Kell-e félniük a coachoknak és a terapeutáknak a mesterséges intelligenciától?

A chatGPT által gyakorlatilag mindenki számára elérhetővé vált a mesterséges intelligencia (MI) és komoly vita tárgya, hogy ez hogyan alakítja át akár a privát-, akár a szakmai életünket. De például a coach szakmai közösségben van-e már, vagy körvonalazódik-e valamilyen állásfoglalás azzal kapcsolatban, hogy ez a technológia miképpen érinti az egyébként mély emberi interakciókon alapuló coachingot, és úgy általában a hasonló módon működő más segítő szakmákat?

A coachok globális szervezetén, az ICF-en belül működik egy olyan munkacsoport (Thought Leadership Institute – TLI), amely kifejezetten azt igyekszik feltárni, hogy a mesterséges intelligencia és a coaching kapcsolata milyen kockázatokat rejthet magában, milyen tényezőkre érdemes oda figyelni s hogyan alakulhat e fejlett technológia és a coaching szakma közös jövője. Tehát a téma nagyon komoly figyelmet kap, de ide vonatkozó konkrét szabályozásról nem tudok.

Eddig milyen kockázatokat, vagy veszélyeket sikerült beazonosítani?

Az ICF-coachok más szervezetek szakemberei is nagyon pontosan megfogalmazott etikai alapelvek mentén végzik a munkájukat, amelyek az ügyfelekkel való megismertetése és azok betartása elsődleges prioritást élvez. Ezen elvek elmulasztása a szervezetből való kizárást és a szakmai hitelesség elveszítését vonja maga után. S az MI kapcsán fennáll annak a kockázata, hogy éppen ezek az etikai irányelvek sérülhetnek.

Mondana erre példákat, csak hogy értsük, pontosan miről van szó?

A jelenleg elérhető mesterséges intelligenciákat döntő mértékben a nyugati kultúrkör szakemberei fejlesztik, éppen ezért a rendszerbe leginkább olyan adatok kerülnek be, amelyek a nyugati kultúrákban bírnak relevanciával. Innen nézve egy nagyon fontos kérdés, hogy mi történik, ha egy más kultúrából származó ember kerül coaching-helyzetbe egy mesterséges intelligenciával?

Ugyanis az MI nem fogja figyelembe venni a kulturális különbségeket.

Ezzel viszont máris sérül az egyik etikai irányelv, ami szerint a coach partnerségi viszonyban van a kliensével és elfogadja őt a maga teljes kontextusában.

E probléma megoldására már elindultak különböző kezdeményezések, például a mesterséges intelligenciákba különböző kulturális csoportokból is megkezdték az adatok betáplálását.

De emellett ott van egy másik rizikó is: az MI helytelen, diszkriminatív, tiszteletlen vagy nem egyértelmű információt hozhat létre, ami megint csak a partnerség ellen hat, így a coachoknak továbbra is felügyelniük kell az MI által generált tartalmat.

S közben azt se feledjük el, hogy minden ilyen aktus során adatok is keletkeznek…

Igen, az adatbiztonság a másik nagy kérdéskör, ugyanis úgy tűnik, hogy egyelőre nehezen kontrollálható, hogy a coaching-beszélgetések adatai ki által, hogyan és mikor kerülnek felhasználásra.

A személyesség minden életterületen fontos, s konkrétan tudom, hogy a segítők – coachok, pszichológusok – kapnak hideget-meleget amiatt, mert az üléseiket gyakran online tartják, miközben pedig akár már robotokkal is „megbeszélhetjük” a problémáinkat és ez a jövőben talán még inkább így lesz…

Érdemes megnézni, hogy a Covid előtti időszakhoz képest hogyan változott a segítő munka abból a szempontból, hogy az ülések személyesen vagy online történnek-e. Az ICF magyar tagozatában ezzel kapcsolatban nem végzünk konkrét mérést, de a kollégákkal sokat beszélünk a megváltozott helyzetről.

A saját praxisomat is említhetem: a pandémia előtt csak személyes jelenléttel dolgoztam, ám a járvány óta az üléseimet nyolcvan-kilencven százalékban online tartom.

Ennek főleg az az oka, hogy több coaching platformmal is együtt dolgozom, a klienseim egy része pedig a világ távoli pontjain él.

Tehát a pandémia óriási változást hozott a coachingban is, de ezen a téren is megjelentek az etikai aggodalmak.

Többek között az jelenti a problémát, hogy amikor valaki telefonon, vagy egy online platformon – és esetleg valamilyen ok miatt kikapcsolt kamera mellett – vesz részt egy coaching ülésen, nem tudhatja biztosan, hogy élő emberrel vagy egy géppel beszélget.

A mesterséges intelligenciával folyatott „beszélgetés” során pedig valóban megjelenik a személyesség hiánya, az MI-k nem helyettesíthetik az emberek egyedi kreatív-, szociális- és érzelmi készségeit és a coaching beszélgetések ezeken az emberi készségeken alapulnak. Az MI chatbotok jelenleg nem felelnek meg ezeknek az alapvető coaching készségeknek és kompetenciáknak, és nem tekinthetők a hagyományos coachinggal egyenértékűnek. Ám, hogy e téren mit hoz a jövő, azt nem tudom…

Viszont a technológia – ha teszik valakinek, ha nem – velünk marad és a kockázatai mellett jobbá is teheti az életünket…

Én csak így tudom elképzelni a jövőt, hogy a mesterséges intelligencia a coachingban is segítő társunkká válik. Ez a technológia több területen is javíthatja a munkánk hatékonyságát.

Például az MI már ma is képes arra, hogy pontosan értelmezze az emberi arc mimikáját, rezdüléseit, vagyis el tudom képzeni azt a helyzetet, amikor a coach, vagy más segítő szakember úgy dolgozik a kliensével, hogy közben a mesterséges intelligencia a kliens rezdüléseit elemezve teszi meg a javaslatait a lehetséges intervenciókra, a coach pedig eldönti majd, hogy azok mentén, vagy a „saját” döntései alapján haladnak tovább.

Én jelenleg közel háromezer ügyfélóra tapasztalattal rendelkezem, de a különböző mesterséges intelligenciákba több millió órányi ügyfélóra információját programoztak be.

E végtelen mennyiségű információ alapján az MI el tudja látni a szakembereket inputokkal, ők pedig meg tudják hozni a döntéseiket azzal kapcsolatban, hogy az MI által javasolt irányba indulnak el, vagy az „itt és most”-ban a saját intuíciójuk, tapasztalatuk, tudásuk mentén haladnak tovább a kliens céljai felé. S ahogy Ön is mondta: a technológia, a mesterséges intelligencia az életünk részévé válik, de élhetünk egymás mellett barátságban is, vagyis az emberi coach kiaknázhatja és felhasználhatja az MI mérhetetlen tudását.

Említett bizonyos coaching platformokat, ezekről mit érdemes tudnunk?

Amikor valaki személyesen keres és választ coachot, akkor ő nagy valószínűséggel olyan szakembert választ, aki valamiképpen hasonlít hozzá, aki szimpatikus számára és jól megértik egymást. De közben lehetséges, hogy egy folyamat akkor válik igazán eredményessé, vagy eredményesebbé, ha a coach és a kliens inkább „különbözik” egymástól.

Ezeken a platformokon a coach és a kliens összemeccselését már mesterséges intelligencia segíti; a segítők és az őket kereső potenciális kliensek sok adatot megadnak magukról, így az algoritmusok pillanatok alatt megteszik a javaslatokat azokra a szakemberekre, akik az adott ügyfél paraméterei alapján a leginkább szóba jöhetnek. A kliens kap három-öt javaslatot és ezért nem kell végig néznie több ezer coach-profilt.

Ugyanakkor a felhasználók, a potenciális kliensek számára is fontos lenne a megfelelő edukáció azzal kapcsolatban, hogy mire figyeljenek, milyen veszélyei lehetnek, ha „mélyre mennek” és nagyon bevonódnak egy robottal való beszélgetésbe, nem?

Ezzel maximálisan egyetértek és ez is a már említett etikai kérdések sorába tartozik. Nagyon fontos tisztán és érhetően kommunikálni, hogy az adott pillanatban a kliens emberi coachcsal, vagy pedig egy géppel beszél. Egy MI már képes arra, hogy bizonyos problémakörökben vagy egyszerű döntési helyzetekben a GROW modell alapján segítséget nyújtson az emberek számára.

Ugyanakkor, ha valakinek mentális problémái vannak, akkor számára egyértelművé kell tenni azt, hogy azokat ne a chatGPT vagy más mesterséges intelligencia-coaching során akarja megoldani, hanem forduljon szakemberhez, mert csak ő tud megfelelő támogatást adni.

Az ICF keretein belül a coachok három szakmai szintet, vagy is ACC, PCC és MCC érhetnek el.

Az ACC esetében – nagyon leegyszerűsítve – a cél, hogy a konkrét, „egyszerűbb” problémára fókuszálva szülessen meg akcióterv az elakadás megoldása érdekében és az az igazság, hogy erre a munkára ma már egy MI is képes.

De ha a probléma komplexebb, akkor az még mindig „emberi hatáskör”, mert a mesterséges intelligenciánál egy emberi coach sokkal kompetensebb, relevánsabb kérdéseket tud feltenni és abszolút partnerségben van a kliensével.

Fájdalmasan sokan nem jutnak segítséghez, miközben óriási szükségesük volna rá – ezen változtathat a technológia?

Hamarosan részt veszek Orlando-ban egy az ICF által szervezett szakmai konferencián, ahol a gyerekek és a coaching kapcsolatáról fogok beszélni.

A felkészülésem során ijesztő adatokat találtam az amerikai tinédzserek mentális állapotáról; a 7-16 éves korcsoport 18, míg a 17-24 éves korcsoport 22 százalékának vannak mentális nehézségei.

Személyes tapasztalatom pedig az, hogy a gyerekekkel való munka során szinte minden esetben fejleszteni kell az önbizalmukat, az önértékelésüket s itt el tudom képzelni, hogy valamilyen mesterséges intelligencia alapú eszközzel megfelelő támogatást kapnak.

De a lehetőségek ennél is tágabbak, hiszen a technológia lehetővé teszi, hogy a coaching olyan emberek számára is elérhetővé váljon egy-egy konkrét téma kapcsán, akik ezt korábban például az anyagi lehetőségeik szűkössége miatt nem engedhették meg maguknak. A mesterséges intelligencia demokratizálhatja a coachingot.

A coachok és más segítők is emberek, megvannak a saját problémáik és bennük is megjelenthet a kétkedés, az ellenállás vagy akár félelem is e gyors technológiai változások láttan… nekik mit üzenne?

A technológia nem az ellenségünk, azt érdemes megnéznünk, hogyan tudjuk kihasználni a benne rejlő lehetőségeket, mit tanulhatunk „tőle”. Lehetséges, hogy a tudósok nem értenének velem egyet, de a mesterséges intelligencia nem képes arra, amire például egy MCC szintű coach; még nem tudja megteremteni azt a partnerségen alapuló, biztonságos bizalmi légkört, amiben a kliens valóban megnyílik s ahol ő olyan támogató reakciókat kap, amelyek segítik és a megoldások felé viszik őt. Ez a mi – vagyis emberi coachok – előnye a gépekkel szemben, amit egyelőre senki sem tud elvenni tőlünk.