Milliárdos vekkerek

Hírek2018. jan. 22.Növekedés.hu

Mióta a telefonok is mutatják az időt, a karórák lassan kezdenek kimenni a divatból. Viszont van egy vevőkör, amelyik nem hajlandó lemondani erről a régivágású viseletről. Ma egy tehetős üzletembernek a megjelenéséhez épp úgy hozzá tartozik a méregdrága Rolex vagy egy Zenith, mint a Louis Vuitton öltöny vagy a zsebben lapuló Ferrari-kulcs. Mi most összeszedtünk párat a legdrágább órák közül, visszafelé, hogy érdekesebb legyen.

  1. Aeternitas Mega 4
Gyártó: Franck Muller Értéke: 2,7 millió dollár (682 millió Ft) A mesterek öt éven át dolgoztak rajta, míg végül 2009-ben Monacoban lerántották róla a leplet. Ez a sajátságos időmérő jelenleg korunk legbonyolultabb mechanikus órájának számít. Összesen 1483 darabból áll. Ami nem kevés tekintve, hogy vannak olyan olcsó modellek, amik mindössze 50 alkatrészből lettek összerakva. Hogy a gyártó mennyire ad a látszatra azt jól mutatja, hogy egy időben a legnevesebb órakiállításra a Baselworldre el se mentek. A Franck Mullernél nem akartak egy lenni a sok közül, inkább a rendezvény idejére kibéreltek egy közeli kastélyt és tartottak egy saját kiállítást.
  1. Patek Philippe Reference 1518
Gyártó: Patek Philippe Értéke: 11 millió dollár (2,8 milliárd Ft) Ahhoz képest, hogy az 1851 óta működő svájci óragyár évi több mint 1 milliárd dolláros forgalmat termel, viszonylag kevés 40-50 ezer órát szoktak gyártani egy esztendőben. A ketyegőiket viszont csillagászati áron adják el. A szóban forgó darab pedig a legdrágább, amit valaha alkottak: ez az 1941-ben készült óra volt az első, amibe egy úgynevezett öröknaptár is került. Ez azt jelenti, hogy a dátumot is jelzi, de úgy hogy számol a szökőévekkel is. Mindössze 4 darab létezik belőle a világon ebből az egyik a –trónfosztott– román királyi család tulajdona. Bár vannak nemesfém alkatrészei is, nagyrészt rozsdamentes acélból készült.
  1. Meteoris
Gyártó: Louis Moinet Értéke: 17,7 millió dollár (4,5 milliárd Ft) Mi az, ami a Földön még az aranynál is ritkább? – ezt a kérdést tették fel maguknak a Louis Moinet-nél, amikor pár éve belevágtak egy új kollekció elkészítésébe. A válasz a meteorit kőzet volt. Az egyik órájukba épp ezért egy olyan ásványt helyeztek el, amelynek a kora a kutatások szerint 4,6 milliárd év. Csak alig pár millió évvel fiatalabb, mint a Naprendszer. A Földre egy hullócsillag képében érkezett, de hogy mikor azt már nehéz lenne megmondani. A különleges órának három társa is akad: ezekbe a Mars, a Hold és az Itqiy nevű meteorit egy-egy darabja került.
  1. „Paul Newman Daytona”
Gyártó: Rolex Érték: 18,7 millió dollár (4,72 milliárd Ft) Ez a Rolex a horribilis értékét nem annyira a drága alkatrészeinek, mint inkább az egykori viselőjének köszönheti. A híres hollywoodi színész Paul Newman 1968-ban kapta a feleségétől. Az óra hátlapjába a versenyekért rajongó úrának a nő egy üzenetet is belevésett: „Vezess óvatosan”. Ezt a vekkert a gyűjtők valóságos Szent Grálként tartják számon. Végül egy árverésen, ahol 1 millióról indult a licit, 18,7 millió dollárért kelt el. Ebből az összegből a Rolex friss Daytona modelljeiből 9030 darabot lehetne venni. 1.Hallucination Gyártó: Graff Diamonds Értéke: 55 millió dollár (14,3 milliárd forint) Emlékszünk még Marie Antoinette híres nyakláncára, mely annyi bonyodalmat okozott, hogy végül az évszázad egyik nagy pere bontakozott ki körülötte? Nos a „Hallucination”-t is pont abból az okból hozták létre, amiért annak idején a híres nyakbavalót is: az ékszerkészítők olyasmit akartak alkotni, ami a maga műfajában a legdrágább. Az óra platinából készült karkötőjére 110 karátos roppant ritka, színes gyémántokat raktak. A cég elmondása szerint a mesterembereknek több ezer munkaórájukba telt mire összerakták a műremeket, ami többe kerül, mint egy magánrepülőgép.