Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Több mint ezer holttestet szeretnének azonosítani Magyarországon

Hírek2021. ápr. 2.Suki Zoltán

Ezernél is több olyan holttest szerepel a rendőrség körözési listáján, amelyet nem tudnak azonosítani. Olyanok is vannak, akikről csaknem 30 éve nem sikerült kideríteni, hogy kik lehettek.

Kevesen tudják, de nem csak bűnözők, vagy éppen lopott kocsik miatt ad ki körözést a rendőrség. Az ismeretlen holttestek azonosításához is kérik a lakosság segítségét a honlapjukon keresztül.

Ezen jelenleg 1010 ismeretlen holttest, illetve testrész szerepel. A rendőrség adatai szerint mostanáig csak márciusban öt testre bukkantak, akikről nem tudni kik lehettek.

Egy körülbelül 55-70 év körüli, 40-45 kilogrammos testsúlyú, kórosan sovány férfi testét a fővárosban találták meg, március 5-én. Róla egy viszonylag részletes leírást is közöltek. Eszerint nem volt rajta ruha. A koponya, az orr, és az arcának csontjai, valamint az állkapocscsont ép, a haja színe pedig barna, és őszül. A férfi fogazata hiányos, és a testen nincs olyan egyedi azonosító – például tetoválás – ami segítene megállapítani, hogy ki lehetett.

A nyilvántartás szerint több olyan holttest is van, amelyiket még 1994-ben, azaz csaknem 30 éve találták meg.

Velük és ismeretlen társaikkal kapcsolatban szigorú protokoll van a rendőrségnél. A megtalált, azonosítatlan testek nyilvántartásba kerülnek, de előtte ujjlenyomatot vesznek, vizsgálják a tetem fogazatát, és egyedi azonosítókat keresnek rajtuk. Ez lehet tetoválás, beépített protézis és műtéti heg is. Utóbbiakat egybevetik az Országos Egészségbiztosítási Pénztár nyilvántartásával, és ha ez nem vezet eredményre, először a körözéseket nézik át. Amennyiben valószínűsíthető, hogy a megkerült testnek köze lehet egy eltűnt emberhez, akkor szembesíteni hívják azt, aki az eltűnést bejelentette. A halottvizsgálatkor természetesen DNS-mintát is vesznek.

Az ismeretlen holttestekről sokszor derül ki, hogy hajléktalanként éltek.

Nekik nincsenek irataik, lakcímük, kapcsolatrendszerük. Az életvitelük miatt pedig úgy megváltozik a külsejük, hogy a közeli rokonaik sem lennének képesek azonosítani őket. Ruházatukat szeretetszolgálatoktól kapják, cserélgetik, nincsenek jellegzetességeik. Ugyanígy kiszámíthatatlan, hogy hol bukkannak fel, bárhová sodorhatja őket az élet. A perifériára szorult társadalmi csoportokban az is jellemző, hogy az eltűnt embert a családja és a környezetében élők sem keresik, nem tesznek bejelentést, sokszor azt gondolják, a régen látott ember börtönbüntetését tölti.

Az ismeretlen holttestek DNS-mintáit 90 évig tartják nyilván.