Apró családi társaságnak indult, ma már Ausztriában is van vevőköre ennek a magyar cégnek
InterjúTöbb, mint tíz éve kezdtük el a vállalkozást, de még húsz-harminc év múlva is ezt szeretnénk csinálni. A kerítés szerencsére olyan termék, ami eladja saját magát, hiszen mindenki látja, aki elhalad előtte - meséli Maller Gergő, a Vario Kerítés ügyvezető igazgatója, akivel az üzleti etikáról, a tisztességről, és a generációváltásról is beszélgettünk.
Prémium minőségű, gondozásmentes alumínium és acél kerítéseket, valamint kiegészítőket készítenek. Hogyan kezdődött a Vario story? Mesélne a kezdetekről?
Már a nagyszüleim is gyártással foglalkozó vállalkozók voltak. Apai nagyszüleim redőnyöket gyártottak a nyolcvanas évek közepétől, majd édesapám is itt kezdett el dolgozni. Nagyon sikeres vállalkozás volt, a csúcsidőkben hatvan fős létszámmal.
A komáromi székhelyű cég akkor főleg - az akkor jóval nagyobb - szlovák piacra dolgozott, de természetesen Komáromban és környékén is voltak megbízások. A 2000-es évek végén nagyszüleim nyugdíjba mentek, édesapám pedig új kihívásokat keresett és megalapított egy konyhabútorajtó gyártással foglalkozó céget. Nagyon sikeresen működött, 40 fővel, egészen 2014-ig, amikor is azt a céget eladtuk. Ez a társaság a mai napig működik új tulajdonosaival.
A Vario Kerítés ötlete egy saját célra vásárolt acél kerítésből indult. Édesapám nem igazán volt megelégedve a kivitelezéssel, főleg azzal, hogy belülről látszódott, hogy az csak egy meghajlított lemez. A legtöbb acél kerítés, abban az időben hasonlóan készült, ami főleg egy fahatású kerítés lécnél kiábrándító volt, mert a fa deszka hatását belűlről nézve teljesen elveszítette.
Újításként arra jött rá, hogy ha készít még egy új profilt és a két lemezt összecsúsztatja, egy téglalap keresztmetszetű falécnek tűnő kerítés elemet kap, ami már sokkal esztétikusabb, valódi fa deszkának tűnik.
Ez volt az alapötlet, és szerencsés egybeesésként pár héttel később nyitott a Construma építőipari kiállítás, ahová már az első kész makettekkel érkezett édesapám. Akkora volt az érdeklődés, hogy azonnal látszott, hogy érdemes lesz belevágni egy kerítés gyártó és forgalmazó vállalkozásba.
Ebben az időben Ön külföldön dolgozott egy multinacionális cégnél.
Igen, akkor én még Angliában dolgoztam 5 éven keresztül egy nagyobb svájci cégnek, előtte ugyanennek a cégnek 2 évig Magyarországon, de már fél lábbal kinnt voltam a multinacionális környezetből és hazavágytam. A Varionál ugyanakkor látszott, hogy vagy fel kell venni valakit az értékesítés és marketing feladatok ellátására vagy pedig én hazajövök és viszem ezt a területet, hiszen ezt tanultam és itt szereztem közel tíz év tapasztalatot.
Én is úgy láttam, hogy erős potenciál van a vállalkozásban, úgyhogy hazajöttem Komáromba. Édesapámmal ketten és két korábbi kollégával nekikezdtünk a cég felépítésének.Az első fél évben körülbelül harminc kerítést készítettünk, a másodikban már százhetvenet és onnantól kezdve nagyon dinamikusan növekedtünk. Hamarosan átleptük az évi ezer darabos határt, tehát munkanapokra levetítve napi hat darabot gyártottunk és szereltünk be az ország különböző pontjain.
Családi vállalkozásként hogyan osztják meg a feladatokat? Manapság aktuális téma a generációváltás, hogyan alakul ez a Varionál?
Viszonylag hamar kiderült, hogy ekkora mennyiségű munkát alaposan meg kell szervezni. A folyamatok megtervezéséhez és rendszerbe foglalásához jól jött az én multinacionális cégnél szerzett tapasztalatom. A cég honlapjától, a Facebook és Instagram oldalakig mindent én kezdtem el, így módom volt kialakítani és formálni az arculatunkat, átgondolni a hirdetési és marketing stratégiánkat.
Állítólag egy márkanevet kilencszer kell hallani ahhoz, hogy megjegyezze az ember. Ennek megfelelően, már a kezdetektől fogva több csatornás hirdetési kampányokat folytattunk.
Megjelentünk TV-ben, rádióban, óriásplakát kampányokat indítottuk, és több szakkiállításon is rendszeresen részt vettünk és azóta is részt veszünk. Aktívak vagyunk a közösségi média felületeken, még YouTube-csatornát is indítottunk.
Édesapám továbbra is a gyártásért felel, ami komoly szervezést igényel, hiszen minden kerítést és terméket egyedi méretben gyártunk. A termékválaszték is szélesedett. alumínium és acél kerítések mellett virágládákat, kukatárolókat is készítünk. A napi feladatokból Ő elkezdett már egyet hátralépni és bizonyos részeit folyamatosan adja át az arra megfelelő kollégáknak. A gyártás felügyelete azért még mindig az ő kezében van. A húgom logisztikát tanult, illetve egy logisztikai cégnél dolgozott, ahonnan aztán csatlakozott ő is a vállalkozásba. Nem is gondolná az ember, hogy mennyi feladattal jár a szerelő csapatok beosztása, az útvonalterv összeállítása, hiszen van, hogy naponta több, az ország különböző pontjain lévő településekre mennek a kollégáink.
Gondoljunk csak bele: ha mondjuk csak 1000 darab kerítésről beszélünk, az azt jelenti, hogy (minimum) kétszer kell megjelenni 1000 különböző helyen az országban. Ideális esetben egyszer fel kell mérni és egyszer beépíteni. 220 munkanapra levetítve ez napi 10 különböző helyszínt jelent Soprontól Szegeden át egészen Debrecenig. Mivel a megrendelőink 95%-a magánember, ezért nagyon sok egyedi igényhez kell igazodnunk, nemcsak a termékeket, hanem az időpontokat illetően is.
A vásárlók kiemelik a segítőkész ügyfélszolgálatot, a gyors és pontos ügyintézést, valamint az igényes, profi kivitelezést. A cég vevőközpontú megközelítése és a kiváló minőségű termékek miatt sokan ajánlják másoknak is. Ezek nagyon pozitív vélemények. Mitől működik ilyen jól a csapat?
A svájci cég, ahol dolgoztam 7 éven át, prémium termékeket gyárt élethosszig tartó garanciával. Ez a filozófia beleivódott a gondolkodásomba, továbbá az, hogy nemzetközi környezetben is helyt kell álljon egy cég. Ez a megközelítés maximálisan találkozott Édesapám hozzáállásával, így nem volt kérdés, hogy a zászlónkra a kiváló minőség mellett az értékesítést támogató szolgáltatások magas színvonalát írtuk. Saját CRM (ügyfélkapcsolat-kezelő rendszert) fejlesztettünk az informatikusainkkal, ahol az árajánlatokat és a megrendeléseket kezeljük, sőt már naptár, térkép, viszonteladói felület, és egy látványtervező része is van.
Nagyon jó csapattal dolgozunk az irodában és a gyártásban, telepítésben is. 4-5 szerelőcsapatot tudunk mozgatni és komoly, országos lefedettségű viszonteladói hálózatunk van. Jelenleg több mint negyven viszonteladó partnerrel dolgozunk az ország különböző pontjain. Nagy örömünkre 2024-ben csatlakozott a viszonteladói hálózatunkhoz a Jola cégcsoport, akik garázskapukat és ablakokat gyártanak és értékesítenek, nekik 45 üzletből álló országos lefedettségük van. További nagy büszkeségünk, hogy 2023 óta Weisz Fanni lett a márkanagykövetünk, cégünk arca.
A magyar piac a legnagyobb számunkra, az értékesítésünk 85-90%-át adja. Szlovákiában, Romániában, Németországban és Ausztriában is vannak viszonteladóink, illetve folyamatban vannak új viszonteladó partnerek Olaszországban, Szlovéniában és Csehországban is.Mit lehet tudni a hazai kerítéspiacról?
Két nagy szereplője van a hazai piacnak – mi vagyunk az egyik - és sok kisebb vállalkozás. Magyarországon a legtöbb kerítésekkel foglalkozó cég inkább kereskedő-viszonteladó, akik megveszik a kerítéselemeket és adott esetben beépítik. A legjobb esetben tőlünk vagy egy másik nagyobb cégtől vásárolnak, rosszabb esetben kínából és egyéb egzotikusabb országokból vásárolják meg a kerítés elemeket.
Ezzel szemben mi egy nagy nevű Európai Unión belül található alumínium gyárban készítettjük el a profilokat, saját szerszámainkkal. A minőségben nem ismerünk kompromisszumokat és nem váltogatjuk a beszállítóinkat csak azért mert olcsóbbak.
Ez a szemlélet a család valamennyi korábbi vállalkozásainál kialakult és ezt visszük mi is tovább. Nálunk nem csupán „kapugarancia” van, ami sajnos a legtöbb kis (vagy akár nagyobb) vállakozásnál is annyit jelent, hogy addig van garancia, amíg a mester kiér a kapun. Mi írásban adunk 10 év garanciát minden megrendelőnkek és felelősséget vállalunk a termékeinkre, azok működésére. Több, mint tíz éve kezdtük el a vállalkozást, de még húsz-harminc év múlva is ezt szeretnénk csinálni. A kerítés szerencsére olyan termék, ami eladja saját magát, hiszen mindenki látja, aki elhalad előtte.
A bevételeinket folyamatosan visszaforgattuk, fejlesztettünk, beruháztunk. Több saját telephelyünk van, gépeket, teherautókat vettünk, hogy mindent saját kézben tudjunk tartani, alvállakozók bevonása nélkül, így garantálva a minőséget és gyorsaságot. A fejlesztés azóta sem állt meg, folyamatosan fejlesztjük eszközparkunkat és kollégáinkat is.
Az árakat illetően is kérdeznék. Mekkora az árkülönbség egy Vario kerítés elkészítése egy hagyományos fa kerítéshez képest?
2022 óta nem változtak az áraink, annak ellenére, hogy a beszerzéseinkért euróban fizetünk. Ettől függetlenül, nem emeltünk, így próbálunk versenyképesek maradni. Ameddig lehetséges nem is tervezünk áremelést. Egy hagyományos fa kerítés elkészítésének, és karbantartásának a költsége az elmúlt években már annyira megemelkedett, köszönhetően a faanyagok és festékek valamint a kezelőanyagok árának illetve a munkadíjak emelkedésének, hogy az olcsóbb acél termékeink sokszor már bekerüléskor versenyképesek a fa termékekkel, de a második, harmadik átfestés, kezelés után már alumínium elemeink is könnyen felveszik a versenyt ezekkel.Hosszú távon mindenképpen olcsóbb egy Vario Kerítés mint egy fa, vagy műanyag termék aminek az élettartama a legideálisabb esetben is maximum 5-10 év.
Jövőbeli tervek?
Folyamatosan bővítjük a termékpalettánkat, az eddigi kínálat mellett már többek között kültéri alumínium falburkolatot, tároló dobozokat, virágládákat, magaságyásokat, kukatárolókat, kerti csapot, asztalt és padokat is gyártunk. A magas minőséget továbbra is a legfontosabbnak tartjuk, folyamatosan keressük a modern, hatékony megoldásokat és arra törekszünk, hogy a megrendelőink által megálmodott legexkluzívabb, legegyedibb elképzeléseknek is megfelelő termékeket készítsünk. Ahogy egyszer egy ügyfelünk mondta nagyon frappánsan: „Ha a szem a lélek tükre, akkor a kerítés a ház tükre...”.