Mit köszönhet a Szilícium-völgy a középkornak?

Az egyetemek megjelenése, önállósága, a jogászképzés kialakulása ágyazott meg Európa felemelkedésének, a kapitalizmus kialakulásának. 

Varázsszó manapság az innováció. Amelyik vállalat nem innovatív, az nem is igazi vállalat. Amelyik feltörekvő ország nem fordít elegendő költségvetési pénzt a kutatás-fejlesztésre, azt máris leírják – innováció nélkül nem lehet lépést tartani a technológiai fejlődéssel. A mai kor vállalati titánjai, a tech-cégek, a Google, az Amazon, az Apple, a Microsoft mind az innovációnak köszönhetik, hogy globális multikká lettek. Valahogy úgy néz ki, mintha az innováció 20–21. századi találmány lenne, amit a Szilícium-völgyben vittek tökélyre – szinte a semmiből (pontosabban a garázsból) jöttek ezek a cégek. 

A tudásalapú gazdaság fogalma az innovációhoz hasonlóan közhellyé vált. Élethosszig tanulás, magolás helyett képességek kifejlesztése. Mindez az oktatási rendszeren múlik. Nyilvánvaló az összefüggés az oktatás minősége és az innováció között. Ha azonban ez nyilvánvaló, akkor annak is nyilvánvalónak kellene lennie, hogy az innováció nem modernkori jelenség. Innováció alatt többnyire a technológiai haladás valamilyen kézzelfogható megnyilvánulását értjük, ennek azonban intézményei feltételei vannak.

Példák tucatjait lehetne sorolni: az indiai IT-szektor felemelkedése, a kínai gépipar mérnökeinek tömege. Vagy a második világháború utáni Egyesült Államok, ahol a leszerelő katonákról szóló törvény ingyenes főiskolai–egyetemi oktatást tett nekik lehetővé – tömegek zárkóztak fel ennek köszönhetően a középosztályhoz. 

De miért kéne a példák sorában megállni a 20. vagy a 19. században? A reneszánszban a felsőoktatás, az egyetemek elterjedése tette lehetővé a kereskedelem virágzását. Ez volt az a kor, amely sok tekintetben megalapozta mai, modern gazdaságot. A University of California és a Müncheni Egyetem kutatóinak egy közös tanulmánya azt vizsgálja, hogy milyen kontextusban jelent meg ebben a korban az innováció. 

A 900-as évektől nagyjából az 1500-as évekig tartó időszakban, a késő középkorban, a reneszánsz elején Európa sikeresen formálta át magát a világ vezető hatalmává. Vajon mi tette ezt lehetővé? Hát persze, hogy az innováció és az e mögött álló oktatás. A bolognai egyetemet 1088-ban alapították. De vajon mi volt előbb? Az iskolák járultak hozzá a virágzó gazdaság kialakulásához vagy épp fordítva: a virágzó gazdaság tette lehetővé az oktatás színvonalának emelkedését? A tanulmány szerzői a német példát vizsgálták meg. A németek kissé késve kapcsolódtak be ebbe az áramlatba, a tanulni vágyó német diáknak a 14. század előtt külföldre kellett utaznia – Olaszországba, vagy Franciaországba. 

A helyzet az 1370-es évek végén változott meg.

Ez a dátum ismerős lehet egy teljesen más területről: ekkor szakadt szét ugyanis a katolikus egyház. Az olaszok és a franciák egyaránt maguknak követelték az egyház vezetését – Róma és Avignon versengett egymással. De milyen következménye volt ennek az oktatásra nézve? A Rómához hű német diákokat kirúgták a francia egyetemekről – a németek hirtelen rádöbbentek, hogy egyetemekre van szükségük. 

Ideális teszthelyzet ez annak eldöntésére, hogy a gazdaság ágyaz meg az oktatásnak, vagy fordítva, hiszen ebben az egyházszakadás előtti időszakban nem voltak német egyetemek, tehát nem hozhatta azokat létre az erős gazdaság.

A szerzők tehát megnézték, hogy milyen volt a német gazdaság növekedése az egyházszakadás előtt és után, valamint azt, hogy az uralkodó vagy a helyi fejedelmek milyen gyakorisággal adtak a városoknak piac-működtetési jogot és mikor alapítottak egyetemeket. Azt találták, hogy a „piaci privilégiumok” száma csökkenőben volt az egyetemek alapítása előtt, ám ezt követően emelkedésnek indult. Érdekes megfigyelés az is, hogy az egyetemek létesítéséből a távolabbi városok is profitáltak, ők is részesedtek valamilyen formában a gazdasági függetlenségből. Ezzel párhuzamosan a brit és a francia gazdaság nem sokat változott az egyházszakadást követően. 

Az egyetemek létrejötte nyomán a Rajna-völgyében hamarosan a mai Szilícium-völgyhöz hasonló, pezsgő, innovatív szellemi élet alakult ki. De hogy jön ide az innováció? A jogászokon keresztül, akik az akkori világ legnagyobb innovátorai voltak. A joghallgatók római jogot tanultak, amely nagy hangsúlyt helyez a szerződésekre és a tulajdonra, a kereskedelem, a gazdaság kialakulásának legfontosabb elemeire. A római jog univerzális volt, Európa-szerte tanították – éles ellentétben a korábban bevett szokásjoggal, ami nagyon erősen kötődött a helyi viszonyokhoz, no és persze az aktuális uralkodó szeszélyeihez. A római jog egyértelmű és határozott volt, ugyanakkor kellően rugalmas is ahhoz, hogy az univerzális jogelveket a speciális, egyedi esetekre lehessen alkalmazni. A szokásjog ezzel szemben informális és változékony volt. A számos önálló fejedelemség gyakorlatilag jogi, törvénykezési káoszhoz vezetett, amelyben a római jog világos és közérthető alapelvei képesek voltak rendet vágni. 

Mai szemmel furcsának tűnik, de a 14. században a jog egyfajta technológia volt. A szétszabdalt, töredezett, Németországban, a sok kis német gazdaságban képes volt ugrásszerűen növelni a hatékonyságot.

A jogászok voltak azok, akik átprogramozták a gazdaságot és kiépítették azokat a kereteket, amelyek lehetővé tették később a kapitalizmus kialakulását.