Koronavírus - nehéz a sportolóknak sok kihagyás után formába lendülni

Hírek2020. nov. 22.Sz.A.

Örülni kell annak, hogy a halasztásról született döntés, és nem eltörölték az olimpiát, mint 1916-ban, 1940-ben vagy 1944-ben – hangzott el a Magyar Közgazdasági Társaság Sportközgazdasági Szakosztályának kerekasztal-beszélgetésén. Szó esett arról is, hogy ma már közel 100-an vannak olyanok, akik sportközgazdász diplomával rendelkeznek.

2020 különleges év: a modern olimpizmus történetében volt már, hogy nem rendeztek olimpiát, de olyan, hogy elhalasztották volna, még nem volt – mondta el Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, olimpiai ezüstérmes vívó. Kiemelte, az élet tulajdonképpen megállt. Örülni kell annak, hogy a halasztásról született döntés, és nem eltörölték az olimpiát, mint 1916-ban, 1940-ben vagy 1944-ben.

Úgy látja, a jövő év második felére, harmadik harmadára szép lassan vissza fog zökkenni az élet a rendes kerékvágásba. Reméli, így a sportolók tudnak rendesen készülni, és 2021-ben Tokióban az olimpiát már meg tudják rendezni.

Nem tudni pontosan, mennyi veszteséget okoz a járványügyi helyzet: hány sportoló gyerek hagyta abba, hány edző fogja abbahagyni a munkát – emelte ki Magyar Zoltán, a Magyar Torna Szövetség elnöke, kétszeres olimpiai bajnok tornász, a Nemzet Sportolója, a Halhatatlanok Klubja és a World Hall of Fame a tagja, a MOB elnőkségi tagja. Hozzátette, nem egyenlőek a küzdelmek. Például Nagy-Britanniában, Spanyolországban, Olaszországban, Franciaországban még a válogatottaknak sem biztosítottak edzéseket. Nagyon sok a kérdés. Jövőre az a terv, hogy lesz EB, VB és olimpia is, mivel elmaradtak – ilyen még soha nem volt. 

Nagyon nehéz sportolóként ez a helyzet – mondta el Csernoviczki Éva olimpiai bronzérmes dzsúdós. Hozzátette, a fiatalabbakkal szemben több tapasztalata van abban, hogy milyen egy hosszabb kihagyás után újra top formába kerülni. A legtöbb sportolónak volt súlyos sérülése, vagy operációja és kényszerült ilyen pihenőre.

De a mostani helyzet abban más, hogy nincs senki előtt egy biztos pont, nem tudni azt, hogy mikor lesz az első verseny, így pedig nehéz fenntartani a motivációt egy versenyző számára. A bizonytalanság a legnehezebb.

Kulcsár Krisztián kiemelte, ha a kvalifikációról beszélünk, minden sportág egyedi. Most az a feladata a Nemzetközi Olimpiai Biztosságnak közösen az egyes sportági szakszövetségekkel, hogy az egyes sportágaknak a hátralevő kvalifikációs versenyeit kidolgozzák. Egyetért abban, hogy a bizonytalanság a legnagyobb probléma. Soha senki fejében nem merült eddig fel, hogy el kell halasztani az olimpiát – tette hozzá. Ez a fajta bizonytalanság öli meg azt a fajta magasfokú teljesítményt, ami ahhoz szükséges, hogy valaki teljesíteni tudjon. Az általános vélekedés ugyanakkor, hogy nincs ok a bizonytalanságra, mivel az olimpiát meg fogják rendezni.

Kulcsár Krisztián kitért arra is, hogy dolgoznak egy versenysport stratégián, amit szeretnének a tokiói olimpia után bemutatni. Szeretnék a magyar sport olimpiai eredményességét növelni. Hozzátette, érdemes megnézni a csapatsportágainkat, ahova soha nem látott mértékben áramlik a pénz, de nem látja mögötte az eredményességet.

Ma már közel 100-an vannak olyanok, akik sportközgazdász diplomával rendelkeznek – emelte ki Borbély Attila egyetemi tanár, a Debreceni Egyetem, a Magyar Telekom Nyrt. Felügyelőbizottságának elnöke, az MKT Sportközgazdasági Szakosztályának elnöke.

Szerinte a pénzeket nem elég megkapni, jól fel is kell tudni használni, ehhez pedig kellenek olyan szakemberek, akik értenek a gazdasághoz és a sporthoz is.

A jövő alapja az edzőképzés. Megfelelő, jó minőségű edzők kellenek, akik hosszútávon motiváltak, és meg vannak fizetve. Az úgynevezett gyerektorna rendkívül népszerű világszerte – tette hozzá Magyar Zoltán. Elmondta, úgy szeretné átadni a helyét, hogy a városokban van tornacsarnok, felszerelés, elindul egy komoly oktatás, és ezeket energetikával el kell látni. A gyerektornától a baba-mama-tornáig, az egészségtudatos dolgokig, tömegeket lehet mozgatni, és meg is vannak ezek a tömegek.