkár kitért arra is, fontos a kiegyenlítő energia biztosítása is. Ennek érdekében három, kombinált ciklusú gázturbinás erőművi blokk épül: egy Visontán, kettő pedig Tiszaújvárosban. Az Energiaügyi Minisztérium az akkumulátoros energiatárolás fejlesztését is segíti - tette hozzá.

Mihálffy Béla (KDNP), a térség országgyűlési képviselője kifejtette, az új alállomás kiemelten fontos a szegedi lézeres kutatóközpont szomszédságában épülő Science Park áram-ellátása szempontjából. A tudományos, innovációs park infrastruktúrájának kiépítését a kormány 9,5 milliárd forinttal támogatja.

Bally Attila, az MVM Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese elmondta, az új alállomás és a hozzá kapcsolódó 3 kilométeres nagyfeszültségű távvezeték kialakítása az elmúlt évek egyik legnagyobb villamosipari beruházása a térségben.

A fejlesztés 11 hónap alatt, egyhektáros területen, csaknem 4 milliárd forintból, részben uniós forrásból készült el. Az alállomáson működő, kettő 132/22 kV-os, 40 MVA teljesítményű transzformátor egy Szeged nagyságú város - 160 ezer lakossági ügyfél - energiaigényét tudja biztosítani - közölte a szakember.

A helyi és az újonnan jelentkező ipari igények kiszolgálása mellett a beruházás lehetővé teszi a térségben épült új naperőművek által termelt energia fogadását is - tudatta a vezérigazgató-helyettes.

A beruházás során különös figyelmet fordítottak madárvédelmemre, egyebek közt madáreltérítőket szereltek fel, melyek a napfény és a UV-fény visszaverésével akadályozzák meg a madarak ütközését a szabadvezetékekkel - mondta Bally Attila.