Trump elszánt: újra elnök lenne, és "azonnal elkezdene cselekedni"

Hírek2023. jan. 29.Növekedés.hu

Le kéne jönni a realitások talajára, és azonnal elkezdeni cselekedni - erre én alkalmas vagyok - jelentette be Donald Trump előválasztási beszédében New Hampshire-ben. A 76 éves politikus már korábban jelezte: ismét ringbe száll a következő elnökválasztáson, azonban a republikánusok nagyon megosztottak a támogatásáról.

Olyan elnökre van szükség, aki az első naptól bedobja magát, és azonnal cselekvéshez lát, én ilyen vagyok - fogalmazott New Hampshire-ben Donald Trump korábbi elnök, aki ismét megerősítette, indulni szándékozik 2024-ben az elnöki posztért.

Ez volt a legelső előválasztási beszéd, amely a Republikánus Párt New Hampshire-i éves találkozóján elhangzott.

Trump úgy fogalmazott, hogy

nagyon dühös, és elszántabb mint valaha.

Hivatalosan már két hónappal ezelőtt a floridai birtokán, Mar-a-Lagoban bejelentette, hogy indul a következő elnökválasztásokon, és a jelek szerint a 76 éves politikus minden eddiginél biztosabb abban, hogy mögé állnak majd a republikánusok.

A nemrég a Facebookra, az Instagramra és a Twitterre is visszaengedett Trump adócsalási ügyei és a Capitolium-botrány miatt azonban erősen megosztja a pártot.

A republikánusok körében sokan Ron DeSantis floridai kormányzót látnák szívesebben a Fehér Házban. Ron DeSantis – akinek a csapata állítólag Magyarországot is figyeli – korábban jogi tanácsosként Irakot is megjárta.

A republikánusok körében sokan Ron DeSantis floridai kormányzót látnák szívesebben a Fehér Házban.

A színfalak mögött Trump és DeSantis között már régóta dúl az ellenségeskedés, de a volt elnök a nagynyilvánosság előtt igazán a félidős választások után ment neki a párttársának. A voksolásokon ugyanis Trump több jelöltje is alulmaradt, míg DeSantis történelmi győzelmet aratott Floridában.

Emiatt pedig ő lett a párt favoritja.

DeSantis a mostani helyzetben sajátos taktikát választott. Szóra se méltatja Trumpot. A támadásaira semmit nem reagál.

A republikánusok megosztottságát azonban jól mutatja, hogy január elején csak nehezen tudtak dűlőre jutni, ki legyen a képviselőház új elnökét. A kaliforniai Kevin McCarthy a Republikánus Párt frakcióvezetőjeként indult a házelnöki tisztségért.

A több mint négy napig tartó szavazáson csak a 15. próbálkozásra sikerült elegendő szavazatot szereznie, amire több mint 160 éve, az amerikai polgárháború óta nem volt példa.

A párt megosztottságának nagy a tétje, ahogy a demokrata Joe Biden sokat veszített népszerűségéből elnöki ciklusa első felében.

Törvényhozási sikerek és félidős választások ide vagy oda, Joe Biden kétéves tevékenységét az amerikai átlagszavazó korántsem tartja jónak.

Hivatali tevékenységének félidejéhez közeledve a felnőtt lakosság csupán 43 százaléka elégedett az elnökkel, szemben az elégedetlenek 51 százalékával. Az utóbbi négy évtizedben ennél gyengébb félidős elnöki teljesítményt csak Trumpnál mértek. Tavalyi felmérések szerint tíz amerikai közül közel kilenc vélte úgy, hogy Amerika „rossz úton halad” Biden elnöksége.