Küszöbön a magyar gazdálkodók digitális átállása

Hírek2019. szept 17.Növekedés.hu

A digitális technológiák ma már nélkülözhetetlenek az agárgazdaság hatékonyságának, jövedelmezőségnek, valamint az élelmiszerek és élelmiszer-alapanyagok minőségének javulásához.

Elkészült Magyarország Digitális Agrár Stratégiája (DAS), olvashatjuk a NAKlap szeptemberi számában. A kormány 2019. augusztus 1-jén fogadta el a Digitális Jólét Program részeként kidolgozásra kerülő stratégiát.

Az ebben foglalt intézkedések elősegítik a hazai agrárium digitalizációját és versenyképességének növelését

– hangsúlyozta Nagy István agrárminiszter a stratégiát ismertető sajtótájékoztatóján.

Továbbá elmondta, hogy a versenyképesség, a generációváltás és a fenntartható gazdálkodás területén is olyan új kihívásoknak kell megfelelni, amelyeket csak teljesen új stratégiával és szemlélettel lehet végrehajtani - írta meg az MTI.

Kiemelte, hogy a gazdaságok modernizálásával, illetve a DAS intézkedései révén ingyenesen biztosított információkkal megelőzhetők a klímaváltozás hatására kialakult szélsőséges időjárás okozta károk. Kitért arra is, hogy az Agrárminisztérium a DAS-t érvényesíteni fogja a közös agrárpolitika 2020 utáni tervezésénél, ez alapján tesz majd javaslatot az európai uniós források felhasználásának tervezésekor a stratégiában megfogalmazott programok támogatására.

A magyar élelmiszer-gazdaságban a jelenleginél 60 százalékkal nagyobb a termelési potenciál. Az agrármodernizáció, az agrárdigitalizáció azt a célt szolgálja, hogy Magyarország a folyamatok hatékonyabb szervezésével és a feldolgozottság növelésével jobban ki tudja használni az élelmiszer-termelésben rejlő lehetőségeit

– fejtette ki a miniszter.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara beszámolója alapján:

  • A mezőgazdasági szakképzés fejlesztése komplex programmal valósulhat meg, amely az „Okos Gazda” nevet kapta.
  • A gazdálkodók számára a DAS leglátványosabb eleme a Digitális Agrár Rezsicsökkentés.
  • Továbbfejlesztik a NAK által üzemeltetett növényvédelmi előrejelző szolgáltatást.
  • Kialakításra kerül egy országos lefedettségű UAV drón szolgáltatás.

Az agrárgazdaság hatékonyságának elősegítését a DAS többféle módon is támogatja. Ilyen többek közt az  „Okos Tesztüzemi Rendszer” vagy az ePincekönyv bevezetése.

A magyar agráriumban a digitális technológiák hatékony felhasználásához, üzemeltetéséhez 2500-3000 agrárinformatikusra lesz szükség. A Nagy István ezért különösen fontosnak nevezte, hogy a közeljövőben agrárinformatikai képzések induljanak.

Szükség van agrárinformatikai specialisták, szaktanácsadók képzésére is, akik segítenek az agrárgazdaság szereplőinek a digitális technológiák alkalmazásában

– jelezte.

A sajtótájékoztatón Gál András Levente, a Digitális jólét program szakmai vezetője egyebek mellett kiemelte: becslések szerint mintegy 120 ezer magyar agrárvállalkozónak lehet szüksége napi szinten információkra, ha precíziós gazdálkodásba kezdenek, a digitális agrárakadémia létrehozásával várhatóan 2020 januárjától el tudják érni ezeket a gazdákat.