Megverték a piacot a BÉT Részvényfutam játékosai

Hírek2019. ápr. 17.Növekedés.hu

1800-nál is többen játszottak a harmadik alkalommal megtartott BÉT Részvényfutamon, a Budapesti Értéktőzsde és a Pénziránytű Alapítvány közös, középiskolás diákoknak szóló online tőzsdejátékán. A játékosok révén öt hét alatt mintegy 17 ezer megbízás született, összesen 3,77 milliárd forint értékben. A BÉT Részvényfutamban leginkább az OTP, a MOL és a Richter papírjait forgatták, azonban a kisebb és közepes kapitalizációjú részvényekkel is előszeretettel kereskedtek. A tőzsdejáték legnagyobb hozamát produkáló játékosa a kőszegi Jurisich Miklós Gimnázium és Kollégium tanulója lett. A játék során először a tanulók szülei is próbára tehették részvénykereskedői tudásukat. A verseny célja a befektetői tudatosság és a tőzsdei ismeretek játékos formában történő bővítése volt. A valós piacon a BUX index a játék időtartama alatt mintegy 1,66 százalékos növekedést produkált, az aktív Részvényfutam játékosok átlagos portfóliónövekedése meghaladta az 2 százalékot. A diákok közül kikerült TOP 10 részvényfutamos tőzsdéző átlagosan 13 százalékos hozamot ért el, átlagosan 20 kötéssel.

A BÉT Részvényfutam indulói

Országosan 203 iskolából csatlakoztak a február 25-én elstartolt online tőzsdejátékhoz, amelyhez a Budapesti Értéktőzsde fejenként 2 millió forint virtuális tőkét szolgáltatott. Az 1812 induló 92 százaléka, 1668 fő a diákok táborát erősítette, míg a maradék 8 százalékot a tanárok és a diákok szülei alkották. Idén első ízben a diákok szülei is csatlakozhattak a BÉT Részvényfutamhoz, mintegy 75-en regisztráltak a játékra.

Az összes résztvevő 60 százaléka (1101 játékos) folytatott aktív kereskedési tevékenységet a játék teljes időtartama alatt, ennyien kísérték folyamatos figyelemmel az öt hetes tőzsdejátékot. Érdekességképpen, a felhasználók több mint fele (54 százalék) mobileszközökről, vagyis telefonról, illetve tabletről játszott.

Részvények, mutatók

A BÉT Részvényfutam játékosai a játék teljes egésze alatt 17 259 megbízással éltek, melyből – 87 százalékos arányban – 15 015 kötés teljesült, mintegy 3,77 milliárd forint értékben. Az aktív játékosok által megforgatott összeg tekintetében ez átlagosan 3,43 millió forintot jelent. Az öt hét során 2 623 541 darab részvény fordult meg a versenyzők keze alatt, vagyis egy-egy játékos átlagosan 1450 darab részvény adásvételét valósította meg.

A diákok előszeretettel kereskedtek a blue chip részvényekkel, amelyek a megbízások több mint negyedét (28 százalék) tették ki. Az OTP papírjaira érkezett a legtöbb, 1978 darab megbízás, amelyből 1727 teljesült; a MOL részvényeire 1485 kötésből 1323, míg a Richter esetében 1431 megbízásból 1269 teljesült. Érdekesség, hogy a negyedik blue chip, a Telekom nem került bele a BÉT Részvényfutam TOP 10 részvényei közé. A mid-cap részvények közül a Zwack, az Opus, a Waberer’s, a Duna House és a Konzum részvényeit is szívesen forgatták a játékosok, utóbbi öt papír a megbízások teljes forgalmának ugyancsak 28 százalékáért felelt.

A BUX index a játék időtartama alatt mintegy 1,66 százalékos növekedést produkált: a magyar makrogazdasági pálya, a Standard & Poor’s és a Fitch hitelminősítő intézetek felminősítéseinek és a megfelelő adatoknak köszönhetően a befektetők pozitívan álltak a magyar piachoz, ezáltal erős alapot teremtettek az áremelkedésnek. A BÉT Részvényfutam alatti kereskedés tükrözte ezt a tendenciát, az aktív játékosok átlagos portfóliónövekedése meghaladta az 2 százalékot. A diákok közül kikerült TOP 10 részvényfutamos tőzsdéző átlagosan 13 százalékos hozamot ért el, átlagosan 20 kötéssel.

A tőzsdejáték során a versenyzők a kereskedés mellett a naponta kitölthető kvízkérdésekre adott helyes válaszaikkal is növelhették virtuális tőkéjüket. A játék végére 6 596 kvízt töltöttek ki, melynek harmadában (2 228) érkezett mindhárom kérdésre helyes válasz.

Az iskolák aktivitásának tekintetében a Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium delegálta a legtöbb, 287 részvényfutamost, közülük 269 diákot. Őket követi a Szombathelyi Szolgáltatási SZC Tinódi Sebestyén Gimnáziuma és Idegenforgalmi, Vendéglátói Szakképző Iskolája, ahonnan 136-an vettek részt (ebből 129 diák), a harmadik legaktívabb iskola pedig a kőszegi Jurisich Miklós Gimnázium és Kollégium lett 123 versenyzővel (ebből 120 diák).

Nyeremények, nyertesek

A BÉT Részvényfutam legnagyobb portfóliónövekedése több mint 19 százalék lett, amelyet a kőszegi Jurisich Miklós Gimnázium és Kollégium diákja ért el, míg a legnagyobb hozamot elért tanár közel 22 százalékos eredményt tudhat a magáénak. A legeredményesebb diák és tanár mellett a legmagasabb értékű portfólióval rendelkező szülő – aki több mint 4 százalékos hozamot ért el –  egy-egy hat főnek szóló virtuális valóság élmény ajándékutalványt nyert. Továbbá, minden héten az adott játékhét alatt legnagyobb portfóliónövekedést elért öt játékos és a kvíz helyes kitöltői közül kisorsolt öt versenyző is egy-egy JBL Flip 3 hangszóróval lett gazdagabb. A nyereményeket ünnepélyes díjátadó keretében adták át április 16-án, a Pénziránytű Iskolahálózat rendezvényén.

A Pénziránytű Alapítvány további értékes különdíjakat ajánlott fel a legjobban szereplő diákok és tanárok, valamint a legaktívabb iskolák számára. A Pénziránytű Iskolahálózat tagiskolái közül a 3 legjobban teljesítő diák tabletet, a 3 legjobban teljesítő tanár okostelefont, a 3 legaktívabb iskola pedig projektort kapott jutalmul.