Norman Stone: Magyarország - Könyvajánló
HírekMa Magyarország kis ország, ám sokkal nagyobb érdeklődésre tarthat számot, mint amit mérete és szokatlan nyelve indokolna – vallja Norman Stone skót történész, aki hálás azért „a furcsa végzetért”, amely összefonta sorsát az országgal. Könyvében arra vállalkozott, hogy a nagyvilág számára felvázolja Magyarország történelmét a 19. század második felének virágzó időszakától egészen 2010-ig, „a remény pillanatáig, ami nem jellemzője a magyar történelemnek”.
A történész összefoglaló értékelése szerint Magyarországnak volt egy jó 19. és egy borzalmas 20. százada: szörnyű vereség az első világháborúban, 1919-ben egy kommunista epizód, az 1920-as trianoni szerződéssel az ország megcsonkítása, kétharmadának az elvesztése. Aztán következett a második világháború, a náci, majd a szovjet megszállás, végül 1989. október 23-án az ország parlamentáris demokrácia lett, és a szovjetek beleegyeztek abba, hogy kivonulnak. Az is kiderül, hogy a The Daily Telegraph képviseletében Norman Stone is ott volt a parlamentben, ahol „kövér arcú, malacszemű emberek szavazták meg saját megsemmisülésüket, de előtte bizonyára biztosítottak maguknak valami kényelmes pozíciót, menekülőutat. Kint azonban megható volt, hogy az emberek valahogy másképp jártak az utcán, végre valami jó hírt kaptak a magyarok”.
Az író a történelmi forrásmunkákat máskor is gyakran ötvözi saját élményeivel vagy mások megélt tapasztalataival. Szívesen szemezget különféle emlékiratokból is, mint például Faludy György vagy Arthur Koestler memoárjai. A rendszerváltás utáni idők jellemzésére, amikor „Európa volt a legtöbbet emlegetett szó”, idézi Esterházy Péter bonmot-ját is: „amikor valaki kiejti ezt a szót, fizessen egy forintot, mert ezzel ki lehetne fizetni az ország adósságát”. Történetmesélései során pedig mindig szépen kirajzolódnak az ország sorsát alapvetően befolyásoló nagyhatalmi érdekek, valamint a kelet-közép-európai perspektívák is.
Két beszédes térképpárral indul a könyv: Magyarország 1914-ben és 1920-ban, illetve 1941-ben és 1947-ben. Mindez kommentár nélkül, a szerzői előszót is megelőzve tárul az olvasó elé.
A történelmi eseményeket ezt követően öt fejezetben tárgyalja: Abszolutizmus és kiegyezés; Dualizmus (1867–1914); Háború és forradalom; A kommunista hatalomátvétel; Az 1980-as évek, és ami azután következett. További külön fejezeteket szentel három személyiségnek: Horthy admirális; „Egy őrült öregember” (1948–1956); Kádár címmel.
Az őrült öregember Rákosi Mátyás, névadója pedig Fekete János, aki a Kádár-korszakban a magyar főtárgyaló volt a Valutaalapnál. Egy partnerének, akivel baráti kapcsolatba került, mondta azt, hogy Rákosi „őrült öregember” lett. Valójában nem volt öreg, 1952-ben ünnepelte – jobban mondva szürrealista orgiákkal ünnepeltette – a hatvanadik születésnapját, de ki tudja, hogyan formálta át az agyát a tizenhat börtönben töltött év – teszi hozzá a történész.
Az utolsó fejezet konklúziója, hogy a posztkommunista korszakba való átmenetet nem jól kezelték, és hogy ezért jórészt az európaiak kárhoztathatók. Nem valósult meg az első szabadon választott kormányfő, Antall József álma, hogy az ország tíz éven belül eléri az osztrák életszínvonalat. „De körvonalazódik a régi Habsburg-egység egy homályos változata, és a magyarok tanulnak.”
