Generációkutató: A mai fiatalok el vannak veszve ebben a túlságosan kitágult világban

Miért van szükség generációkutatásra?

Jogos a kérdés, hiszen a generációs különbségek nem újkeletűek, korábban sem értették meg mindenben egymást a különböző korosztályok. Ez önmagában tehát nem újdonság, az azonban igen, hogy most példa nélküli a szakadék az egyes generációk között.

Elsősorban a digitalizáció miatt?

Az is közrejátszik ebben, mert a digitalizáció rengeteg mindent megváltoztatott körülöttünk, mégpedig rendkívül rövid idő alatt.

Sokkal gyorsabban, dinamikusabban változik a világunk, mint bármikor korábban. Ez rengeteg területen markánsan érvényesül, és a változások lekövetése nagyon sokban függ attól, ki mennyi idős.

Magam nem tartozom az idősebb oktatók közé, de már nekem sem annyira magától értetődő a legmodernebb eszközök használata, mint a hallgatóimnak.

Ön generációkutatóként több olyan vizsgálatban is részt vett, ami a "mai fiatalokat", az Y és a Z generációt elemezte különféle aspektusból. Vannak-e olyan tulajdonságok, viselkedésminták, és ha igen, melyek azok, amelyek erre a két korosztályra általánosságban jellemzők?

Azt látjuk, hogy az Y-ok és a Z-k általában nagyon kreatívok, szeretik a vizuális kommunikációt és ebben erősek is. Rengeteg impulzus éri őket nagyon sokféle környezetből, ezért rendkívül élményorientálttá is váltak, amit nagyon fontos szem előtt tartania mindenkinek, aki bármilyen módon velük foglalkozik, őket célozza meg.

Ők az élményt keresik, ezért rosszul tűrik a monotonitást, és nem az erősségük hosszú ideig egy dologra fókuszálni. Nehéz is fenntartani a figyelmüket hosszú ideig, minden, ami ismétlődő, az számukra nagyon hamar unalmassá válik, és ami untatja őket, vagy ami csak egy kicsit is nagyobb erőfeszítést igényel, az érdektelenné válik a számukra.

Egyetlen dolog már nem tudja lekötni őket, így elvileg működne náluk a multitasking, vagyis képesek egyszerre három dolgot csinálni, csakhogy felületesek, mert nehezen mélyülnek el egy tevékenységben, ha ugyanis lecsökken az inger, már csökken az érdeklődésük is.
Míg egy X generációsban nagyon erősen bevésődött a kötelességtudat, számára akkor is első a feladat, ha azáltal háttérbe kell szorítani a családját, vagy a saját igényeit. Ez már egyáltalán nem jellemző a mai fiatalokra, ők nem tudják értelmezni ezt a fajta önfeláldozást, a magánéletük sokkal fontosabb az a munkánál. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nincs kötelesség- és felelősségtudatuk, ugyanakkor egy nagyfokú értékrendbeli különbség látszik a mostani fiatal és az idősebb generációk között.

Ezért vetik sokszor a mai kamaszok, huszonévesek szemére, hogy önzők, énközpontúak, elkényeztetettek, akiknek a saját jóléte fontosabb, mint a munka, a közösség vagy bármi más?

Ez túl sarkos megfogalmazás, de kétségtelenül jellemzőbb rájuk az énközpontúság, mint a szüleikre és a nagyszüleikre. Ennek az is oka, hogy ők az X-esek igyekeztek és igyekeznek mindent megadni a gyerekeiknek, hogy nekik már ne kelljen annyit küzdeni egy magasabb életszínvonalért.

A gyerekek már ebbe a magasabb életszínvonalba születtek bele, számukra ez magától értetődő, de azt (még) nem értik, hogy nekik is tenniük kell azért is, hogy ez az életszínvonal fennmaradjon, s még inkább azért, hogy tovább fejlődhessen. Ezt, sajnos sok szülő nem teszi egyértelművé a gyermeke számára, aki ezért abban a hitben nő fel, hogy neki mindez egyszerűen jár nekik. 

A különböző generációk eltérően látják ugyanazt a munkát, munkahelyet, és másként értékelik a munkaadók által nyújtott feltételeket, fizetést. Mik ezen a téren a vizsgálati tapasztalataik? Tényleg annyira mások a mai fiatalok, mint szüleik, nagyszüleik ezen a téren?

A munkahelyválasztásnál még mindig az egyik legfontosabb szempont, hogy mennyit lehet vele keresni. De a Z-k számára az egyéni karrierút megvalósulása, a szakmai kiteljesedés még ennél is fontosabb. Ne feledjük azonban, hogy ők azok, akiknek a többségét anyagilag még támogatják a szülők.

Akkor nem is igaz, hogy irreálisak az anyagi elvárásaik?

De, azok. Ám, amikor szembesülnek azzal, hogy pályakezdőként hiába akarnak, nem fognak ügyvezetői fizetést kapni, kénytelenek elfogadni a realitást.

Azt is mondják, hogy könnyen váltanak munkahelyet, nem elég lojálisak.

Az a fajta lojalitás, ami a szüleikben, nagyszüleikben megvan, rájuk valóban nem jellemző, és értelmezhetetlen is. Ha valami számukra nem komfortos, nem hajlandók tűrni, odébbállnak.

Ezt is azért tehetik meg, persze, mert sokaknál sokáig ott vannak a háttérben a szülők. De általában egy márka vagy bármi más iránt is kevésbé elkötelezettek, mint az idősebbek, a lojalitás képlékenyebb náluk. De nagyon fontos hozzátenni, hogy ha egy munkahelyhez érzelmileg kötődni tudnak, mert ott élményt kapnak, bevonják őket a folyamatokba, fontosnak érzik magukat, akkor elfogult rajongóvá tudnak válni.

Az ő lojalitásuk már nem kikényszerített, ráerőltetett, elvárt, nem kötelességtudatból fakad, hanem döntésen, elhatározáson, élményen alapul, ezért magasabb szintű, erősebb és hosszabb ideig tart, mint bármelyik generációé korábban. Ezt elérni viszont kétségkívül sokkal nehezebb.

Nincsenek könnyű helyzetben manapság a munkáltatók…

Bizony nincsenek, hiszen egészen másként kell ezekkel a generációkkal kommunikálniuk, dolgozniuk, mint a korábbiakkal, de közben mindegyiket meg kell tudni szólítaniuk, motiválniuk. Ez az egyénre szabottság hatalmas erőfeszítést követel meg a munkaadóktól. Ahogyan a világ változik, mindannyiunknak változnunk, változtatnunk kell. Ezt sokan felismerték, hiszen létkérdés az utánpótlás.

Az Y és Z generációnál az is problémát jelenthet a munkaadóknak, hogy bár igénylik az iránymutatást, de azt nem kedvelik, ha vezetői szereppel találkoznak. Az utasításokat nehezen viselik, kifejezetten nehezükre esik követni a vezetői döntést akkor, ha az ellenkezik az ő elképzeléseikkel, véleményükkel.

Az is nagyon érdekes, hogy az individualizmusuk ellenére a munkahelyválasztásnál sokak számára kiemelten fontos, hogy milyen CSR-aktivitása és értékrendje van egy adott vállalatnak. A tágabb értelemben vett környezeti jólét fontos számukra, a világ dolgaira nyitottabbak és fokozottabban is figyelnek, mint az idősebb generációk.

A szüleik példaképek vagy inkább elrettentő példák, mondjuk a munkában?

E generációk nagy része számára nem példakép a szülő, legalábbis ami a karriert illeti. Azok még csak-csak, akik azt látják, hogy egyik vagy mindkét szülőjük sikeres a munkájában, jól keres, ugyanakkor nem dolgozik nagyon sokat, így jut idő rá is. Azoknak, akiknek sikeresek ugyan a szüleik, de ehhez nagyon sokat kellett dolgozniuk, és ezért nem fordítottak rá annyi időt, figyelmet, amennyit igényelt volna, nem vonzó ez az életforma. Akiknek még csak nem is sikeres, vagy nem is keres jól, mégis halálra dolgozza magát, egyértelműen nem opció a szülői példa.

A „digitális bennszülöttek” számára már bárhol, bármikor gombnyomásra elérhető rengeteg olyan információ, amit a szüleiknek még be kellett biflázni, vagy könyvekből kikeresni. Az önök egyik fontos tanulmánya arra kereste a választ, miként hat mindez a fiatalok tanulására. Mi volt a konklúziójuk?

Az egyik, hogy nincs már szükség arra a lexikális tudásmennyiségre, amire korábban volt. A munkaerőpiac sem igényli ezt, sokkal inkább kompetenciákat keresnek, fontosabb, hogy a munkavállaló képes legyen gyorsan alkalmazkodni például egy projekthez, átlássa az összefüggéseket. A másik, hogy mivel nagyon élményorientáltak, a tanulásban, a munkában is ezt keresik. Az élmény közösséghez kötődik, a közösségben szerzett bárminemű pozitív tapasztalás nagyon erősen tud rájuk hatni.
Azt is megfigyeltük, hogy

nagyon fontos számukra a személyes hitelesség. Arra figyelnek oda és azt hiszik el, amit az ember bizonyított. Azt, hogy valaki professzor vagy akadémikus, egyáltalán nem érdekli őket, a hierarchia sokkal kevesebbet jelent számukra.

Azt is láttuk, hogy miközben a ppt-től az e-learninges tananyagon át az esettanulmányokig, videókig már minden a rendelkezésükre áll, egyszerűen belefulladnak ebbe a rengeteg információba, nem tudják a lényeget kihalászni belőle. Nagyon igénylik ebben a támogatást, a segítséget, a mentorálást, de csak annyit és addig, amíg azt elégnek érzik.

Említette a közösség jelentőségét. Ez alatt valódi vagy virtuális kapcsolatokat kell érteni?

Abszolút a valódi kapcsolatok, az igazi közösséghez tartozás élménye az, amit keresnek, ez a kutatásainkból egyértelműen kirajzolódott. Az online oktatásra ugyan nagyon könnyen átálltak, de hiányolták a személyes kontaktokat. A munkahelyválasztásnál is alapvetően az online felületek az elsődleges információforrásaik, de például az állásbörzéken a személyes találkozások sokkal nagyobb hozzáadott értéket jelentenek a számukra.
Mindennek talán az a fő oka, hogy sok tekintetben túl sok információt kapnak az online térben, és ebben a túlságosan kitágult világban bizonyos értelemben el vannak veszve. Ez egyfajta bizonytalanságot is okoz bennük, sokszor nem tudnak a sok információ között eligazodni, priorizálni. Ezért

óriási szükségük van valakire, egy mentorra, segítőre, akihez fordulhatnak. Nagyon sok mindenben bizonytalanok, emiatt könnyen befolyásolhatók. Hihetetlen, hogy mennyire keresik a kapaszkodókat.

A szerencsésebbeknek ott a szülői háttér, amelyhez bármikor fordulhatnak iránymutatásért. Akinek ez nincs meg, annál hatalmas szerepe van az oktatásnak, a véleményvezéreknek vagy akár a médiának.

Ön és a munkatársai az önkéntességhez való viszonyát is vizsgálták a mostani fiatal korosztályoknak. Nekik már kötelező is meghatározott óraszámban önkénteskedniük a gimnáziumi évek alatt, de vajon mennyire épül be a mindennapjaikba az ellenszolgáltatás nélküli segítségnyújtás?

A fiatalokat leginkább saját fejlődésük és önmegvalósításuk motiválja abban, hogy részt vegyenek önkéntes programokban. Statisztikailag is igazolható, hogy az önkéntesség motivációja összefügg az egyéni értékrenddel. Az önkéntesség iránt eddig még kevésbé motivált fiatalok elzárkózásának oka a kiforratlan értékorientáció, sok esetben a kevés információ és nem a markáns elzárkózás, vagy az empátia hiánya. A pro bono aktivitásoknál azt is tapasztaltuk, hogy ha van, aki be tudja vonni őket ebbe, akkor semmiféle ellenállás nincs bennük. Nagyon érzékenyek a világ történései, a társadalmi és gazdasági kérdésekre.

A pénz mennyire játszik központi szerepet az életükben? S ha igen, vajon mennyire tudatosak a mostani kamaszok, fiatal felnőttek, ha a pénzügyekről van szó?

Nagy jelentősége van annak, ki mit hoz otthonról. Akinél erős az az otthoni minta, hogy együtt hozzák meg a pénzügyi döntéseket nagyobb beruházásokról, befektetésekről, azok tudatosan bánnak a pénzzel, értékén, helyén kezelik. Akinek a családjában nincs meg ez a fajta tudatosság, ott nagyon fontos, hogy mit látnak maguk körül a fiatalok.

A gazdasági oktatásban különösen fontos, hogy lássák a tudás gyakorlati hasznát. Ők még a pénzügyi tudatosságban, értékrendben is formálhatók, ami hatalmas szerencse és felelősség is az idősebb generációk részéről.

Az elmondottak alapján eléggé különböznek a mostani fiatal generációk elődeiktől. Mit gondol, hogyan alakítja/formálja át mindez a mi életünket is, hová tart(hat) a világ általuk?

Hiszem, hogy az idősebb generációnak is van hatása és felelőssége is abban, hogy hová tartunk, mennyire adjuk át az életünk irányítását például a mesterséges intelligenciának és általában a technológiáknak. Mert a mostani fiatalok számára ez természetes, és az alfák számára még inkább az lesz. Ők a modern technológiai vívmányok nélkül tényleg nem tudják elképzelni az életüket, ezért őket sokkal jobban fenyegeti az elszemélytelenedés, az elmagányosodás. Én a hagyományos értékek és a modern technológiák egészséges arányában bízom és hiszek, de e tekintetben nagyon komoly formálódásra, megértésre és elfogadásra van szükség az idősebb generációktól is.

Mit érdemes ellesni a mostani fiataloktól gondolkodásban, hozzáállásban, illetve mik a gyengeségeik?

Azt a szellemi, kulturális nyitottságot, amivel a világot szemlélik, hogy sokkal elfogadóbbak és mobilisabbak is. Hatalmas előny a kreativitásuk, az újító ötleteik, a vizuális kommunikációban rendkívül fejlettek, ügyesek, sokat lehet tőlük tanulni.

Ami talán a leginkább hiányzik ebből a két generációból, az a megküzdési képesség. Nagyon sokukat megkímélik a szüleik a kudarcoktól, ezért nem is nagyon tudják kezelni a negatív visszajelzéseket, az építő kritikát. Rendkívül érzékenyek, a nehézségek az indokoltnál jobban visszavetik, elkedvetlenítik őket.

A torz visszacsatolások miatt sokuknak nem reális az énképe. De fontos hangsúlyozni, hogy nem csak a generációk között, hanem ezeken a korosztályokon belül is óriási a különbség abban, hogy kit tartottak, tartanak még most is búra alatt, mint a Kisherceg a rózsáját, és ki az, aki már kapott pofonokat az élettől, került gödörbe, amiből saját erejéből kellett kimásznia.