Nagy bajban a román vasút - ijesztő számok érkeztek

Hírek2023. feb. 13.MTI

Romániában a vasútvonalak 73 százalékának lejárt a tervezett élettartama, az idei és jövő évi költségvetésben vasúti pályafelújításra előirányzott forrásokból pedig 33 kilométernyi pályát lehet korszerűsíteni, ami a lejárt élettartamú vágányok alig több mint 3 ezrelékét teszi ki - közölte hétfőn a román vasúti infrastruktúra állapotáról készített összeállításában a Digi24.ro hírportál.

Az állami számvevőszék 2021-es kimutatásra és a szállítási minisztérium által közölt adatokra hivatkozva a lap azt írta, hogy Románia 13 500 kilométernyi hosszúságú pályahálózattal rendelkezik, ebből 9829 kilométernyi vasúti pályának lejárt az élettartama. A 17 694 híd és palló közül, amelyek élettartamát 40 évben határozták meg, 9223 (52 százalék) szorul felújításra. A vasúti töltések 61 százalékának, az alagutak 35 százalékának, a jelzőberendezések 84 százalékának, a felsővezetékek 76 százalékának, a transzformátorállomások 65 százalékának lejárt a tervezett élettartama - sorolta a Digi24.ro.

A vasúti hidak 41,6 százaléka több mint száz éve épült. A lap megpróbálta kideríteni, hogy a hidak közül mennyi számít veszélyesnek, de a szállításügyi minisztérium kitérő választ adott erre a kérdésre. A tárca arra hivatkozott, hogy a szakma által használt szabványokban nem léteznek olyan paraméterek, amelyek alapján "veszélyességi kategóriákba" lehetne sorolni a vasúti hidakat. A miniszterelnöki vizsgálóbizottság egy 2019-es jelentésében azonban az szerepel, hogy a pályavasúti táraság 1171 veszélyes pályaszakaszt tart nyilván, amelyek együttes hossza 592 kilométert tesz ki.

A 2014-2018-as időszakban 43 kilométernyi vasúti pályát korszerűsítettek, az idei és jövő évi költségvetésben 32,5 kilométernyi vasúti pálya felújítására irányoztak elő pénzt.
űA Digi24.ro megkeresésére Radu Berceanu volt szállítási miniszter a politikai döntéshozók rövidtávú politikai érdekeivel magyarázta a vasút örökös alulfinanszírozását. Szerinte a közpénzeket mindig szívesebben költötték bérekre és nyugdíjakra, mint beruházásokra, ezért van 1 millió 300 ezer közalkalmazottja Romániának, amikor 800 ezer is elegendő lenne.

Ludovic Orban korábbi szállítási miniszter, volt miniszerelnök szerint a bukaresti pénzügyminisztérium mindig talált más prioritást, amikor a vasút karbantartására kértek pénzt, holott a pályafelújításra európai forrásokat is le lehetne hívni.

Az Adevarul című lap januárban megállapította: a román vasúti infrastruktúra elhanyagoltsága oda vezetett, hogy ma lassabban, óránként 45 kilométeres átlagsebességgel közlekednek a vonatok, mint száz évvel ezelőtt, amikor a korabeli sajtó szerint a személyszállításban óránként 50-60 kilométeres átlagot értek el a vonatok.