Miért adunk másoknak jobb tanácsokat, mint saját magunknak?
HírekBizonyára önökkel is előfordult már, hogy legjobb barátjuk tanácsért fordult önökhöz. Meghallgatták a problémát és némi mérlegelés után megadták a választ a kérdésre. Utána pedig úgy érezték, hogy ez volt a legjobb tanács, amit valaha is adtak. Aztán kis idő múlva barátjukéhoz hasonló helyzetben találták magukat és képtelenek voltak dönteni, hogy mit is tegyenek. Vajon miért van ez? Miért tudunk másoknak könnyű szívvel - és szájjal - remek tanácsokat osztogatni és miért vagyunk döntésképtelenek, amikor mi kerülünk hasonló helyzetbe? Ugyanaz a feladat, ugyanúgy nekünk, magunknak kell megoldanunk - és a helyzet is nagyjából ugyanolyan. De valóban ugyanolyan lenne? Hát persze, hogy nem. Hiszen a mi problémáink esetében a mi bőrünkre megy a játék. Teljesen máshogy látjuk a helyzetet és a tét is sokkal nagyobb. A probléma igen régóta ismert az emberiség számára, olyannyira, hogy több ezer éves.
Salamon király paradoxonának hívjuk azt, amikor más emberek problémáira sokkal könnyebben meglátjuk a megoldást, mint a sajátjainkéra.
Salamon király Izrael harmadik, és legismertebb uralkodója volt, időszámításunk előtt 1000 körül született és időszámításunk előtt 928 körül hunyt el. Salamont bölcsként és igazságosként ismerjük, a Biblia is ezt emeli ki róla. Neki tulajdonítják a Példabeszédek könyvét, a Prédikátor könyvét, az Énekek énekét és néhány zsoltárt is.
Uralkodásának hosszú évei alatt híre ment bölcsességének és messze földről vándoroltak el hozzá az emberek, hogy megoldja vitás kérdéseiket. Ismert a “salamoni döntés” kifejezés is, ami szintén erre utal. A klasszikus történetet a Királyok könyve meséli el. E szerint volt két nő, akik egy házban laktak. Három nap különbséggel adtak életet gyermekeiknek. Csakhogy az egyik véletlenül álmában agyonnyomta a fiát. Mikor ezt észrevette, átosont éjszaka a másik nőhöz és kicserélte a halott fiút az élőre. A másik nő reggel rémülten látta, hogy egy halott gyerek fekszik mellette, aki nem is az övé.
Salamon király elé vitték az ügyet, mindketten hosszasan bizonygatták, hogy az élő gyermek a sajátjuk. Salamon igazságos ítéletet akart hozni, úgy döntött, hogy a két nőnek meg kell osztoznia a gyereken.
Kardot hozatott és elrendelte, hogy vágják ketté a fiút.
Az ál-anya beleegyezett ebbe, a valódi anya viszont rémülten tiltakozott, azt mondta, hogy inkább adják a másik nőnek a fiút, mintsem meghaljon. Ebből Salamon kitalálta, hogy melyikük az igazi anya, és neki ítélte a gyermeket. Látjuk tehát, hogy Salamon, a bölcs király valódi éleslátással és igazságossággal volt képes mások ügyében ítélkezni.
Ismert azonban az is - bár kevésbé köztudott -, hogy Salamon magánélete tele volt rossz döntésekkel és kontrollálatlan szenvedélyekkel. Több száz pogány felesége volt, imádta a vagyont és a hatalmat, dicsekedett gazdagságával. Fiát elhanyagolta, nem nevelte. Így a trónon utána következő fia, a zsarnok és uralkodni képtelen Roboám Izrael 12 törzse közül tízet maga ellen fordított, akik külön királyságot alapítottak. Salamon magánélete tehát országszakadáshoz, később a zsidók közötti polgárháborúhoz vezetett.
A látszólag bölcs király tehát paradox módon viselkedett. Mások tetteit kiválóan ítélte meg, a saját életében viszont képtelen volt erre. A Salamon paradoxon kifejezést Igor Grossmann, a University of Waterloo pszichológia professzora találta ki erre a jelenségre. Grossmann szerint a bölcsesség olyasvalami pragmatikus, racionális belátás, amely segít az embereknek életük nehéz döntéseiben.
Ehhez azonban az szükséges, hogy túllépjünk saját egocentrikus nézőpontunkon. Úgy is fogalmazhatjuk, hogy kívül kell emelkednünk a problémán.
Ez, ha saját magunkról van szó, meglehetősen nehéz feladat.
Amikor másnak tanácsot adunk, az kicsit olyan, mintha egy teleszkópba néznénk bele - a nagytotált látjuk, így képesek vagyunk arra a két-három tényezőre összpontosítani, ami valóban fontos. Amikor viszont a saját életünkről van szó, akkor olyan, mintha mikroszkópba tekintenénk. Helyzetek, érzések sokasága kering ilyenkor bennünk, roppant nehéz ezeket tisztázni és a helyükön kezelni. Órákat, napokat, rosszabb esetben éveket lehet ilyenkor önelemzéssel, önmarcangolással eltölteni és rágódni a helyes megoldáson.
Mi tehát a megoldás? Szaknyelven ezeket heurisztikus döntéseknek hívják. Magyarra fordítva ez valami olyasmit jelent, hogy a gondolatok, gyötrődések, kétségek, vágyak, érzelmek dzsungelében való tévelygés helyett vágjuk le az utat, és találjunk egy rövidebb ösvényt, ami a megoldáshoz vezet. Ez persze így túlságosan lilának hangzik.
A gyakorlatban azonban azt jelenti, hogy célszerű nekünk is tanácsot kérni. Szakemberhez fordulni,
aki hasonló problémákkal találkozott már, végigrágta magát rajtuk és kiigazodik azok dzsungelében.
Aztán persze adódik a szintén dzsungel-bonyolultságú probléma: melyik szakértőhöz forduljunk és a mi garancia arra, hogy ő valóban bölcs tanácsot ad nekünk? Így nincs más hátra, mint hogy kockáztassunk. Aztán saját hibás döntéseinket felvállalva, és azokból lehetőleg minél többet okulva bölcsebben tudjuk majd kormányozni az életünket. 