Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Újra beindult az élelmiszerinfláció - meddig mehetnek el az árak? 

Interjú2025. jan. 6.Kovács Dániel

A KSH adatai alapján novemberben 4,9 százalékos volt az élelmiszerinfláció, egyes termékek körében kiugróan magas volt a drágulás. Mi okozza az áremelkedést, és mikor lesz vége? A Növekedés.hu Éder Tamást, a Felelős Élelmiszergyártók Szövetségének elnökét kérdezte, aki azt is elárulta, többet kell-e fizetnünk az ünnepi asztalra szánt sertéskarajért.

Ismét erősödött az infláció, az élelmiszerekért novemberben 4,9 százalékkal fizettünk többet a boltokban az előző év azonos hónapjaihoz képest. Van olyan termék is, amely közel 40 százalékkal drágult. Mi hajtja felfelé az árakat?

Ha megnézzük a Központi Statisztikai Hivatal élelmiszerinflációs indexét, akkor azt látjuk, hogy a legnagyobb áremelkedést pontosan azok a termékkörök produkálták  - a tej, a liszt, a tojásilletve az olaj - amelyek között egy évvel ezelőtt novemberben még ársapka volt a termékkategória meghatározó termékein.

A tejtermékek közül a 2,8 százalékos UHT tej, a liszt esetében a BL-55-ös, a tojás, amelyek  fontos szereppel bírnak a fogyasztói kosárban, rögzített áron kerültek a vásárlókhoz egy évvel ezelőtt, csakúgy, mint a napraforgó-étolaj.

Sejthető volt, hogy a hatósági árak kivezetése után előbb-utóbb ezeknél a termékeknél is végbemegy az az áremelkedés, ami az élelmiszerpiacon korábban más termékeknél már lezajlott.

Most, hogy az ársapka már a múlté, ahogy az azt felváltó, kötelező akciózás rendszere is megszűnt, ez a folyamat gyorsan beindult. Alapvetően a korábban ársapkás termékek lökték meg most az élelmiszerinflációt, valamint bizonyos szezonális termékek, zöldség-gyümölcsök áremelkedése okozták a legnagyobb mozgást.

A húsok esetében azt láthatjuk, hogy a sertéshúsok és húskészítmények döntő részének az idén október-novemberi árszínvonala gyakorlatilag ugyanott van, mint egy évvel ezelőtt, ebből is egyedül a sertéscomb lóg ki, nem meglepő módon, hiszen ez szintén ársapkás termék volt.

Elvonatkoztatva a sertéscomb érthető drágulásától, az összes terméket vizsgálva mi volt a jellemző idén a sertéshús árakra?

Tapasztalható volt egy kis mértékű emelkedés év közben, de tényleg minimális. Az élő sertés árát követte egy nagyon alacsony emelkedési ciklus, de utána jött csökkenés is, azaz igazán érdemi árváltozás az éven belül nem volt a sertéshúspiacon, és a húskészítmények piacán sem.

Már látjuk az év nagy részének a fogyasztásra vonatkozó adatait, mit szólnak az árakhoz a fogyasztók?

Az élelmiszerfogyasztás a reméltnél alacsonyabb szinten növekedett, volumenét tekintve mindenképpen. Továbbra is tart az, hogy az emberek inkább a gyengébb minőségű, olcsóbb termékek felé fordulnak az egyes kategóriákon belül, és növekszik a B-brandek  illetve az üzletláncok saját márkás termékeinek forgalma.

Egyértelműen a márkatermékek a legnagyobb vesztesei ennek az átalakulásnak. Van tehát idén egy egészen minimális forgalomnövekedés, de ennek a belső struktúrája olyan értelemben kedvezőtlen, hogy továbbra is az olcsó gyenge minőségű termékek iránti kereslet tudott nőni.

Hogyan reagáltak erre a gyártók? Klasszikus eset a virslié, amelyet szinte teljesen felváltottak a hűtőpultokban a roppanós pálcikák, ilyen-olyan fantázianevű rudacskák, amelyeket nem kötnek olyan szigorú minőségi előírások…

Tény, hogy a dualizálódás az jellemző erre az időszakra, és jól látható, hogy a termékkategóriákon belül az olcsóbb, sok esetben utánzat-termékek aránya növekszik, de azért szerencsére teljes kiszorításról nem beszélhetünk.

A karácsonyi vacsora ugyanakkor idén sem marad el, ahhoz pedig elengedhetetlen a rántott sertéskaraj. Mekkora forgalomra számítanak az ünnepi időszakban, helyrebillen végre a fogyasztás?

Azt gondolom, hogy karácsony előtt mindenképpen növekedni fog a fogyasztás. Az év ezen szakaszában jellemzően az időarányos átlagos éves fogyasztást nagyjából 15-20 százalékkal meghaladó  a kereslet a sertéshúsok és húskészítmények iránt.

Talán ebben az évben is számíthatunk ilyen mértékű forgalomnövekedésre. Azért a magyar emberek az év végén az ünnepi asztalra szeretnek sertéshúsból készült termékeket tenni, illetve sertéshúskészítményeket is viszonylag nagy mennyiségben,

és abban reménykedünk, hogy a forgalomban mindenképpen lesz növekedés. Az egy másik kérdés, hogy melyik minőségi szegmens iránt lesz magasabb a kereslet, ezt most még nem látjuk.

Nehéz most a jövőbe tekinteni, hiszen nagy a bizonytalanság, de mit gondol, mit hoz az ágazatnak a 2025-ös esztendő?

Abban reménykedünk, hogy egy kicsit erősebb gazdasági növekedés lesz, ebből fakadóan erősebb forgalomnövekedés, ami talán leállítja azt a folyamatot, ami az elmúlt két évben jellemző volt, hogy minőségben lefelé vásárolnak a fogyasztók.

Erre a reményre ad némi alapot a jövedelmeknek az előzetesen várható növekedése. Nyilván itt a forint leértékelődése egy nagy kérdőjel, hogyha az történik hosszú távon, ami az elmúlt három-négy hétben, akkor azért sok minden zárójelbe kerülhet a szolidan optimista előrejelzéseinkből, de mi egyelőre abban bízunk, hogy érdemi növekedés lesz a fogyasztásban, és ezt zömében magyar és jobb minőségű élelmiszerekből fogják a fogyasztók kielégíteni.