Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Garancia után elromló műszaki cikkek: itt a megoldás

Ingatlan2021. máj. 10.Bódy Géza
A rovat támogatója:

Sok az összeesküvés azzal kapcsolatban, hogy „érdekes módon” a garancia lejárta után hibásodik meg egy-egy méregdrága háztartási készülék. A gyártók ugyan tagadják a jelenséget, ám a tapasztalat más. Nem véletlenül kínál a legtöbb biztosító az ingatlanbiztosítás mellé műszaki termékeket védő kiegészítéseket.

A statisztikák azt mutatják, nem csupán városi legenda, hogy rengeteg műszaki termék hibásodik meg a garancia lejárta után. Internetes fórumok tömkelege foglalkozik a jelenséggel, a vevők tapasztalatcseréjével.

Míg 2010-ben LCD és plazmatelevízióból száz háztartásra még csak 12 készülék jutott, addig 2019-ben már 104. A darabszám azóta még erősebben nő.

Elterjedésükkel párhuzamosan azonban emelkedik az elektronikai eszközök meghibásodásának a lehetősége is, jellemzően az egy, maximum hároméves garancia időszakot követően – derül ki a MABISZ statisztikájából.

Az úgynevezett kiterjesztett garanciabiztosítást külön-külön is meg lehet kötni egy-egy eszközre, azonban a lakásbiztosítások is fedezetet nyújthatnak ezen berendezések garanciaidőn túli meghibásodására. Ráadásul a lakásban található, akár valamennyi eszközre, amennyiben azok megfelelnek bizonyos feltételeknek. Évi néhány ezer forintos biztosítási díjért cserébe ilyen komoly, akár százezres nagyságrendű költségektől kímélhetik meg magukat a biztosítottak – hívja fel a figyelmet a Netrisk.hu termékfejlesztési vezetője.

A kiterjesztett garancia egy kárbiztosítás, amelynek célja a biztosítottnak minősülő eszközök – a szerződésben leírt feltételek szerinti – meghibásodása esetén azok megjavítása.

A termékek fedezete kiterjedhet a biztosított lakásban található elektromos háztartási kis- és nagygépek és szórakoztató elektronikai eszközök garanciális jellegű meghibásodására. Továbbá egyes biztosítások a mobil eszközök (mobiltelefon, hordozható számítógépek, táblagépek, e-book olvasók, okosórák) garanciális jellegű és véletlenszerű károsodása esetén felmerülő javítási költségeket is fedezik – sorolja Cseh Anett. Azt azonban hangsúlyozza: lehetnek persze külön megkötések is: mobiltelefonok esetében például a kijelzőben keletkezett törési károkat jellemzően csak akkor állják a biztosítók, ha azok képernyő védő fóliával voltak felszerelve a kár pillanatában.

További feltétele a biztosíthatóságnak, hogy az eszközöket újonnan vásárolták. A vásárlási számlának is rendelkezésre kell állnia, továbbá az is szükséges, hogy a gyártó, forgalmazó vagy az eladó garanciája már ne legyen érvényben.

Egyes biztosítók azt is kikötik, hogy a vásárláskori értéknek el kell érnie egy minimum összeget (20-30 ezer forint), valamint, hogy az eszköz kora (a vásárlás napjától számítva) nem lehet több bizonyos számú évnél (háztartási eszközöknél jellemzően 5 év, mobil eszközöknél 2-3 év).

Éppen ezért érdemes alaposan szétnézni a biztosítók lakásbiztosítási, illetve egyéb kínálata között a Netrisk.hu portálon. Fontos az is, hogy a biztosítási összeg, vagyis az ésszerű javítási költség a vagyontárgy káridőponti piaci új értéke, de legfeljebb a vásárláskori érték.

Egyes biztosítók felső határt is megszabnak, jellemzően 250 – 300 ezer forint körüli értékben. Ez tehát az ésszerű javítási költség felső határa. Egyes társaságok önrészt is előírnak, ami a javítási költség 25-50 százaléka is lehet.

A biztosító szolgáltatása a felmerülő javítási költség megtérítése, ennek lehetetlensége vagy gazdaságtalansága esetén az eszköz pótlása (hasonló gyártmányú és minőségű, azonos rendeltetésű) vagy az eszköz káridőponti újértékének megfelelő összeg megfizetése.

A biztosító szolgáltatásának általában az is feltétele, hogy a javításnak a garancialevélben felsorolt szakszervizek valamelyikében, vagy a biztosító szolgáltatója által megadott szervizben kell történnie. Több társaság szolgáltatásába az is beletartozik, hogy egy asszisztenciaszolgáltatást nyújtó társaságon keresztül nonstop telefonos kárrendezési szolgáltatást működtet: segítséget nyújt a probléma azonnali elhárításában, elvégzi a kapcsolatfelvételt a javítást végző szervizzel.

A kiterjesztett garanciavállalási feltételek ugyan biztosítónként eltérnek, azonban mindegyik tartalmaz kizárásokat, amelyekre a biztosítási fedezet nem terjed ki. Ide tartoznak például az olyan esztétikai károsodások, melyek nem befolyásolják a biztosított vagyontárgy használhatóságát, de az elemi károkra (tűz, robbanás, villámcsapás, vihar, vízkárok, földrengés) és bármilyen folyadék által okozott károsodásokra sem vonatkozik a fedezet.