Bagjos még mindig nem tett le a hazai magánhadsereg toborzásáról

Interjú2022. szept. 11.Dunai Péter

Katonai küldetésekre alakul egy nem mindennapi magánhadsereg Magyarországon - írtuk egy évvel ezelőtt. Elkezdődött a zsoldosok toborzása, de azóta sem jegyezték be sehol a céget. Hol tart most a projekt? - kérdeztük Bagjos Richárdot, a tervezett cég alapítóját.

Már több mint egy évvel ezelőtt írtuk, hogy tervez egy katonai magánhadsereget, amelyet aztán külföldi megbízásokkal hasznosítani. Hol tart a katonai magánvállalat alapítása? 

Rájöttem, érdemes egyedül belevágnom, partnerek nélkül. Hongkongiakat, máltai ügyvédi irodákat bíztam meg, hogy intézzék a cégbejegyzést, a formaságokat. Eddig a Seychelle szigetekről jött kedvező ajánlat. Sokan véleményt nyilvánítottak, mondták, belebukom. Mégis elindítottam, mert úgy gondolom, ennek a szakmának - a katonai magánvállalatok tevékenysége elég széles kört fog át - van jövője. Hadd jegyezzem meg: nem budapesti szakértők és újságírók döntik el a fenti kérdést.

A csapatommal kapcsolatban: a háború okán teszteltem a mintegy 600 fős állományt. És ami a leendő munkavállalókat illeti, tanulságos a lista. Jelentkeztek Grúziából, Moldáviából, de még Zanzibárból és Kolumbiából is…

Van-e versenytárs Magyarországon?

Nincs. Van egy ismert magyar vállalkozó, de ő csak Irak területén belül tevékenykedik.

És miért a Seychelle szigeteken jegyzik be és miért nem Magyarországon?

Mert a hazai jogszabályok nem engedik ezt a fajta tevékenységet. A PMC-vállalatok (Private Military Companies – Magán Katonai Vállalatok) definiálása eléggé egzakt módon körbe van írva. Ezen kívül a magyarországi bázis amúgy is felesleges és életképtelen lenne. Egyfelől a tiltó jogszabályok, másfelől az adózás miatt. Ugyanis akkor is kellene fizetni, ha egy cent bevételünk sincs.

Milyen korosztályból kerülnek ki a csapattagok?

Az átlagéletkor 33-35 év. Többnyire egykori honvédségi alkalmazottak. A jelentkezőim között 6 volt TEK-es is van, illetve 2 nő is, az egyik parancsnoki beosztásban dolgozott a rendőrségen, a másik szerződéses katona volt.

Megkeresték-e önt a magyar hatóságok ilyen vagy olyan formában?

Nem kerestek meg, egyszerűen azért, mert nem volt miért. Nem sértettem meg a magyarországi jogszabályokat, amire nagyon odafigyeltem és rendszeresen konzultáltam a témát ismerőkkel. Hiszen defenzív munkára fegyveres őröket kerestem – ami megengedett.

Amúgy jók az esélyeim. Fontosnak tartom, hogy a srácaim kitartanak mellettem. Van egy belső köröm, 18 ember, akik nemcsak lojálisak, hanem  igen jól képzettek a szakterületükön. Egy mondat a most folyó határvadász-kereséssel kapcsolatban: előnyben vagyunk, mert a jelentkezőket nem kell tanítanom. 

És mi a neve a leendő vállalkozásának?

Falcon Forces. Ehhez ragaszkodom.  A rendőrségen valaha működött egy Falcon (Sólyom) nevű bevetési alosztály. És az arab világban a sólymot fontos, majdhogynem szent állatként tisztelik.

Hol vannak a kínálkozó piacok?

Dél-Amerikán kívül bárhol. Az említett kivétel oka: a spanyol nyelv, ami nem az erősségünk.

És Ukrajna?

Az oroszországi-ukrán háború, a Kreml-csapatok támadása megindításának a negyedik napján már csörgött a telefon, a vonal másik végén egy ukrán vállalkozó volt.

Egyeztettünk március 4-ig, végül is mi nem vállaltuk. Pedig nem kispályás megbízásról, hanem 16 millió dolláros üzletről tárgyaltunk, amit nem tudtam volna jó szívvel elvállalni, mert a kért létszám mintegy a tizedét lettem volna képes felhajtani, és a cégbejegyzésünk is lógott a levegőben. Tegyük hozzá, lehet, hogy nem is jártunk rosszul. Más forrásokból hallani lehetett, hogy az oroszországi megszállók valósággal vadásznak az ukrán kormányoldalon harcoló magukat „önkénteseknek” valló, az ellen-oldal által zsoldosoknak tartott külföldiekre.

De kárpátaljai magyarok is megkerestek, hogy szerezzek nekik repeszmellényt. A magyarok a kormánybejelentésre hivatkozva nem engedték volna a mellény-exportot. Átmentem Szlovákiába, ahol minden a legsimábban ment. Kár, hogy nem a magyarok kerestek az üzleten. Megjegyzem, Magyarország 30-50 évvel le van maradva a környező országoktól is etekintetben. A szomszédban, a lengyeleknél, románoknál, horvátoknál is működnek magán katonai vállalatok.  .

Talán egyébként a későbbiekben az aktív harccselekményeket követő helyreállítási szakaszban lehet kereslet tűzszerészeinkre, bombakeresőinkre, tűzoltóinkra. Itt jegyzem még: 2 magyar cég is partnerként jelentkezett, akik drónokkal foglalkoznak. Ha már felállt a cégem, tárgyalási pozícióba kerülünk.

Ott vannak Ukrajnában a Kreml-közeliként jellemzett Vágner (Wagner) csoport katonái is. Általában versenytársak?

Nem. De komoly előnyt szereztek azzal, hogy erős moszkvai kormányzati hátszélben tevékenykednek. Nálam is jelentkezett a csapatba több volt Vágneres… Viszont Ukrajnában ott van szinte az összes nyugati katonai magánvállalat. Akárcsak annak idején a nem igazán sikeres két évtizedes nyugati Afganisztán-támogató koalícióban. Egy érdekesség: Ukrajnában hallani egy másik osztrák-német zeneszerző nevét, Mozartét felvett jelen lévő amerikai katonai magánvállalatról is.

Miért csinálja egyedül? Az a vád érte, hogy a piacon nincs sansza...

Ez nem igaz. Ami a vállalkozói létemet illeti, hiszek benne, hogy képes vagyok megcsinálni. Tudom, hogy van esélyem. A Földön legalább 140 ország van, ahol bejegyezhetik a cégemet. Ennek a feltételeit teremtem most meg.