Nyolcvan ország követeli a támadások leállítását és a szabad hajózást a Perzsa-öbölben
HírekNyolcvan országot tömörítő koalíció követelte csütörtökön az ENSZ-ben a hajózás szabadságának helyreállítását a Perzsa-öbölben, elítélve Iránnak és a jemeni húszi lázadóknak a nemzetközi tengeri kereskedelmet akadályozó támadásait.
"Követeljük a hajózási jogok és elvek maradéktalan és haladéktalan visszaállítását" - jelentette ki újságírók előtt Abdullatif bin Rasid al-Zajáni bahreini külügyminiszter, aki felolvasta a nyolcvan ország közös közleményét az ENSZ Biztonsági Tanácsának New York-i ülése után.
A minisztert a közlemény felolvasására elkísérte számos kollégája, valamint Kaja Kallas, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője is. "Elítéljük a húszik döntését, hogy újrakezdték a konfliktust Jemenben, a Szaúd-Arábia elleni légicsapásaikat és a Vörös-tengeren végrehajtott értelmetlen támadásaikat" - jelentette ki a bahreini külügyminiszter, hozzátéve, hogy a húszik előrenyomulása a Báb el-Mandeb tengerszorosban "csak fokozza a nemzetközi tengeri kereskedelemre leselkedő veszélyeket".
Szaúd-Arábia csütörtökön közölte, hogy a két fél közötti ellenségeskedések fokozódása közepette a szomszédos Jemenből az Irán-barát húszik által kilőtt rakétákat fogott el.
A konfliktus szeptemberben vált súlyosabbá, amikor a kormányellenes fegyveresek megszállták Jemen vörös-tengeri partvidékét, megszilárdítva az Európát Ázsiával a Szuezi-csatornán keresztük összekötő Báb el-Mandeb-szoros feletti ellenőrzésüket.
Ez az átkelő ugyanolyan fontos a világkereskedelem szempontjából, mint az Arab-félsziget másik végénél húzódó Hormuzi-szoros, amelyet Irán tart blokád alatt.