Az adatok időállapota: késleltetett. | Jogi nyilatkozat

Még mindig kérdés, mikor és mennyi uniós pénzt kapunk, további reformokat kér Brüsszel!

Hírekegy órájaMTI, Növekedés

Hidegzuhany érkezett Brüsszelből, az uniós pénzekről szóló eljárás mégsem olyan egyértelmű: az ügy most a Tanács elé kerül, amelynek egy hónapja lesz, hogy döntsön a korlátozások feloldásáról - közölte ma az Európai Bizottság, amely szerint hazánkban "további, szélesebb körű reformokra is szükség van."

Az uniós pénzek lehívásáról tett augusztusi kormányzati nyilatkozatok túl optimisták voltak Brüsszel mai bejelentésének tükrében. "Az Európai Bizottság pozitívan értékelte a magyar kormány által az európai uniós költségvetés és az EU pénzügyi érdekeinek védelmével összefüggésben tett intézkedéseket, a Magyarországgal szembeni korlátozások feloldásáról azonban az uniós tagországok kormányainak képviselőiből álló Tanácsnak kell döntenie" - jelentette ki Ujvári Balázs, a brüsszeli végrehajtó testület szóvivője szerdán.

A szóvivőt az Európai Bizottság sajtótájékoztatóján arról kérdezték, mikortól vehetnek ismét részt az érintett magyar egyetemek hallgatói az Erasmus+ programban, illetve mikortól férhetnek hozzá kutatók a Horizont Európa program forrásaihoz.

Ujvári Balázs hangsúlyozta: a bizottság értékelése fontos és pozitív lépés, de az eljárás még nem ért véget. Mint mondta, a magyar kormány mintegy két hete értesítette a bizottságot a feltételességi rendelet keretében meghozott intézkedésekről, amelyeket az uniós testület azóta megvizsgált, és pozitívan értékelt.

Az ügy most a Tanács elé kerül, amelynek egy hónapja lesz arra, hogy döntsön a korlátozások feloldásáról. A szóvivő kiemelte: addig az intézkedések érvényben maradnak.

Amennyiben a Tanács feloldja a korlátozásokat, a döntés napjától ismét lehetővé válik, hogy az uniós költségvetésből új pénzügyi kötelezettségvállalásokat tegyenek az érintett magyar egyetemekkel - közölte. Hozzátette: jelenleg nem lehet új pénzügyi kötelezettségvállalást tenni az érintett intézményekkel, ez csak a tanácsi döntés után változhat meg.

Maciej Berestecki bizottsági szóvivő a még zárolt kohéziós forrásokról közölte: mintegy 3,5 milliárd euró továbbra sem hozzáférhető Magyarország számára, ezeket azonban nem a feltételességi mechanizmus alapján függesztették fel. Mintegy 2,7 milliárd euró kifizetését az Európai Unió Alapjogi Chartájához kapcsolódó horizontális feljogosító feltételek nem teljesítése miatt tartják vissza. Ezek az akadémiai szabadságot, az LMBTI-közösség védelmét - ezen belül az úgynevezett gyermekvédelmi törvényt -, valamint a menedékjogot érintik. További mintegy 800 millió euró tematikus feljogosító feltételekhez kapcsolódik, egyebek között a társadalmi befogadás, a szegénység csökkentése és a romák társadalmi integrációja területén.

A szóvivő hangsúlyozta: ezek a források külön eljárásokhoz kapcsolódnak.Hozzátette: a magyar helyreállítási és ellenállóképességi terv forrásai szintén külön eljárás alá tartoznak. A bizottsági tájékoztatás szerint Magyarország júniusban nyújtotta be módosított helyreállítási tervét, amelyet a bizottság, majd júliusban a Tanács is jóváhagyott. A terv teljes keretösszege mintegy 10 milliárd euró, Magyarországnak szeptember végéig kell benyújtania a kifizetési kérelmét. Az Európai Bizottság ezt követően értékeli a teljesített reformokat és beruházásokat, majd ennek alapján dönt arról, hogy a helyreállítási alapból mekkora összeg kifizetése válhat lehetővé. Tineke Strik az Európai Parlament Magyarországgal foglalkozó jogállamisági jelentéstevője a bizottsági bejelentésre reagálva, sajtóközleményében azt írta: a Magyarország által elért előrelépést el kell ismerni, és fontos, hogy az ország ismét teljeskörűen részt vehessen az Erasmus+ és a Horizont Európa programban. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy több milliárd euró felszabadításáról csak a reformok tényleges végrehajtása alapján szabad dönteni, nem pedig jövőbeli intézkedésekre tett ígéretekre kell alapozni.

A holland zöldpárti képviselő elvárja, hogy Európai Bizottság részletesen megindokolja, miért ítéli meg úgy, hogy az uniós költségvetést fenyegető kockázatok kezelése megfelelő, miközben olyan fontos reformok, mint például a közérdekű vagyonkezelő alapítványok rendszerének kivezetése, még folyamatban vannak.

Strik szerint most az a Tanács feladata, hogy alaposan megvizsgálja a bizottsági javaslatot. Hozzátette: elvárja, hogy az Európai Parlamentet is részletesen tájékoztassák, hogy az elláthassa demokratikus ellenőrző szerepét.

"Az ilyen horderejű döntések, amelyek az adófizetők pénzéből származó milliárdokat és alapvető értékeink épségét érintik, megkövetelik az ellenőrzést" - hívta fel a figyelmet.

Úgy vélte, hogy a költségvetési feltételességi mechanizmusok keretében azonosított problémákon túlmenően Magyarországon további, szélesebb körű reformokra is szükség van, ezekkel - közölte - az Európai Unióról szóló szerződés 7. cikke alapján folytatott eljárásban foglalkoznak.