Milyen piaci, nemzetgazdasági és társadalmi kihívásokat okoz a klímaváltozás?

Hírek2019. nov 20.Növekedés.hu

A fenntarthatóság és a klímaváltozás okozta kihívások adták a központi témáját a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) éves konferenciájának. A vándorgyűlésen több mint 130 előadó osztotta meg gondolatait a mintegy 800 fős hallgatósággal. Következzenek a konferencián elhangzott legfontosabb megállapítások.

A klímagazdaságtan is a főáram részévé vált

A klímaváltozás hatásait tekintve hazánk az egyik legsérülékenyebb ország Európában. A szélsőséges időjárási jelenségek gyakoribbá válása előbb-utóbb egyre erőteljesebb politikai, szabályozói reakciót vált ki, ami alapvetően változtatja meg a gazdasági környezetet.

A klímaváltozás és az energiaprobléma végre átlépte a gazdasági közgondolkodás ingerküszöbét, sőt a klímagazdaságtan a közgazdaságtan főáramának részévé vált. A technológiaváltás jól ismert és sokat kutatott gazdasági folyamat, ugyanakkor a technológiai fejlődés iránya, üteme és mértéke is nehezen jelezhető előre. Ugyancsak nehéz modellezni a szabályozási környezet változásait. A fenntarthatóbb gazdasági és társadalmi működés érdekében meg kell haladni a gazdasági növekedés mindenhatóságát. Az Európai Unió kohéziós politikájának nagy szerepe lehet az ilyen irányú átmenet – és benne az átalakuláshoz szükséges társadalmi innovációk – támogatásában.

A 2021–2027-es időszak európai uniós költségvetésére tett finn elnökségi javaslat szerint valamennyi tagállam támogatja azt a célt, hogy az EU költségvetésének 25 százalékát a klímacélok szolgálatába kell állítani.

Ezért mielőbb olyan konkrét hazai klímavédelmi (agrárgazdasági, vízgazdálkodási, valamint egyéb természet- és környezetvédelmi) programokat kell kidolgozni, amelyek megvalósításával a klímacélokra szánt uniós támogatásokat a leghatékonyabban lehet felhasználni.

A globális felmelegedés kedvezőtlen hatásaival szemben a talajvédelemre, az öntözésre és a levegővédelemre összpontosítva, a megelőzés és az alkalmazkodás eszközeinek támogatásával (például erdőtelepítéssel, épületkorszerűsítéssel, környezetkímélő, digitalizált mezőgazdasági technológiákkal, koncentrált vidékfejlesztési programokkal, valamint a hozzájuk kapcsolódó szabályozási lépésekkel) kell felvenni a harcot.

Emellett lokálisan és globálisan is legalább ekkora figyelmet követel az élelmiszer-pazarlás, amely nagyfokú és felesleges környezetterhelést okoz.

A növénytermesztésben – a vízgazdálkodás és öntözés fejlesztése mellett – új, a szárazságot és a szélsőséges időjárási viszonyokat jobban elviselni képes növényfajták térnyerése jelentheti az alkalmazkodás útját. A precíziós gazdálkodás és az „okos falu” fejlesztések a környezetet kevésbé terhelő, energiahatékony megoldásokat kínálnak. Emellett a környezeti terhek igazi csökkentését és a természetes regenerálódás képességének visszaállítását a biogazdálkodás elterjedésétől várhatjuk. Az agrárium alkalmazkodóképességének fontosságát a bankszektor már felismerte, hiszen a klímaváltozás hatásaira nem reagáló technológiák finanszírozása jelenti ma már a nagyobb kockázatot.

Az EU közös agrárpolitikájában várhatóan a jövőben is nagy hangsúlyt képviselnek a területalapú támogatások, amelyek azonban nem ösztönzik kellőképpen a klímaváltozás hatásaira reagálni képes technológiák elterjesztését. Ezt a hiátust a nemzeti agrártámogatás rendszerén belül kell kiküszöbölni. A nemzeti támogatási rendszernek az is a feladata, hogy orientálja a bankok agrárfinan­szírozási gyakorlatát.

Ha a környezettudatos és a pazarlásmentességre törekvő szemléletmódot sikerül általános piaci versenyfeltétellé tenni a mezőgazdasági termékek és szolgáltatások területén, akkor van esély egy nagyot lépni a fenntarthatóság irányába. Ebben szerepet játszhat a „zöld finanszírozás”, azaz a környezetbarát beruházások finanszírozásának marketingeszközökkel és támogatásokkal való ösztönzése is.

A magasabban képzettek tovább dolgoznak

Az úgynevezett intergenerációs transzferrendszer (a családtámogatások, az oktatás, az egészségügy és a nyugdíjrendszer) fenntarthatósága erősen függ a demográfia folyamataitól. A várható élettartam hosszabbodása miatt emelkedik az effektív nyugdíjkorhatár is, így a társadalom öregedése a vártnál kisebb mértékben fenyegeti a nyugdíjrendszer fenntarthatóságát. Az elmúlt években a várható élettartam „növekménye” ugyanis az idősebb munkavállalási életkorban teljes egészében a munkaerőpiacon jelent meg, nem pedig az ellátórendszerben.

Az effektív nyugdíjkorhatár emelkedése nem független a korhatárra érők iskolai végzettség szerinti összetételétől.

A magasabban képzettek tovább dolgoznak, így a nyugdíjrendszer mára „begyűjtötte” a korábbi emberitőke-beruházások (vagyis az 1960-as évekbeli oktatási reform) hozamát.

A nyugdíjkorhatárt hosszú távon akkor a legkönnyebb emelni, ha beruházunk az emberi tőkébe, és javítjuk az idősek foglalkoztathatóságát. Ebben az egészségügyre is komoly feladatok hárulnak, hiszen az egészségben eltöltött évek száma Magyarországon átlagosan 67 év, ami nagyjából 3 évvel marad el az uniós átlagtól, és a régióban is csak a román értéknél kedvezőbb némileg.

Magyarországon véget ért az „olcsó és korlátlan” munkaerő-kínálat korszaka

Az aktivitási és foglalkoztatási ráta tekintetében hazánk felzárkózott az uniós országos középmezőnyébe, a foglalkoztatási rátánk a 20–64 éves korosztályban mára elérte a 2020-ra kitűzött, 75 százalékos célértéket.

A munkaerőpiaci folyamatok javulására ható tényezők között meghatározó a versenyszféra munkaerő-felvevő képességének erősödése, a közfoglalkoztatás kiterjesztése, a nyugdíjkorhatár emelése és a továbbfoglalkoztatást ösztönző intézkedések.

Bár a foglalkoztatás minőségi mutatói közül több is javul, továbbra is gyenge pontként azonosítható a viszonylag magas heti munkaóraszám, a bérnövekedés ellenére relatív viszonylatban még mindig alacsony hazai munkakompenzáció és az atipikus munkavállalási formák alacsony elterjedtsége. Külön figyelni kell a nem dolgozó, és már nem tanuló fiatalokra. Az alacsony munkanélküliségi ráta a tapasztalatok szerint magas lemorzsolódást, jelentős fluktuációt okoz a nagyvállalatoknál, a hazai kkv-szektor pedig nehezen talál munkaerőt.

Szükséges felhívni a figyelmet arra is, hogy a munkanélküliség jelentősen eltér az ország nyugati és keleti fele között, a munkavállalók mobilitási készsége pedig még mindig alacsony. Éppen ezért célszerű lehet a munkalehetőségeket állami segítséggel a rászoruló területekre juttatni.

A munkaerő csekély országon belüli mobilitásának egyik fontos oka, hogy az azonos méretű és komfortfokozatú ingatlanok ára jelentősen eltér az ország nyugati és keleti térsége között. Így az átköltözéssel elérhető többletkeresetet sokszor teljesen felemészti a drágább lakhatás. Egyszerre kellene tehát serkenteni, hogy a munkahelyek oda vándoroljanak, ahol van még szabad munkaerő, a munkaerőnek pedig megérje az átköltözés a munkaerőhiányos térségekbe. A vidék népességmegtartó erejét a munkahelyteremtés mellett a tömegközlekedés, a távközlés és az úthálózat fejlesztésével, a lakóingatlanok korszerűsítésének ösztönzésével is fejleszteni lehetne.

A foglalkoztatási formák átalakulása, a digitális forradalom, a technológia folyamatos megújulása, a mesterséges intelligencia térhódítása új készségek felértékelődését hozta el a munkaerőpiacon.

A jövőben kiemelt figyelmet kell fordítani ezeknek a nem kognitív készségeknek a fejlesztésére, amiben kulcsszerepe van a kora gyermekkornak; ezért főleg a hátrányos helyzetű családok esetében komoly feladat hárul e téren az óvodákra és az iskolákra.

A hazai autóipari beruházások kapcsán reális kockázat, hogy Magyarország beleragadhat a közepes jövedelem csapdájába: az értékláncban ugyanis a járműgyártás a legalacsonyabb hozzáadott értékű tevékenység. Amennyiben az ellátási láncban jobb pozícióra törekszünk, az több tudást igényel, ezért a kitörés útja a képzés. Magas nyelvi és tudományos alapkompetenciákkal rendelkező, érettségizett szakmunkásokra, valamint a végrehajtáson túl jelentős problémamegoldó képességgel rendelkező, felsőfokú képzettségű szakemberekre van szükség az ágazatban. Mindenképpen támogatható tehát a magas színvonalú, duális képzés további elterjesztése, illetve az a cél, hogy a hazai felsőoktatási intézmények legjobbjai a világ élmezőnyébe kerüljenek. Az oktatás színvonalának emeléséhez mindenképpen felül kell vizsgálni az oktatásban dolgozók bérezési rendszerét.

A korszakváltás számos változást hoz magával a gazdaságban. Bizonyos vállalkozói modellek kihalnak, miközben újak jönnek létre. A kiskereskedelem jelentősen átalakul, a szolgáltatásokban terjed a digitalizáció, és a mesterséges intelligenciára épülő szolgáltatások száma egyre nő. A termelésben az integráció erősödik, ami nagyobb rugalmasságot és élesedő versenyt eredményez.

Ahhoz, hogy e kihívásokhoz a kkv-szektor alkalmazkodni tudjon, a generációváltás elősegítése, a technológiai váltás megkönnyítése és a szükséges munkaerő biztosítása elengedhetetlen.

Vállalkozóbarát, innovatív szemléletű államra van szükség

A gyors technológiai fejlődés hatalmas lehetőség a társadalom számára, ugyanakkor rengeteg kockázattal is jár. Felmérések szerint 2035-ig a vállalati nyereségek 38 százalékos növekedése várható csupán a mesterséges intelligencia alkalmazásától és robotizáció bevezetéséből. Ugyanakkor a robotizáció teljesen átalakítja a munkaerőpiacot.

Magyarországon az Ipar 4.0 megoldásait elsősorban a folyamatok fejlesztésére alkalmazzák, és jellemzően ma még csak a nagyvállalatok – közülük is elsősorban a feldolgozóiparban tevékenykedő nagyvállalatok – a leginkább nyitottak az új technológiák bevezetésére.

Az üzleti intelligencia, a 3D-nyomta­tás és a gyártási folyamatok robotizációja a leggyakrabban használt megoldások. Az integrált megoldások bevezetése komoly tőkebefektetést igényel, ezért a kisvállalatok rövid távon hátrányba kerülhetnek az Ipar 4.0 technológiai megoldásainak átvételében. A vállalatok ugyanakkor csak akkor tudnak fenntarthatóan fejlődni, ha képzik is a humán erőforrásaikat az új technológiák hasznosítására.

Az innováció alapú gazdaság kialakítását nem lehet teljes egészében a piacra bízni – az államnak is szerepet kell vállalnia benne. Ehhez nagyon sok sikeres vállalkozás és egy vállalkozóbarát, innovatív szemléletű állam szükséges. A fejlődés elsődleges forrása ugyanis az innovációs képesség.

A hatékony állammal kapcsolatban szükséges tisztázni, hogy az állam számos alapvető funkcióval rendelkezik, amelyeknél a hatékonyság más-más módon értelmezendő és mérendő. Hasznos lenne tehát sorra venni az állami feladatokat, meghatározni az ellátásukhoz szükséges alkalmazotti létszámot és digitalizációs igényeket. Jó példaként említhető a NAV esete, ahol ez a folyamat látványos eredményeket hozott.

Komoly kihívást jelent a hatékonyság mérése. Az állami szektorban – vagy legalábbis annak meghatározó részében – nem a profitorientált cégekhez hasonló hatékonyságmérésre van szükség, hanem a tevékenység jellegéhez igazodó, egyedi módszerekre, amelyek között szerepelnie kell az állam szolgáltatásait igénybe vevő állampolgárok elégedettségmérésének is.

A hatékonyság mérésében fontos lehet az állami támogatások hatékonyságának a nyomon követése is. A sportfinanszírozásnál például érdemes lenne megvizsgálni, hogy van-e olyan támogatási szint, amely fölött a támogatás már kontraproduktív lehet.