Történelem a pénzügyi időkben

A könyv célja, hogy a történelem filozófiáját rávetíthesse a kortárs globális pénzügyi rendszerre, hogy bemutassa miképpen képzeljünk, illetőleg hogyan írjuk a történelmet a pénzügyi időkben.

A szerző alapfeltevése, hogy a 2008-as válság több volt, mint a pénzügyi piacok és azok szabályozásának mélyrepülése, sokkal inkább volt a közgazdaságtan nyelvezetének bukása, amely nem volt képes a kortárs igényekre reagálni.

A szerző meglehetősen új elméleti keretek közé helyezi mindazt, amit a pénzügyi tudományokról tudunk azzal, hogy kifordítja a korábbi történelem felfogásunkat, vagyis inkább más perspektívába ülteti az idővel kapcsolatos gondolatainkat.

A könyv rávilágít, hogy általában véve eluralkodott a közgondolkodásban a történelem ismétlődésének dogmája, ezáltal a válságok csak az előző válságok ismételt megjelenései, így a jövő kiismerhető. A szerző szerint ugyanakkor a lineáris történelemfelfogás korlátozza a modern kapitalizmus megértését.

Fontos megérteni, hogy a múlt értelmezése sokszor odavezet, hogy következtetéseket vonjunk le a jelenre vonatkozóan, amely predesztinálja is a gondolkodásunkat és analógiákat, asszociációkat teremtünk korábbi eseményekkel, személyekkel, dátumokkal. Az eredmény újra és újra ismétli önmagát, melyből már nehéz elválasztani a képzeletet és a valóságot.

A szerző a könyvben azon dolgozott, hogy a narratívákhoz és a történelem megértéséhez jobb fogalmi elemeket alkosson, amelyek végül segíthetnek megérteni a pénzügyi kort, amiben élünk.

A könyv top 10 üzenete:

1. A „homo historia”, a „történelmi ember képessé tesz arra, hogy egy narratív sorrendiségnek köszönhetően elhelyezhesse magát az ember a világban, de a homo historia nem az események elrendezett sorrendje szerint tapasztalja meg az életet, hanem mint az előtte felmerülő értelmetlenségként, amelyre a történelmi diskurzus önmagát kínálja megoldásként.
2. A „globalizáció” nem egy egyszerű és közvetlen folyamat, amely átrendezi a nemzeti piacokat, hanem egy térbeli átrendeződés is, így a fogalmat nem lehet leegyszerűsíteni egy „történetre”.
3. Válság csak akkor létezhet, ha a mai szereplők képzeletében összekapcsolódnak az aktuális és a korábbi események vagy folyamatok, ami által meg lehet fogalmazni egy „válságtörténelmet”.
4. A média egyértelműen szerepet vállalt a vállalati és az állami hatalom újraalkotásában, és ezért fordult a nyugati marxizmus a „mediáció” fogalma felé.
5. A jelzálogpiaci válság eseményeinek nyomása alatt a globális elitek újra és újra segítségül hívták a múltat új történelmek feltárása, új igazságok és leckék felfedése, valamint a pénzügyi kormányzás új helyzeteinek és módjainak meghatározása érdekében. Így különösen a nagy gazdasági világválságot, az ázsiai válságot vagy más korábbi epizódokat alakították át visszamenőlegesen prófétai eseményekké.
6. a 2007/8-as válság jól jelezte, hogy a válságot visszahelyezték a pénzügyi képzelet világába: a múltból származó nevek és dátumok ismét berobbantak a jelenbe, jelezni próbálván, hogy mit rejtegethet a jövő
7. 2008 után a korszakváltó válságtól való félelem már nem a válságok ciklikus visszatérésének olvasatának a megjelenése volt, hanem egy kifejezetten történelmi helyzet kihangsúlyozása volt, ahol a jelenre helyzeték a későbbi következmények súlyát. A félelmet már nem elsősorban a gazdasági összeomlás eljövetele jelentette, hanem a politikai instabilitás és potenciális háborúk kitörése.
8. Az elmúlt évtizedek során az emlékezet a történelem „ellenkoncepciójává” vált, ami új módszerekkel új irányba állította a történelmi tanulmányok fókuszpontját, és figyelemre méltó mértékben fellendítette a tudományos eredmények megszületését.
9. A történelmi nevek olyan gondolkodásmódot képviselnek, amelyek nem az érdekeken, hanem a szenvedélyeken keresztül közelíti meg a pénzügyeket.
10. A válság fogalma azért fontos, hogy eszközként lehessen használni ahhoz, hogy a jelent annak a fejlődési folyamatnak a részeként elképzelhessük, amelybe az emberiség beavatkozhat.