Mekkora stabilitás várható az új olasz kormánytól?

Hírek2019. szept. 5.Sz.A.

A két koalíciós párt közötti különbségek ellenére stabilabbnak ígérkezik az új olasz kormány, mint az előző. Megszüntették a sok konfliktust okozó kormányfő-helyettesi posztokat, és a legvitatottabb belügyi tárcát független kapta. Az olasz történelem legfiatalabb kormánya jött létre.

Sikerült viszonylag rövid idő alatt megállapodni a legfontosabb pontokban a parlamentben legerősebb frakcióval rendelkező Öt Csillag Mozgalom és a balközép Demokrata Párt (PD) között, így bemutatta új kormányának névsorát Giuseppe Conte független kormányfő, aki másodszorra alakít kormányt.

Az új kabinet beiktatására csütörtökön kerül sor, miután Sergio Mattarella köztársasági elnök jóváhagyta az új koalíció összetételét. Csütörtökön az olasz törvényhozás mindkét házában bizalmat kell szavaznia az új kabinetnek.

A tárcákat az új Conte-kormányban mindenesetre úgy próbálták elosztani, hogy tanultak az előző koalíció hibáiból, és az új szövetségben először kétkedők is poszthoz jussanak mindkét pártból, így erősítve az először meglehetősen távoli álláspontok közeledését.

A konfliktusok elkerülése céljából megszüntették az augusztus 20-án felbomlott koalcióban rengeteg feszültséget okozó kormányfő-helyettesi pozíciókat, és Paolo Gentiloni korábbi kormányfőt uniós biztosnak jelölték. Az egyezségnek ez fontos része, mivel Gentiloni a balközép párt egyik meghatározó személyen, aki 2016 és 2018 között vezette a kormányt.

Az új külügyminiszter Luigi Di Maio lesz, a belügyminiszteri posztot pedig egy független Luciana Lamorgese magas rangú köztisztviselő tölti be, a miniszterek többsége dél-olasz. Az Öt Csillag részéről engedménynek számít, hogy az eddigi független Giovanni Tria helyett a jövőben egy baloldali politikus, Roberto Gualtieri vezeti a gazdasági tárcát. A minisztériumok vezetését is nagyjából egyenlő arányban osztották meg, dacára annak, hogy PD-nek sokkal kevesebb parlamenti képviselője van.

A tárcák egyharmadát nők vezetik, és a miniszterek átlagéletkora 47 év, amivel a második Conte-kabinet Olaszország történelmének legfiatalabb kormány. 

A Financial Times információi szerint az új külügyminiszter először az utóbbi időben megromlott olasz-francia kapcsolatokat próbálja megjavítani. 

Az új kabinetben lehetséges töréspontot jelentő témákról - mint például az alapjövedelem, a nyugdíjreform, az áfaemelés, és a PD által beígért adócsökkentés - egyelőre nem tudni biztosat, márpedig az új költségvetést nemsokára össze kell állítaniuk.

A kormánykrízis a tavaly tavaszig teljesen ismeretlen, független jogászprofesszorból miniszterelnökké avanzsált Giuseppe Conte megerősödését hozta, jelenleg a legnépszerűbb politikus Sergio Mattarella köztársasági elnök mellett, ami nagyban segítette az új kormány létrejöttét. A PD-n belül is óriási az elfogadottsága, és az Öt Csillag belső internetes szavazásán is 80 százalék támogatta az új koalíciót és Conte személyét.

Az előző kabinet mindössze 14 hónapig tartott ki, a tavalyi általános választások nyertese, az Öt Csillag Mozgalom az Északi Ligával kötött koalícióját Matteo Salvini volt belügyminiszter, a Liga vezetője rúgta fel a számára elsöpró győzelmet hozó EP-választások után.

Salvini és az Öt Csillag vezetője, Luigi Di Maio között szinte végig feszült volt a viszony, és a nyáron már alig beszéltek egymással, a kormányt gyakorlatilag Giuseppe Conte tartotta össze. Az utolsó csepp a pohárban a Torino-Lyon gyorsvasút megszavazása volt, melyet az Öt Csillag ellenzett környezetvédelmi okokból. Salvini előrehozott választásokban reménykedett, de ahogy

Silvio Berlusconi, a Forza Italia vezetője és Salvini szövetségese is figyelmeztette, nem jól választotta meg a koalíció felmondásának idejét, és nem kalkulált azzal, hogy új pártszövetség jöhet létre.

Salvini szerint az új kormány "eladja Itáliát" az Európai Uniónak, és "a kormány Párizsban, illetve Brüsszelben született, de nem tudnak elbújni az olasz nép ítélete elől." A volt belügyminiszter nem is titkolja, hogy az új kormány bukására vár, hogy előrehozott választásokat írhassanak ki, amint a jelenlegi felmérések szerint nyerne.